Tévé

Ugye, nem kértek a vesszőből?

Családbarát hétvége

Interaktív

A közszolgálat reggeli műsorsávjában, ahol hétköznapokon bizarr devianciának tűnik a gyermekéhezés (meg a politikai elfogulatlanság), hétvégén, mondhatni, orgiáját üli a szeretet.

Egymásért rajongó hírességek meg a múlt ködéből családostul előlépő táncdalénekesek, tipegő-gagyogó gyermekek és unokák, no és persze cukros derűjű műsorvezetők töltik meg a Családbarát hétvége óráit, s nyilván csakis kötekedő kedvű, mélyen megkeseredett tévénézők érezhetik azt e műsor láttán, hogy jólesne legalább félóránként egy-egy disszonáns hang, valami kicsiny probléma felbukka­nása, ami éreztetné, hogy azért mégiscsak közös bolygón élünk a stúdióban lelkendezőkkel. Mondjuk, az elvarázsolt Gaskó Balázzsal, aki immár évtizedekkel gyermek-, majd kamasztévés korszakai után is váltig ugyanazt a minden apróságra karikatúraszerűen rácsodálkozó, túljátszott osztályelsői modort erőlteti műsorvezetői szerepében, amelynek már húsz éve sem volt hitele.

Hát még mennyi sok szeretet (no meg vallás és néprajz) sűrűsödik össze egyetlen adásba, ha az az adás éppenséggel Mikulás napjára esik! Azazhogy inkább Szent Miklós napjára, hiszen ebben a műsorban még véletlenül se látszhat másnak december hatodika, mint keresztény ünnepnek, amelyet megszentelnünk ájtatos kö­telesség. Így azután a stúdióba olyan eredeti Miklós püspök érkezik, akiben még Balázs Péter bájos és jól nevelt kisunokái is vonakodnak felismerni a Mikulást: két hatalmas kereszttel a ruháján, erősen kétséges egyháztörténeti mozzanatokat elregélve, s olyan vallási népénekeket forszírozva, melyeket láthatóan nemigen hallottak még eleddig a jelen lévő gyermekek és felnőttek. (Kerekedik is Gaskó Balázs szeme az álmélkodástól!) „Ugye, nem kértek a vesszőből?” – kérdezi a kisfiúktól a szakállas bácsi, és a kisfiúk valóban nem kérnek a vesszőből, kapnak hát helyette narancsot. S ha mindez nem lenne elég, az adás végére ráadásul jut még egy komplett kis betlehemezés is, amelynek ugyan semmi, de semmi keresnivalója nincs Mikulás napján, ám azért ártani sem árt, elvégre az esztendőnek ebben a szakában amúgy is tömeges méreteket ölt a betlehemezés – a televízióban. Bár ez lenne a legzavaróbb a közszolgálati csatornák által felkínált alternatív valóságban!

Ebben az alternatív valóságban persze furcsább dolgok is előfordulnak annál, mint hogy a Mikulást ünneplő gyermekek a „betlehemi hercegecskéről” énekelnek, aki megmentette őket a pokoltól. (Be’ szép is öt-hat éves gyerekeket a pokolról megénekeltetni!) Például ebben a közegben mintha a világ legtermészetesebb dolgának tartanák, hogy a hetven felett járó Balázs Pétert sajna rendszeresen elvonja cseperedő unokáitól a szolnoki színigazgatás munkája. Miért kell, hogy ez így legyen? Helyesebben kinek jó, hogy ez így van? Nem lehetne mégiscsak első a család?

M1, december 6.

Neked ajánljuk