Hírportálok–Orbán Viktor 2:0, másodfokon eddig minden perét elvesztette a kormányfő

  • narancs.hu
  • 2024. október 8.

Belpol

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla Orbán Viktor ellen döntött két általa indított sajtóperben. A kormányfőnek fizetnie kell.

Orbán Viktor az Index és a Klubrádió ellen indított perét is elvesztette másodfokon – írja a Media1.

Az ügy onnan indult, hogy tavasszal számos hírfelület idézte Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának a Lebensmittel Zeitung című lapban megjelent nyilatkozatát. Ebben az szerepelt, hogy „Orbán Viktor már kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba”. A kormányfő és veje, Tiborcz István is azt állítja, hogy ez hazugság. Ezért indult a per.

Az Index elsőfokon már nyert korábban is, azonban Orbán Viktor fellebbezett, így kerültek másodfokra. Az Index esetében a bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Ezzel ellentétben, bár ugyanazt idézte a Klubrádió is, ők elsőfokon veszítettek, emiatt fellebbeztek jogorvoslatért. A korábbi ítéletet megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla, és megállapította, hogy az elsőfokon eljáró bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a Klubrádió hibázott. Végül nem kell tehát helyreigazítást közölnie a Klubrádiónak sem. Sőt, így Orbán Viktornak kell kifizetnie az első- és a másodfokú perköltségeket is. A Klubrádió Zrt.-nek 75 ezer forint, míg az Index.hu esetében 150 ezer forint plusz áfa perköltséget kell fizetnie a bírósági fellebbezési illetékeken kívül.

A bíróság megállapítása szerint mindkét médium jogszerűen citálta az osztrák lapban megjelent állításokat. Egy külföldi oldaltól átvett, közérdeklődésre számot tartó, közszereplőt érintő sajtószemléről beszéltek. A médiaszolgáltatónak az a dolga, hogy az elhangzottakról korrekten tudósítson. A sajtószabadsághoz fűződő joguk és kötelességük volt ezt megtenni.

Orbán Viktor nem csak az Indexet és a Klubrádiót perelte be emiatt az ügy miatt. A 444.hu, az rtl.hu, 24.hu, Hírklikk, Pécsi Stop és a Magyar Narancs ellen is indított pert. Az Index és a Klubrádió ügyében született másodfokú ítéletek jogerősek, de azok ellen felülvizsgálati kérelem nyújtható be a Kúriára.

A Magyar Narancs elsőfokon megnyerte az ellene indított pert, másodfokú ítélet egyelőre nem született. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.