Magyar Péter öccse annál a cégnél dolgozott, amivel túlárazott szerződéseket kötött a Diákhitel Központ

  • narancs.hu
  • 2024. október 8.

Belpol

Magyar Márton 2019 nyarától mintegy 6 hónapon át dolgozott a PlanB-nél.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és öccse, Magyar Márton is elismerte, hogy utóbbi 2019-ben annál a PlanB nevű cégnél dolgozott, amellyel a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ több alkalommal is szerződött közbeszerzési eljárás alapján – írja a Media1.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a PlanB Magyarország Kft. az egyik olyan cég, amely érintett az Átlátszó által nyilvánosságra hozott KEHI-jelentésben szereplő túlárazott Diákhitel Központ-szerződések ügyében. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint a PlanB drágán dolgozott: egy 40 oldalas, kétes minőségű tanulmányt 4 millió forintért készített el, egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért, de a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett.

A Media1 értesülései szerint 2019 nyarától ennél a cégnél foglalkoztatták Magyar Mártont, a Tisza Párt elnökének öccsét, aki a napokban a Kontroll Média Szolgáltató Kft. tulajdonosaként jelent meg a médiapiacon. A portál megkeresésére a Tisza Párt sajtóosztálya azt közölte, a PlanB mintegy 6 hónapon át foglalkoztatta Magyar Mártont projektmenedzserként és ezért havi 300 ezer forint fizetést kapott, 2020 februárjában azonban maga mondott fel. A párt állítása szerint

Magyar Mártonnak a munkavégzése során nem volt rálátása a Diákhitel Központnak végzett megbízásra, annak előkészítésében/teljesítésében nem vett részt.

A lap megkeresésére Magyar Péter öccse is megerősítette, hogy dolgozott a cégnek, az azonban nem derült ki, hogy Magyar Péter a Diákhitel Zrt. vezetőjeként tudott-e arról, hogy az általa vezetett állami vállalat egy olyan cégnek ad megbízást, ahol a testvérének fizetést adnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”