Rádió

Hol nem volt

Népszabadság-retró a Klubrádióban

Interaktív

„Senki nem hal meg igazán, amíg emlékszünk rá”, állítólag A Simpson családban hangzott el ez a bölcsesség, legalábbis a citatum.hu idézetgyűjtő oldal szerint, s miért is kételkednénk benne, hiszen fönt van az interneten, ahol, ugye, minden adat igazságtartalma szigorúan ellenőrzött. Tehát, ha hihetünk Simpsonéknak, akkor a Népszabadság nem „igazán” halott, a Klubrádióban hétről hétre azt ígérik ugyanis, hogy Folyt. köv., bármit is jelentsen ez.

Persze mindenkinek világos a cím: a Folyt. köv., de nem úgy, hogy tényleg folyt. köv., mármint hogy történhetne itt még bármiféle csoda, ami új életet lehelne a Népszabadságba, ilyesmiről szó sincs, ahogy a cím második felének (Volt egyszer egy Népszabadság) múlt ideje is jelzi. Folyt. köv. tehát olyan értelemben inkább, hogy nem adjuk fel, jön még kutyára dér, márciusban újrakezdjük stb. Aztán persze egyik se, de hát mégsem hívhatnak úgy egy műsort, hogy Nekünk annyi. Harciasság, egyszóval, nem sok van a Klubrádió csütörtökönként este nyolckor jelentkező műsorában, de ez nem is baj talán. Inkább az emlékezet húrjait pengetik itt (szó szerint is: andalító gitárfutam vezeti fel a műsort) az egykori napilap régi motorosai. Bensőséges a hangulat, néha már-már túlságosan is az, de hát nem mondhatjuk, hogy a műsorleírás nem figyelmeztet minket: „Magyarországon kétféle ember van, az egyik Kelen Karcsi gimnáziumi osztálytársa vagy katonacimborája volt, a másik Rab László riport­alanya.”

A koncepció, ha jól értjük, az exnapilapírók protest szerepeltetésén túl (illetve a zsigeri tiltakozáshullámok elcsendesedése után), egyfelől, hogy felidézzék a bezárt szerkesztőség hangulatát, elsősorban egykori kollégák meghívásával. Másfelől, hogy a korszellemet (mármint a lap korának szellemét) meghatározó, az újsághoz valamiképp, akár csak olvasóként kötődő politikusokat és egyéb közszereplőket szólaltassanak meg. Néha amúgy szó esik egy-egy aktuális kulturális eseményről is (kávéháznyitás, filmfesztivál-szereplés stb.), látszólag a műsor alapvetésétől idegen elemként – talán, mert a múltba révedésben sem árt olykor egy lélegzetvételnyi szünetet tartani.

December 7-én a korszellemé volt a főszerep, s a szellem ezúttal Kuncze Gábor jellegzetes dörmögő hangján szólt bele a mikrofonba. Ráadásul elég frappánsan indított, amikor Kelen in medias res kérdésére, hogy hiányzik-e neki a Népszabadság, azt felelte: „Nagyon hiányzik a Népszabadság, mondhatom, hiszen ez egy kívánalom volt, és volt politikusként is igyekszem a nép kívánalmainak megfelelően beszélni.” Kár, hogy aztán egy egész hosszú eszmecsere következett arról, hogy a mai sajtó, különösen az online fele mennyire alantas, mert – panaszolta Kelen a többiek egyetértő dünnyögése közepette – azt hozzák főoldalon, hogy idén karácsonykor nem lesz a tévében Reszkessetek betörők. Szíve joga mindenkinek rácsodálkozni az online média hibrid műfajú fórumaira 2017-ben is, pláne egy nosztalgiaműsorban, de nem biztos, hogy érdemes erre ellőni jó pár percet a szűk órás adásidőből. Hiszen akadnak érdekesebb kérdések is; Rab László egy idő után rá is szól társaira, forduljanak komolyabb dolgok felé, s rögtön felvezet egy elliptikus víziót arról, hogy a Népszabi és az SZDSZ tulajdonképpen ugyanúgy szűnt meg. Kuncze kissé meghökkenve feleli: „Nem egészen, mert az SZDSZ belülről rágta szét magát, a Népszabadságot pedig kívülről ették meg.” De aztán udvariasan hozzáfűzi még: „De a mögötte meghúzódó tartalom, az nagy valószínűséggel ugyanaz, igen.” Csakhogy erről a titokzatos mögöttes tartalomról aztán nemigen esik szó, ami mindenképpen a műsor kárára megy.

Érdekes aspektusa a beszélgetésnek, hogy szinte minden kérdés-felelet váltás után átváltozik a műfaja: hol (ex)politikusi portrénak tűnik, hol történelmi elemzésnek, hol baráti anekdotázásnak, hol választási esélylatolgatásnak. És mivel egyik sem igazán, nem a diskurzus alakulásával (olyan nincs is neki nagyon), inkább csak egy-egy epizóddal tudja valójában megragadni a
figyelmet. Jó a provokatív kérdés, hogy mi az SZDSZ szerepe
(van-e?) abban az orbáni rendszerben, amit most magunk körül látunk, mégsem alakul ki belőle vita. Érdekes a Horn-kormány eróziójának felidézése, de utána mégsem kapunk a folyamatokról érvényes olvasatot. Mintha folyton menni kéne tovább, új és újabb anekdoták felé. A hangulat viszont kétségtelenül egyben van: keserűség és melankólia keveredik benne a túlélők önfeledtségével. És végül is éppen ezért jöttünk ide.

Folyt. köv. – Volt egyszer egy Népszabadság, Klubrádió, december 7.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.