tévéSmaci

Kandúr az igazság

  • tévésmaci
  • 2018. május 12.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché végignézték a zombiapokalipszist, nem valami moziban ücsörögtek, csak kinn a padon. Igazság szerint az az apokalipszis nem is volt akkora apokalipszis, hanem inkább afféle vonulás. Zombivonulás. Csak annyiban különbözött mondjuk, a hortobágyi daruvonulástól, hogy a darvak jóval fegyelmezettebben vonultak, sarkosság, pedantéria, gondosan élire vasalt egyenruhák, kard, csat, fasz balról, egy, kettő, egy, a darvak bizony nem riszáltak, masíroztak. Nem úgy a zombik. Már ahogy kinéztek! Rövidgatyás, atlétatrikós népség, rossz testtartással (bár ez éppen lehetett nekik zombi mivoltukból adódóan is), hanyagul, szerte-szana hajigált végtagokkal, klaffogva az út porában. De azért jó kedvük volt, amolyan konok vidámság ült a képükön, láthatóan fingjuk nem lévén, hogy hova is tartanak. Nem mintha az különösebben érdekelte volna őket, hogy honnan is jöttek. A parkolónál előbb egy népesebb csoportozat vált le, majd egyesével faroltak ki az ürgék, kulcsukat pörgetve iszkoltak a kocsijukhoz, de hiányuk fel sem tűnt, a menet haladt tovább, összezártak a sorok: megyünk, bazmeg, és? És tényleg mentek, Sztupa és Troché meg ott ültek a padon, s arra gondoltak, hogy mit is kéne gondolniuk. Összeszoruljon kicsit a szívem, ébredjen bennem szánalom, öntsem szép szavakba, hogy tulajdonképpen magam is ott dobálom magam közöttük? De én még azt sem gondolom, hogy „tulajdonképpen”, amiről tudvalevő, hogy nem jelent semmit. Jó idő van, éhes vagyok, vagy csak éhesnek kéne lennem, hisz dél van, vagy már el is múlt. Troché rám néz, azt hiszi, hogy az ebédemre gondolok, s azt is hiszi, hogy én meg arra gondolok, hogy ő csajokra gondol. Mit gravíroznak ezen az alulöltözött zombik? Trochét sem zsenírozták a zombik, ő tényleg a csajokra gondolt, de átfutott az agyán az is, hogy Sztupa biztos ebédelne már.

Szombaton (14-én) nagy nap virrad ránk délután, az HBO3 ugyanis elkezdi, s mindjárt két résszel kezdi újra darálni Lucius Vorenus és Titus Pullo ókori kalandjait, vagyis hát a Rómát. A Cinemaxon is nagy lesz a zsivaj, lárma, mert ott meg este nyolckor indul a Gomorra harmadik évada, nem is akárhogy: a holtnak hitt Chiro Buleszban tolja a szopóspoilert. Kilenckor viszont egy konkrét anomáliával szembesülhet az ilyesmire fogékony néző, hiszen a Paramount Channel a Közönséges bűnözőket nyomja. Vajon szabad-e ezt Kevin Spacey múltjával? Juj, juj. Végül is Keizer Szözét játssza, akitől a magyarok fosnak a legjobban, már ha hihetünk a filmnek. Fosásvonalon persze elég hiszékenyek vagyunk.

Vasárnap is maradunk a tárgynál, a mondott csatorna nem adja fel, este tíztől meghúzza a Keserű mézet Polanski barátocskánk pennájából. Némileg kuncogva konstatálom, hogy a Duna tévé meg Szabó Istvánt ad, A napfény ízét – ez egy ilyen hétvége.

Hétfőn sem változik semmi, akkor ugyanis a Cinemax2 hozakodik elő… na, kivel? Önök megint nyertek: azzal a drága jó Woody Allennel! Éjjel egy után Broadway Danny Rose.

Szerdán már csak az üljön a tévé elé, akinek bejön az egy óra húszas kezdési időpont. Mi lesz akkor a Mozi+-on? Na, ne! Hát nem a Szigorúan bizalmas? Rollo Tomasi legyek, ha ezek után nem nyomom fel a tévémet az erkölcsrendészeten!

Figyelmébe ajánljuk