Már a bemutatásakor (1980) sem számíthatott újdonságnak, hogy Walther Matthau kicsit nagypapásan, de persze potens nagypapásan, hetykén, de komótosan végigsétál egy félig se komoly kémfilmen. Mérgezett toll és rakétalövő cipő helyett fő fegyvere egy olvasásra használt olvasószemüveg és az arcán – azon a híres, gyűrött arcon – megülő, elnéző félmosoly. Meg az állandó dúdolás, mert hősünk nagy operabarát. Úgy fest, mint egy Rejtő-hős, akitől azt se vennénk zokon, ha pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel lépne ki a szekrényből. De nem a szekrényből lép ki, hanem a CIA-ból, mert seggfejségből jeles felettese (Ned Beatty kiváló öltönyös seggfejnek) irodistát akar faragni belőle. Egy aktatologatót az ügynökök gyöngyéből, akivel még orosz kollégája (Herbert Lom egy elképesztő barna bőrkabátban hidegháborúzik) is szívesen ül le vodkázni. Ezzel kezdetét veszi a Salzburgtól Washingtonig ívelő, komikus adok-kapok, melyben inkább az adokon a hangsúly, hogy miként szívatja meg látványosan (egy leleplező könyv megírásával) az egész kém-establishmentet a Furcsa pár Oscarja vagy – a fiatalabbak kedvéért –, a Grumpy Old Men Maxe. Jack Lemmon sajnos sehol sem tűnik fel, de Glenda Jackson, mint szerelmi szál, exkém és osztrák örökösnő (csodás kombó!) pótolja az örök partner hiányát. A Hopscotch (ez az eredeti címe) nem klasszikus, ilyen ambíciói sosem voltak, de jól őrzi a sármját és utánaolvasni sem haszontalan. A kétszeres Oscar-díjas Glenda Jacksonról megtudhatjuk, hogy megunva a színészetet, munkáspárti politikusnak állt Angliában.
A Cinemax műsorán
