tévéSmaci

Macskabogár

  • tévésmaci
  • 2019. december 21.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché képzeletben vonatoztak, az egyik így, a másik úgy csinálta. Troché kétségbeesve rohant végig a rue Jean Medecinen, kicsiny válltáskája kitartóan verte a derekát, az inge kigombolódva a hasáig, már csak három sarok, de van még idő, talán tizenkét perc is, már csak két sarok, aztán még egy és rögtön balra, máris ott leszek. Engem néz minden naplopó a nagykávéház teraszáról? Elrobog mellettem a pályaudvar felé tartó villamos? Piha. Csak fel ne lökjek senkit átvágva a várócsarnokon, nem is olyan nagy csarnok ez, bár akad egy-két hirtelen megtorpanás, egy-két utánam rázott ököl, de hozzá sem érek senkihez, mint Jairzinho, úgy kígyózok át a tétova utasok és lebzselők közt. Szélső vágány, ez van a legközelebb, szerencsém van, de tudtam, hogy szerencsém lesz, mindig innen indul, látod, épp most húz ki az orrom előtt, még egy végső sprint, a kalauz mintha csak engem várna (engem vár, nem először történik így), lóg az utolsó lépcsőn, és nyújtja a karját, már csak egy ugrás, ezt most jól kicentizte, mondja, a hangjában több a kajánság, megint prímán szórakozott, mint a szemrehányás. Van jegyem az ülő szakaszra és a hálókocsiba is, s ha lehetne ilyen, be lennék fizetve menüre, kosztosnak az étkezőkocsiba is, tudom előre, hogy a hálókocsi-kalauz rettenetesen hasonlít majd Louis de Funès-re, s azt óbégatja, második terítés, második terítés, de most előbb leroskadok, mert kiköpöm a tüdőmet a futástól, még jó, hogy az eső nem esett (szokott). Levezem a polcról a lapokat, színes szarok, kit érdekelnek, engem speciel szerfelett, de majd később. A légzésem egyre rendezettebb, nézem a tengert, mindjárt jönnek a hegyek és én megyek, jól fog esni a jeges víz, hogy végre otthon érezzem magam, ne még futva, úgy, hogy rögtön megelőzöm a vonatom, s meg sem állok világtalan világig.

Pénteken (22-én) este tizenegykor az HBO az első két résszel nyitja egyik ígéretes idei sorozatát, az Eszméletet. A hatrészes cseh mű vetítését távolról sem véletlenül időzítették épp a bársonyos forradalom 30. évfordulójára, hiszen történelmi munka: 1989 őszén egy pár visszatér az emigrációból Prágába. 12 évet húztak le Nyugaton, de bár maradtak volna, mert szinte még meg sem érkeztek, de a pasas úgy eltűnik, mint az aranyóra, előkerül viszont a környék összes titkosszolgálata. Mindezt olyan színészek elő­vezetésében, mint a kitűnő Lenka Vlasáková vagy a szlovák Tatiana Pauhofová.

Szombaton pedig végképp bebizonyosodik, hogy a Duna tévé vett egy csomagot Coenéktől, mert este fél tíz után már jön is a Félszemű. Mondjuk, Rooster Cogburn történetét mi sokkal jobban bírtuk John Wayne elővezetésében (több filmben is hordta a szemkötőt), de van már több olyan generáció is, amelyiknek Détári egy legendás focista. Tíz előtt a Cinemax hozza a Vadállatot az utóbbi időben egyre igézőbb Jessie Buckley-vel (tán Tom Hardy kelet-indiai társaságos marhaságából tetszenek emlékezni rá). Természetesen az a kérdés, hogy ki is valójában a vadállat a szereplők közül.

Vasárnap vagyis inkább még szombat este, szóval éjjeli háromnegyed háromkor Egyedülálló nő megosztaná Bridget Fondával és Jennifer Jason Leigh mesés párosával. És hát legalább szombaton éjjel önök is jobban teszik, ha nem tévéznek, hanem megosztanak ezt-azt, ha gondolják, akár egyedülálló nőkkel is.

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.