Hiszen már rögtön ez a név, illetve névsor milyen: Népstadion, Puskás Ferenc Stadion, Puskás Aréna. A bornírtság változatossága gyönyörködtet, más nemigen. Az meg már csak hab a tortán, hogy Orbán maga vette mellre a meccslabdát a nagy nap reggelén. Nincs erről mit mondani, övé volt a nap, s nem is habozott ezt minden egyes rezdülésével jelezni országa felé.
Arról nyilván lehetett volna sokkal többet beszélni akár szakértői, akár laikus szinten, hogy valóban kellett-e, így kellett-e, s most kellett-e ez nekünk. De úgy látszott, az ünnepi alkalom minden józan megfontolást és mégoly körültekintő kritikát ellehetetlenített. Éppen ezért tűnt érdekesnek, hogy a Kossuth rádió, még mielőtt beütött volna a totális stadionláz, a kezdő sípszó előtt röviddel egy úgynevezett elemző műsorban is górcső alá vette a régi-új aréna kérdését. A dicséretesen célratörő című A nap kérdése tehát, ahogy más témák esetén is szokta, hozzáértő megszólalókkal igyekezett feltárni a stadionavatás jelentőségét és történelmi mélyrétegeit.
S ahogyan más témák esetén is gyakran, végül ez ügyben sem sikerült a felszín karcolgatásánál tovább jutnia. Habár kár lenne tagadni, voltak az adásnak emlékezetes pillanatai is.
Természetesen tudatában vagyunk, hogy nem várhatjuk el az állami rádiótól, hogy egy efféle össznemzeti örömünnepbe esetleg polemikus hangokat vegyítve ünneprontóként lépjen fel. Ugyanakkor az állami rádió meg a hallgatóktól nem várhatja el, hogy ne támadjon bennük hiányérzet, amikor úgy beszélnek egy fontos témáról, hogy elkerülik annak kényesebb aspektusait. A Törőcsik Zsolt vezette A nap kérdése a maga harminc percében úgy tudott a stadionépítésről beszélni, többek között egy sportközgazdász vendéggel, hogy egyszer sem hangzott el, mennyibe került a mondott épület. Megtudtuk ellenben, hogy számszerűen 130 ezer köbméter beton, 57 ezer négyzetméter tetőszerkezet és több mint 67 ezer férőhely jellemzi a hazai sport új szentélyét. Az viszont megint csak homályban maradt, hogy, mondjuk, egy szék árára lebontva milyen összegről beszélünk, illetve, hogy egy magyar állampolgárra elosztva mekkora terhet jelent az aréna rohamtempójú felhúzása. Ami pedig a nemzetközi összehasonlítást illeti, arról szintén nem esett szó.
Szabados Gábor sportközgazdász végül is az objektív mérőszámok helyett saját fiatalkori emlékeiben merült el inkább, Hrutka János románoknak kanyarított szabadrúgásától Koplárovics Béla Manchester Unitednek lőtt győztes góljáig, holott a nosztalgiázásra ott volt egy vérbeli profi is, a veterán sportriporter, Novotny Zoltán személyében. Ő nem is okozott csalódást, egy-egy mondatával totális időutazásokat tudott előidézni, és ezzel valóban átérezhető kontextust teremtett a régi-új monstrum köré. Szép történet volt az 1956 előtti időkből, ahogy a rekordkísérletre és talán már a disszidálásra is készülő Homonnay Tamás rúdugróra rásötétedett a több tízezres stadion, hiszen nem volt még világítása, de Homonnay így is megugrotta az új csúcsot. Ahogy az is erős korfestő értékkel bírt, hogy a kettős rangadó közvetítése közben bőrig ázó fiatal riporter a stadion bemondójának, a korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó Molnár Istvánnak a kis irodájába húzódott be szárítkozni. Érdekes, hogy az avatóra időzített műsor legéletszerűbb hangjai épp a múltból szólaltak meg. Ám ahhoz is csak Novotnynak volt lélekjelenléte a stúdióban, hogy kétségeit fejezze ki, mennyire és mivel lesz megtölthető majd az új létesítmény, illetve, hogy szóba hozza, nem a legszerencsésebb a riporteri állások elhelyezkedése sem. Erre is csak zavart csönddel reagáltak a többiek. Igaz, az élet nyomban Novotnyt látszott igazolni, hiszen a meccset röviddel ezután élőben közvetítő kommentátorok összetévesztették Gera Zoltánt és a kezdőrúgást ténylegesen elvégző Nyikita Szimonyant, pedig van köztük jó ötvenhárom évnyi korkülönbség.
A nap kérdése, Kossuth rádió, november 15.
