Vagy másképpen: a magyar külpolitika menthetetlenül rajta tartja a… valamijét, bármijét a közrádió műsorain. Ahogyan a kontinentális politikával szemben felértékelődött a kormánypropagandában a regionalitás eszméje, épp olyan gyorsan kapott teret ez az új módi az állami rádió hétvégi palettáján. És éppoly sután is. „A közép-európaiság egy nagyon fontos cél, melyet tartalommal kell feltölteni. (…) Ez nem a politikát jelenti, hanem a mindennapi életet” – mondotta kissé akadozva Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója a Kossuth zsír új, január 8-án elstartolt, hetente fél órában jelentkező, V4 – a visegrádi országok magazinja című műsorának beharangozójában. De vajon mi a fenét jelent az, hogy a közép-európaiság cél? Adottság esetleg vagy történelmi-geopolitikai helyzet, de hogy cél, ráadásul olyan, amit „tartalommal kell feltölteni”, akár valami miskakancsót, ez mindenesetre rendhagyó elgondolás.
Csak hát Közép-Európa elég bajosan fedhető le a négy visegrádi állammal; hová lett Ausztria, Németország, Szlovénia vajon? Ha nem közép-európázunk, hanem a régióról van szó, akkor meg Ukrajnát, Romániát és a Nyugat-Balkánt nem kéne kihagyni. Persze lehet V4-országokra fókuszáló műsort készíteni, miért is ne, csak akkor meg azt nem kellene állítani, hogy itt nem egy politikai konstrukció reprezentálása a cél.
A magazin külön szexepilje lenne másfelől, hogy mindegyik tagországban párhuzamosan fut a készítése, és – feltételezzük, különben ennek kevés értelme lenne – az itt-ott készített anyagok cirkulálnak a tagországi rádiók között. Ebből azonban mindeddig kevés látszik: elvileg van lengyel és lesz cseh (szlovákról egyelőre nincs hír) testvérműsor, ám az eddigi adásokban még nem jelent meg vendéganyag. De ne legyünk türelmetlenek, hátha. A stáb egyébként – Náray Balázs és Kiss Gábor István szerkesztő-műsorvezetők – gyakorlott külpolitikai magazinkészítőknek számítanak, hiszen nagyrészt ők gondozzák az állami adó uniós műsorát, a szombaton és vasárnap is harminc-harminc percben jelentkező Európai időt is. Nem érdektelen tehát összevetni a két produkciót. Nos, amíg a brüsszeli magazin inkább száraz, szakértői nézőpontból, hogy ne mondjuk: bizonyos fokú szkepticizmussal közelíti meg tárgyát, addig a V4 inkább klubdélutáni élménybeszámolóra emlékeztet – és ez egyszerre jó és rossz benne. Abban persze hasonlít a két műsor, hogy – fogalmazzunk így – nem néz rá másként, és nem is állít radikálisan mást a nemzetközi helyzetről egyik sem, mint a külügyi tárca. Míg, mondjuk, az Európai idő fő vonulata az utóbbi időben a migránsválság volt, illetve az arra adott EU-s válaszok kritizálása, addig a V4-ben fontos, visszatérő téma a Nyugattól való különutasság, az EU illiberális (ezt valamiért inkább csak körülírják, de nem mondják ki), keletről jövő megreformálása. Az előbbi műsorban visszatérő vendégek a különféle biztonságpolitikai szakértők és a Migrációkutató Intézet munkatársai, az utóbbiban hetente monstre interjúk készülnek Szijjártó Péterrel és más külpolitikai potentátokkal. Ugyanakkor lényeges eltérés, hogy az Európai idő igen borúlátó, míg a V4 csak úgy duzzad az optimizmustól.
Azt mondtuk, klubdélutáni élménybeszámolóra emlékeztet a visegrádi magazin, s ezt az iskolai műfajt lényegében a műsor belső szerkezete is követi. Az adás elején van a „komoly” tartalom, s ez egyben mindig a leghosszabb rész, utána jönnek a rövidebb, felszabadultabb műsordarabok, két-három adagban. Legutóbb így nézett ki: az első etapban Pető Ernő Eximbank-vezér beszélt arról, hogy Kína jön, s feltétlenül itt, a visegrádi országokban fogja megvetni a lábát Európán belül (ezt Csath Magdolna közgazdász is megerősítette öt és fél másodpercben). Aztán hallottunk egy riportot a pilseni sör japán felvásárlásáról („de ez jó hír”), majd a budapesti Lengyel Intézetbe, végül a V4 Jazz Fesztiválra néztünk be pár perc erejéig. Az egyes részeket pedig olyan kreatív szlogenek tagolták, mint hogy „több ezer kilométer közös határ, több nyelv, egy hang”, vagy „valahol Közép-Európában”, illetve a kedvencünk: „V4, a visegrádió”.
Az egészben az a bosszantó, hogy a V4 hallgatása hétről hétre demonstrálja, milyen égető szükség lenne egy jó regionális kulturális magazinra, hiszen jóformán semmit sem tudunk arról, mi zajlik a körülöttünk lévő országok szellemi-művészeti színterén. A „visegrádió” sajnos túl ideologikus és szűk látókörű ahhoz, hogy ezt a hiányt pótolja. Igaz, kitalálóinak valószínűleg nem is ilyesmi forgott a fejében, amikor útnak eresztették.
Kossuth rádió, január 29.
