Interaktív
Antiszemita vicceket posztoló botránygyáros a Kossuth Rádió új vezetője
Minőségi csere: Siklósi Beatrix váltja Mucsányi Mariannát.
Instant manna
Mint arról magunk is említést tettünk az év elején, idén februárban kezdte meg a budapesti rádiós paletta egyik legkülönösebb adója, a Manna FM a sugárzást.
Sas József agyvérzése után lábadozik, idén csak a tévében nézi a Sas-kabarét
Az ATV az elmúlt évek legjobb poénjait ismétli.
A Magyar Narancs újságírójának munkáját is méltatta a Paul Lendvai-díj kuratóriuma
Idén a díjat Rab László kapta történelmi oknyomozó munkájáért, melyben azt tárta föl, milyen szerepet játszott a Turul-emlékművön olvasható személyek némelyike 1944-45 telén a világháborús Budapesten.
Válasz a csend
Annak szemléltetéséhez, hogyan lehet valami egyszerre nagyszabású és kisszerű, elég jó segédanyagokat biztosított az új Népstadion, pontosabban a Puskás Aréna átadási ünnepsége.
Visszatért Emese, és jó nagy hülyét csinál az influenszerekből
Amellett, hogy csomó fontos dologra felhívja a figyelmet.
„Édesanyám még él”
A rádiózás műfaji sajátossága, hogy viszonylag merev struktúrában kell kiépíteni minél színesebb műsorkínálatot. Egyfelől vannak a kötelezően teljesítendő feladatok: hír- és időjárásközlés, közlekedési információk, másfelől az ilyen blokkok közé beilleszthető úgynevezett magazinműsorok. A hallgatóság elvárja a kiszámíthatóságot, de igényli a változatosságot is. Amikor egy adó új műsorokat indít, nyilván szem előtt tartja, hogy ezeknek a paradox elvárásoknak a hálójában hol helyezkedik majd el a friss produkció.
Oroszországban is játsszák az ukrán elnök főszereplésével készült sorozatot
Elkezdte a Volodimir Zelenszkij főszereplésével leforgatott A nép szolgája című tévésorozat sugárzását szerdán az orosz TNT szórakoztató csatorna.