Tartalom

MaNcs 31. évf. 49. sz. (2019-12-05)

Egotrip
Publicisztika

Bauer Tamás

Publicisztika

Büszkén a nemre

A kettős állampolgárságról szóló, 2004-es népszavazás

Tizenöt éve, hogy a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére, a Fidesz támogatásával népszavazást tartottak Magyarországon arról, hogy az országon kívül élő, az országban letelepülni nem kívánó magyar nemzetiségű személyek magyar állampolgárok lehessenek. A kezdeményezők és támogatók, akik biztosak voltak a győzelemben, súlyos kudarcot vallottak: a részvétel csak 37 százalékos volt, így a népszavazás érvénytelen lett, és alig többen szavaztak a kezdeményezésre igennel, mint nemmel (a választásra jogosultak 19, illetve 18 százaléka). Én magam magától értetődően nemmel szavaztam, s részt vettem a „nem” melletti kampányban is.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Aranylabda: a legjobb helyen

Aki nézte nyáron a franciaországi női labdarúgó világbajnokságot, láthatta, hogy hol tart ma a női labdarúgás: a legjobb csapatok lendületes, technikás és nem utolsósorban szórakoztató focit játszanak, olyat, amit öröm nézni is, akár kint a stadionban, akár televízión. A világbajnokság adatai is ennek megfelelően alakultak: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közlése szerint a sorozat meccseinek legalább egymilliárd nézője volt, a stadionok 70 százalékos látogatottsággal üzemeltek, s már a csoportmeccsek közül is 11-et játszottak telt ház előtt. A rendezvény marketingeredményei is ennek megfelelőek voltak.

A szerk.

A szerk.

A jövő katonái

A hétvégén tisztújító kongresszust tartott a Fidesz ifjúsági szervezete. Az eseményen leg­inkább Kósa Lajos félmondata hagyott mély nyomot, miszerint az önkormányzati választáson a „zsidók” is a „nyilasokra” szavaztak, de Kósa azóta nyilvánosan megbánta ezt a mondást. És lehet, hogy Kósa furcsán gondolkodik a „zsidókról”, és ott is „zsidót” lát, ahol nem kéne, de legalább helyesen detektálta beszédében a Fidesz problémájának a velejét, miszerint az ellenzéki pártok „jobban utálnak minket, mint egymást”. Ez igaz! Úgyhogy ugorgyunk.

A szerk.

A szerk.

Jobban teljesít?

Minden területen javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye – büszkélkedett Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a tavaly felvett legfrissebb PISA-teszt kedden közzétett eredményével. E kijelentéssel szűken vett számszaki értelemben nehéz lenne vitatkozni, a magyar diákok a 2015-ös adatokhoz képest szövegértési pontszámukat 470-ről 476-ra tornázták fel, matematikai és természettudományos teljesítményük 477-ről 481 pontra emelkedett.

Belpol

Interjú

Belpol

„Pontosan tisztában vagyok Trianon jelentőségével”

Kocsis-Cake Olivio országgyűlési képviselő, a Párbeszéd pártigazgatója

Trianonról mondott valamit egy konferencián, mire rászállt a kormánymédia és durva rasszista megjegyzésekkel illették a kormány nem hivatalos csatornájának számító Hír Tv-n. Nemzetpolitikáról, magyarságról és a neki címzett beszólásokról is megkérdeztük.

Módosítanák az Országgyűlésről szóló törvényt

Belpol

Pecek a szájba

A jövő év elejétől jelentősen csorbulnak a képviselői jogok: előzetes bejelentés nélkül nem ellenőrizhetik az állami intézményeket, valamint súlyos fizetésmegvonással és kitiltással sújthatják azokat, akik úgymond megzavarják a parlamenti üléseket. A Lex Hadházynak is nevezett törvény összekovácsolhatja az ellenzéket.

Sorköz

Sorköz

„A színház mindig problémás minden hatalom számára”

Kovalik Balázs rendező

Hosszú idő után újra itthon rendez, igaz, nem operát, hanem prózai színházat. Arról beszélgettünk vele, hogy aktuális-e ma Magyarországon Lót története, miért nincs okostelefonja, mi a színház szerepe a társadalmi változásokban. Térey János életművének jelentőségét is megpróbáltuk felmérni.

Könyv

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Négy kézzel

Sajó László: Volt időnk – Apám könyve

Sajó László dokumentarista prózájában édesapja önéletrajzát strukturálja és írja tovább. Idősebb Sajó 1999 és 2006 között kilenc kis füzetben adta közre visszaemlékezéseit D. Sajó László név alatt (a D a diákra utal, „apám ezzel különböztette meg magát tőlem” – olvashatjuk a fiúnál). Az apa szövegeiből kiemelt szemelvények a könyvben dőlt betűvel vannak szedve, közéjük ékelődnek be szögletes zárójelben a fiú saját emlékei, kiegészítései, kommentárjai. Ezenfelül külső forrásokat is felhasznál a szerző, történeti munkákat, illetve édesanyja szóbeli közléseit.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

A valóságfüggő beteg

Tódor János: Menekültek, csicskák, közmunkások – Nemzeti konzultáció hét tételben

A szerző elmegy az ápolási otthonban tisztázatlan körülmények között meghalt férfi temetésére. Kiderül, a gyászhuszárokon kívül ő az egyetlen búcsúzó.

Interjú

Könyv

„A német tükör”

John Green író

A fiatal felnőtteknek szóló irodalom első számú sztárját is elérte a tévéforradalom, sorozat lett első regényéből: az Alaska nyomában az HBO GO-n látható. Híres utolsó szavak, depresszió, iskolai cenzúra – a bestsellerszerzővel telefonon beszélgettünk.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Ausztria elrablása

Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül – Bécs 1938

„Újra itt van hát minden, csak én nem vagyok már itt” – mondta Sigmund Freud 1938 őszén Londonban, amikor megérkeztek új hazájába a náci uralom alá került Bécsből a meneküléskor maga után hagyott kedvenc tárgyai, bútorai.

KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

Könyv

„Belefáradtam”

Colson Whitehead író

A föld alatti vasút című regényével besöpörte a legjelentősebb irodalmi díjakat a Pulitzertől a National Book Awardig, A Nickel-fiúkkal pedig tovább öregbítette hírnevét. Az íróval New Yorkban találkoztunk.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Műfaji manipuláció

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv

Legutóbb Babiczky Tibor talált rá a műfajra, egész pontosan annak angolszász vonalára, és 2011-ben megjelent kötetében, A jóemberekben jó pár balladát találunk, amelyek középpontjában elsősorban a bűn áll. A nálunk kevésbé alkalmazott francia, villoni vonal, bár nem vetette meg úgy metrumait, mint az – Arany János által is preferált – angolszász forma, Gáll Attila mégis ezzel kísérletezett a Napló az émelygésig című, 2000-es kötetében, ahol ezt olvashatjuk: „Csodálom, hogy férhet / ennyi magam egy tükörben? / Balade-ot már kettőt írtam, / s mintha vétkeznék, szűköltem”. Pál Sándor Attila Balladáskönyve is valami ilyesmire csodálkozik rá.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

„Saját igaz pörödnél”

Barnás Ferenc: Életünk végéig

Jelentős 20. századi gondolkodók (Theodor W. Adorno, Hans-Georg Gadamer, Maurice Blanchot) szerint az irodalmi mű egyfajta tehetetlenségi erőként szegül szembe a befogadóval. Ezt a tehetetlenségi erőt allegorizálta a Nincstelenek Borbély Szilárdja, a Márk-változat Esterházyja, a Nárcisz készül Marno Jánosa. Barnás Ferenc eddigi életműve is ennek jegyé­ben íródott.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Joy megmenekülése

Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai

Történeti munkákat rendszerint érdemes elsőre valahol az utolsó oldalak táján felütni: no, nem azért, hogy előre megtudjuk a sztori végét, hanem mert a lelkiismeretes szerzők ott szoktak számot adni a felhasznált forrásokról.

Zene
Interaktív

Rádió

Interaktív

Instant manna

Reggeli műsor a Manna FM-en

Mint arról magunk is említést tettünk az év elején, idén februárban kezdte meg a budapesti rádiós paletta egyik legkülönösebb adója, a Manna FM a sugárzást.

Színház

Színház

Színház

Róma, 11 óra

Egy különleges nap

Az olasz filmeket nemcsak mi szeretjük, de a magyar színházcsinálók is. A Legyetek jók, ha tudtok sztorija jelenleg a Pesti Magyar Színház színpadán állomásozik, a Teljesen idegenek premierjét most tartotta a Játékszín, az évtizedes vígszínházi sikerdarab, az Össztánc mögött pedig ott munkált Ettore Scola A bál című filmjének serkentő hatása.

Képzőművészet

Godot Kortárs Művészeti Intézet

Képzőművészet

Falat törnek

Új művészeti intézmény nyílt októberben az óbudai Goldberger gyár valahai mosócsarnokában, ahol a műveket, a művészeket és a közönséget szokatlan helyen, szokatlan formában kötik össze, „gerillaáron” kínálva a kortárs műtárgyakat.

Gasztro
Lokál
Tudomány
Mikrofilm

Film

Mikrofilm

Tel-Avivban minden megtörténhet

A palesztin–zsidó kapcsolatot annyi konfliktus terheli, hogy csak a legnagyobb körültekintéssel lehet bármilyen, akár politikai, akár művészi állítást tenni róla.

Film

Mikrofilm

Lidérces mesék éjszakája

Főhőseink a bullying elől egy öreg házba menekülnek, ahol felélesztenek egy bosszúszomjas szellemet, aki maga is kénytelen volt végigszenvedni gyerekkorát.

Ételhordó