Amikor Sztupa és Troché felfedezték, hogy nem léteztek soha dinoszauruszok, nos, az egyfelől kisebb tudományos szenzációnak számított, vonatkozó dolgozatukat a Nature-ben publikálták, meghívták őket ide-oda, jattoltak a tudományosság legjelesebb képviselőivel. Mindezt bár elég rosszul tűrték, jól menedzselték, vidám történeteket, sőt vicceket meséltek az előkelő társaságokban, javarészt a dinoszauruszok rovására, még a Peppa malacos vicceik is jobbára egy George nevű növendéksertés hányattatásaira futottak ki, aki közismerten jó viszonyt ápolt a dinoszauruszával. A szmoking kényelmetlen, de a koszt jó, sürgönyözött haza (tudniillik a pártnak) Troché – mert megszokta gyerekkorában, hogy anyát és apát csak az érdekli, hogy eszik-e rendesen. Ám a nyilvánosságot vajmi kevéssé izgatta a felfedezés természettudományos jelentősége, az a történelemtudomány felől közelített, és tajtékzott, vagy inkább őrjöngött. A nyilvánosság meglehet, nem mindig őrjöng, bár kétségkívül hajlamos rá, de mindig a történelem felől közelít, még ha gyakran a félmúlt történelmének nagyítója alatt vizsgálja is a dolgokat. Ilyenformán azon sincs sok csodálkoznivaló, hogy a lapok – kivált a jobboldali lapok – olyan címekkel jelentek meg, hogy: „Ellopták több millió évünket!” vagy „Lehullott a lepel a nagy dinoszaurusz-összeesküvésről”. Egyes kelet-európai országokban Steven Spielberg számonkérését szorgalmazta a sajtó, a játékboltok azonnal visszavonták polcaikról a dinoszauruszos játékokat, a múzeumokban kétségbeesett muzeológusok próbálták a hatalmas dino- és egyéb szauruszok csontvázait mamutcsontvázakká fabrikálni, hogy kárba ne vesszen az a sok szép csont, Kínában betiltották a Peppa malac kalandjairól szóló rajzfilmet (igaz, már jóval korábban). S feloszlott a Taurus együttes is, mert a menedzserük diszlexiás volt.
Szombaton (7-én) este fél tíz előtt a Duna tévé leadja a Fortunata című olasz drámát a Suburrából ismerős Alessandro Borghival és a mindenhonnan ismerős Hanna Schygullával. A film Róma valamelyik külvárosában játszódik, ismerek olyat, akinek ennél nem is kell több, amúgy meg egy válási és újrakezdési sztori. Rómával persze mindig Milánó versenyez, most is ugyanebben az időben adja a Scala 2019-es évadnyitóját az M5 (Puccsi Tócsája Nyetrebkóval).
Vasárnap estére elkeveredik a televízióig, s ott is mindjárt a ViaSat3-ra a Szárnyas fejvadász 2049, mely műalkotásban nem is az az érdekes, hogy mit vettek fel belőle Etyeken, hanem az, hogy benne van Lennie James, s amiben Lennie James benne van, az ott van. A Dunán lesz ugyan fél tizenegy után egy Fitzcarraldo, s az megint csak az opera izgalmas világába kalauzol minket, még akkor is, ha előbb egy bazi hajót át kell cipelnünk az Andokon vagy hol. Az undok Herczog és gülüszemű hőse helyett, aki inkább születésnapot ünnepelne, forduljon bátran Jennifer Jason Leigh-hez, aki egyszerre zúzza majd a Film Cafén és a Film+-on 11-től. Előbbi A gépész c. spanyol krimivel, utóbbi az Aljas nyolcassal száll versenybe a művésznő és közönsége kegyeiért. Mármost nekem olyan ismerősöm is van, aki az Aljas nyolcast Tarantino legkiemelkedőbb munkái közé sorolja, egy polcra rakván mondjuk a Kutyaszorítóbannal. Hát, csekkolják. De semmiképpen sem a tévében, 75 milliméter meg ilyenek.
