Amikor Sztupa és Troché megérkeztek a komphoz, az épp távolodott a parttól: Bob Beamon, ha kijön neki a lépés, még elkaphatta volna, de Sztupa és Troché, mint általában, most is kerülték a feltűnést. Átvánszorog a túlsó partra, ott megpihen, ki is kötik, leszállók, felszállók, Škodák le, Škodák fel, aztán visszavánszorog, küzdve az árral, Škodák le, Škodák fel, s már lehetett felkocogni, apró a jegykezelőnek. Sztupa mindig délnek fordult, és bemondta: nézem a tájat. Troché szótlanul északnak, és bámulta a híd csonkjait. Kikötés után útlevél-ellenőrzés, szigorú pofával rosszul takargatott érdektelenség, tökölés, tökölés. Elhagyván a határsávot gyakorlatilag egy centiméterrel, máris ott magasodott büszkén egy prehistorikus konténer, afféle italmérés, de tartottak ropit, nápolyit és nanukot is, ez a visszafelé vezető út aziluma mindig, odafelé szó sem lehet róla, holt biztos, hogy elmenne a busz. A busz persze így is, konténerezés nélkül is elment gyakran, de az esély, megadni magadnak az esélyt, Sztupa és Troché ezt mindennél többre becsülte. Tudják önök, hogy kicsoda Ernest Zahovay? Vagyis hát Zahovay Ernő? Ne is törődjenek vele, finom kis szalonzenekara volt, de ennél is fontosabb, hogy kerthelyiséget neveztek el róla, valójában egy egész szállodát, de a buszról lemaradva azért szállodára még épp nem volt szükség, azért egy kerthelyiség jól jött. Vagy ha nem, hát gyalog kellett kimenni a vasútállomásig, toronyiránt, geradeaus. A busz elcsatangolt a papírgyár felé, volt minden baja, de azért az állomás gyalog messze volt, s mindig sietni kellett.
Pénteken (13-án) este kilenckor máris megversenyeztethetünk két műalkotást. A Paramount Channel a valami különös okból A préri uraira magyarított című Hell or High Watert adja. Jeff Bridges játssza benne a veterán Texas Rangert, aki kitartóan üti a botjával – meg azzal, ami még a keze ügyébe kerül – két rablovics nyomát. A rablovicsoknak persze lelkük van, de még csak nem is ez a lényeg, hanem a környezet meg a beállítások: minden annyira amerikai, hogy a néző szinte beleszédül. De a végén nem győznek a jók, nincsenek is jók a filmben, csak jó kiállású hajótöröttek vannak. Ugyanekkor az HBO 2 a Párizs császárát ajánlja, ami annál is nagyobb marhaság, mert az illető történetesen rendőr, ráadásul rablóból lett pandúr, nyilván ki is találták már: egy ezredik Vidocq-történetről van szó, hiszen Vincent Cassel eddig még nem játszotta el e nevezetes díszfransziát. Éjfél előtt aztán a sima HBO közvetít egy bajtársi találkozót, ahol minden kedves megjelent előadhatja újra valaha futott kűrjének a nyugdíjas változatát, s a néző is elmorzsolhat néhány könnycseppet a szeme sarkában, hogy milyen vagány is volt szőkesége a nagy sorozatreneszánsz ébredése idején. A műsornak pedig a Deadwood – A film címet adták – ugyancsak valamiért – az alkotói, pedig film az pont se égen, se padláson.
Utána klasszikusok diszkóritmusban:
Vasárnap a Herzog-féle Woyzeck a gülüszeművel a Dunán.
Hétfőn Volt egyszer egy vadnyugat a Cinemax 2-n.
Kedden Lear király meg Rómeó és Júlia, dettó a Cinemaxokon.
Szerdán Szép remények a Film4-en.
Ne tévézzenek, legyenek inkább önök is klasszikusok. Megengedem, akár diszkóritmusban.
