Tartalom

MaNcs 31. évf. 48. sz. (2019-11-28)

Publicisztika
Egotrip

Egotrip

Sándor Judit: Testbeszéd

Egy test, több lélek

Ki nem játszik el néha a gondolattal, hogy mi lenne, ha fiatalabb, gazdagabb, sporto­sabb, szebb lenne – és a tetejébe egyedülálló? Vagy ha többféle személy bőrébe bújhatna egyszerre? Ha váltogathatná a személyiségeit? Amíg a személyiségcsere csak játék vagy a művészi képzelet csapongása, addig senkire nem jelent veszélyt, és nem utal semmiféle súlyos személyiségtorzulásra. Ám a személyiség tartós megtöbbszörözése, az így megalkotott identitások részletes kimunkálása és működtetése már egy nehezen kezelhető pszichés betegség tünete is lehet.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Megbántva

A magyar himnusz versét Kölcsey Ferenc írta 1823-ban, a zenéjét Erkel Ferenc, 1844-ben. A Szózatot Vörösmarty Mihály írta 1836-ban, s Egressy Béni zenésítette meg 1840-ben. Mindkét dalmű tehát közel kétszáz éve szolgálja a magyarok épülését, ha valahol eljátsszák valamelyiket, felállunk.

A szerk.

A szerk.

A némák

Jelen vezércikkünket illetően a következőt kell előrebocsátanunk. Az egészen biztos, hogy valamiről írunk. Ezen túl viszont nem szavatolunk semmiért.

Belpol

Interjú

Belpol

„Orbán kiállt mellettem, amíg lehetett”

Trócsányi László, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, korábbi biztosjelölt és igazságügyi miniszter

Tisztességtelennek tartja, ahogy az Európai Parlament jogi bizottsága elkaszálta biztosi jelöltségét, de örül, hogy Magyarország végül megkapta a bővítési portfóliót. Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert megkérdeztük nagy projektje, a közigazgatási bíráskodás visszavonásáról is.

Civilek az önkormányzatokban

Belpol

Kezükbe vették

Az idei októberi önkormányzati választáson számos olyan településen taroltak a civilek, ahol korábban évekig fideszes uralom volt. Megnéztük, hogyan kampányoltak és mi lehetett a sikerük kulcsa.

Pécsi látkép a NER 10. évében

Belpol

Forrásban

A sokszínű új pécsi közgyűlési többségre a tízmilliárdos nagyságrendű követelésállomány, az ellenzéki városvezetéseket feltehetően minden lehetséges módon szívató kormányzat és az akut káderhiány menedzselése vár.

Interjú

Belpol

Veiszer Alinda: „Vannak politikusi ambícióim”

Most már nemcsak a szlovák közszolgálati Pátria Rádión van műsora, de a Belvárosi Színházban is – a napokban indult talkshow-ja az Orlai Produkció égisze alatt. A Hír Tv-s múltról, a Momentum megkereséséről és a „varangykirályos” epizódról is beszélgettünk.

Külpol

Interjú

Külpol

„Az egész világ ünnepelni fog”

David Katz „műanyagbankár”, a Plastic Bank alapító-ügyvezetője

Öt vagy tíz dollár nagy összeg azoknak, akik ennél kevesebből jönnek ki naponta. Nekik a műanyaghulladék összegyűjtése lehet az út a jobb élet felé – ha van, aki fizet a szemétért. Szélhámosság-e a Plastic Bank?

Zene

Interjú

Zene

„Az LGT-hez hasonlítottak minket, aminek nagyon örültem”

Úgy léptek a Kispál és a Quimby helyére, hogy kerülték, hogy kispálos vagy quimbys zenét játszanak. Nem tartják magukat az alternatív rockzene megmentőjének, de azt sajnálják, hogy a közmédia értékes helyett már csak értékesíthető zenét játszik. Az Elefánt énekesével, Szendrői Csabával és billentyűsével, Kovács Zoltánnal új és eddigi legjobb albumuk, az EL kapcsán beszélgettünk.

Interaktív
Színház

Interjú

Színház

„Aggódom a jövőért”

Duda Éva koreográfus, rendező

Rendszeresen dolgozik kőszínházi zenés darabokban, de saját, kísérletező kortárstánc-társulata is van.

Színház

Színház

Egy közülünk

Hagyaték – Láthatáron Csoport

Alice Miller és fia, Martin Miller beszélgetnek egymással, szemtől szemben arról, hogy milyen (volt) ebben a családban fiúnak és anyának lenni. A valóságban sosem került sor erre a több élettörténetet magába sűrítő párbeszédre, amelyet könyvekből, interjúkból, leírásokból, elképzelt telefonbeszélgetésekből rakott össze a Láthatáron Csoporttal dolgozó Gyulay Eszter dramaturg.

Képzőművészet

100 éves a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

Képzőművészet

„Öröm áradjon a végtelenbe”

Az 1919-ben alapított intézmény már a névadó idejében is egyfajta múzeumként működött: a Morvaországból származó műgyűjtő, világutazó előszeretettel mutatta be legújabb Ázsiában vásárolt tárgyait. Egykor ötezres gyűjteménye mára harmincezressé bővült.

Lélek

A hipnózis modern alkalmazási területei

Lélek

A szavak ereje

A legújabb kutatások szerint hipnózis során mérhető változások zajlanak a testünkben. Hívei szerint hatékony természetes fájdalomcsillapító lehet, és még a várandós nőknek is segíthet.

Gasztro
Mikrofilm

Interjú

Mikrofilm

„Szemtelenül közel”

Rév Marcell operatőr

Újabb fiatal magyar operatőr kezdhet hollywoodi karrierbe, ám egyelőre Enyedi Ildikó új filmjének forgatásán értük utol, hogy Al Pacino orráról, transznemű színjátszásról és az HBO nagy dobásáról, az Eufóriáról beszélgessünk vele.