tévéSmaci

Teknősök az oroszlánok ellen

  • tévésmaci
  • 2019. május 18.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché kiültek a padra, a gombhoz kellett varrni a nagykabátot, először ugyanis kellett egy ház, ti. ahhoz, hogy kiülhessenek elé a padra. Mert hogy néz az már ki, hogy Sztupa és Troché mennek a főutcán (mellékutcán, közön, csapáson nincs értelme kiülni, nem történik ott semmi), aztán zsupsz, leülnek az első padra, ami megtetszik. Sztupa ráadásul jelmezben. Kijönnek a háziak, ülnének kifelé a padjukra, hogy ránézzenek a világ folyására, és akkor ott ül két vadidegen, úgyszólván jogtalanul. Legalábbis este jogtalanul, mert napközben, az más. Napközben csak a vándor van kinn az utcán, s az bármikor megfáradhat, s joga van a pihenéshez. Az emberek ilyenkor úgyis dolgozni vannak (legtöbbjük a földeken, de ez csak távolról tartozik ide), nincs idejük üldögélni, a vándorra meg éppenséggel ráférhet. Mondjuk, vándort nem sokat lehetett akkoriban látni, de mindig akadtak furcsa, ismeretlen jövevények, gyalog jött az állomásról, mert kimaradt a déli busz, isten tudja. De az ilyen népeket az este már nem találta az utcán, célba értek vagy csak szimplán eltűntek, nem firtatta senki. Ezzel együtt sem voltak eseménytelenek az esték, egyre több kocsi járt a főutcán, s hát a lakosság részéről is mind gyakrabban mozgás volt tapasztalható. Na, az már valami, hova megy, kihez megy, mi van rajta, mikor ér vissza, egyenesen megy-e vagy görbén, tolja a biciklit vagy fölül rá. Férfi az illető vagy nő. Tegnap is jött, s már egy hete egyre csak, vagy csak egyszer, aztán soha többet. Sietett vagy épp csak baktatott, messziről köszönt-e előre, vagy csak a gallérja mögül odamorgott valamit. Az ilyennek illett is utánaszólni, mi járatban. Megyek a dolgomra. Kellett hát az a ház a padhoz, s viszonylag sürgős is volt. Fent persze szívták a fogukat, hogy mennyibe lesz ez, de eltáncolni nem tudtak.

Pénteken (19-én) este kilenckor az RTL Klubon kezdődik a Doctor Strange, mely nyilvánvalóan egy generációs probléma. A vénje néz riadtan, hogy mi ez, s mit keres benne Benedict Cumberbatch vagy éppen Tilda Swinton, és hát Mads Mikkelsen is minimum határeset. Mármost ők pont nem igazolják a műnem létjogosultságát, de a számok annál inkább: úgyhogy én jó szórakozást kívánok. S azt sem ígérhetem, hogy az egy órával később kezdődő Ben-Hurnál beszállok. Nem is azért, mert a Tv2 adja, hanem a hit hiányzik, nem hiszem ugyanis, hogy Pilátust Pilukámnak szólítják benne, pedig minden lehetőségük adott lenne rá, hiszen nevezettet Pilou Asbæk játssza, a fenti tétel két lábon járó igazolása. Lehet, hogy ő pont nincs benne egyik Marvel-műben sem, de simán benne van a Trónok harcában, az meg ugyanaz.

Szombaton, hála a jó RTL Klubnak, kézhez kapjuk az előbb kéjesen cincált generációs maszlag cáfolatát este háromnegyed tizenegytől a Holt költők társasága vetítésével. Akkor inkább a Mardel, mondja a sokat látott éjjeliőr. Nagyjából ugyanez a helyzet a Millió dolláros bébivel, Clint Eastwood temérdek munkásságának e bájos gyümölcsével is. Az eddigiekben az volt a jó, hogy egyik remekművet sem kellett elmesélni. S ez már nem is változik, hiszen

vasárnap az állatok nemzetközi világnapján Nyúl Péterhez, illetve távoli unokatestvéréhez, Maci Lacihoz lesz szerencsénk az HBO és az HBO2 alkalomhoz igazított délutáni sávjában. Tévézni azonban emberi dolog.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”