tévéSmaci

Hangyanász

  • tévésmaci
  • 2019. május 11.

Interaktív

A legnagyobb hősszerelmesnek akkora bajsza volt, hogy nincs az a harcsa, rozmár, oroszlán, aki versenyre kelhetne véle. Mondom, volt, mert a szerelem nagy úr, s ha fáj, oda kell vágni, ahol a legelevenebb, különben csak megy az ember az utcán, és átszellemülten ismételgeti, hogy Minnie

Moore, Minnie Moore, Minnie Moore, aztán meg már csak rohan az utcán, s úgy ordítja – egyszerre kifele és befele –, hogy Minnie Moore, Minnie Moore, Minnie
Moore. A világ bizonyítottan legszerelmesebb férfijának nemcsak a bajsza (tudjuk, a lelke, nem a lelke) volt hatalmas, de a haja is a háta közepéig ért, általában lófarokba fogta, de ha magasra hágott a hevület, volt, hogy kibomlott. Seymour Moskowitz olyan volt, mint egy koszos hippi pár év késésben: valaki azt mondta egyszer, hogy a Minnie és Moskowitz 1971 legjobb amerikai filmje. Akkor már persze pontosan tudtuk, hogy kicsoda Seymour Cassel. Akkor már persze pontosan tudhattuk volna, hogy kicsoda Seymour Cassel. Mindennek megvolt itt a maga spétje, de feltartóztatni tulajdonképpen senkit és semmit nem lehet (ezért sem értem, mi a bánatot gondolnak ezek most, amikor már elmúlt kicsit 1971). Oh, igen, Cassavetes színésze volt, amit nyugodtan érthetünk úgy is, hogy Cassavetes volt a rendezője. A New York árnyai (1958) előtt még a világon sem volt, aztán benne volt minden Cassavetes-filmben, amiben benne kellett lennie: az Arcokért még Oscar-díjra is jelölték, jellemző módon mellékszereplőire, az lett volna a világ csúfja, ha meg is kapja (a szobrocskát, mi). Aztán az volt csak a csoda, amikor a kismillió filmjében feltűnt egy-egy rövid kűrre, jól fésült, ám, milyen borzasztó: korrupt kormányzó, lecsúszott vén alkesz, vagy valami más. Bármibe is keveredett, bárhova is került, bármit csinált, abban benne volt Seymour Moskowitz, a világegyetem legnagyobb szerelmese. Már tudják róla ezt az angyalok is.

Pénteken (12-én) már délután négykor alámerülünk! Bármibe lefogadom ugyanis, hogy a Film Mánián műsorra tűzött francia műremek, A mélység kalandora Cousteau kapitányról szól. Semmi olyasmi, hogy Beázott az öreg, A mélység kalandora, értem. Este fél kilenc előtt lesz a Dunán az Amit csak akarsz, az viszont nem a tenger alatt játszódik, hanem egy kicsit jobb helyen (a helyes megfejtés: Trastevere).

Hétfőn áruházunk megnyitja immár szokásosnak mondható angol hetét. Először este kilenckor megnézzük a Filmbox Premiumon (már ha valaki elhiszi, hogy létezik ilyen nevű csatorna) a Vera Drake-et, hisz az angyalokról úgyis volt már szó. Ami azt illeti, valamicskét túl is vagyunk már Mike Leigh fénykorán, a Vera Drake 2004-es film, de ilyenkor a legszebb minden, még az ötvenes évek középprolijainak Londonja is. Amikor meg vége van, fogjuk magunkat, és elhúzunk a Film Caféra, mert ott meg kisvártatva érkezik az Eden Lake, amit persze megtoldottak egy vörös farokkal: Gyilkos kilátások (ezzel tényleg beljebb vagyok). Amúgy lánykérés a suttyók földjén, amiből nyilván nem sok jó, hanem sok hirig sül ki.

Kedden reggel befut a hathúszas Tűzszekerek a Paramount Channelre, mely mű legfőbb tanulsága, hogy olykor el kell szaladni. Egész a végsőkig.

Szerdán dán (ez olyan, mint a Tulipános Finn Finn: Szer Dán Dán), a Filmboxon adják este kilenckor: Politikai pókháló, ez a címek hete volt. Akkor se szabad sokat tévézni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.