tévéSmaci

Hangyanász

  • tévésmaci
  • 2019. május 11.

Interaktív

A legnagyobb hősszerelmesnek akkora bajsza volt, hogy nincs az a harcsa, rozmár, oroszlán, aki versenyre kelhetne véle. Mondom, volt, mert a szerelem nagy úr, s ha fáj, oda kell vágni, ahol a legelevenebb, különben csak megy az ember az utcán, és átszellemülten ismételgeti, hogy Minnie

Moore, Minnie Moore, Minnie Moore, aztán meg már csak rohan az utcán, s úgy ordítja – egyszerre kifele és befele –, hogy Minnie Moore, Minnie Moore, Minnie
Moore. A világ bizonyítottan legszerelmesebb férfijának nemcsak a bajsza (tudjuk, a lelke, nem a lelke) volt hatalmas, de a haja is a háta közepéig ért, általában lófarokba fogta, de ha magasra hágott a hevület, volt, hogy kibomlott. Seymour Moskowitz olyan volt, mint egy koszos hippi pár év késésben: valaki azt mondta egyszer, hogy a Minnie és Moskowitz 1971 legjobb amerikai filmje. Akkor már persze pontosan tudtuk, hogy kicsoda Seymour Cassel. Akkor már persze pontosan tudhattuk volna, hogy kicsoda Seymour Cassel. Mindennek megvolt itt a maga spétje, de feltartóztatni tulajdonképpen senkit és semmit nem lehet (ezért sem értem, mi a bánatot gondolnak ezek most, amikor már elmúlt kicsit 1971). Oh, igen, Cassavetes színésze volt, amit nyugodtan érthetünk úgy is, hogy Cassavetes volt a rendezője. A New York árnyai (1958) előtt még a világon sem volt, aztán benne volt minden Cassavetes-filmben, amiben benne kellett lennie: az Arcokért még Oscar-díjra is jelölték, jellemző módon mellékszereplőire, az lett volna a világ csúfja, ha meg is kapja (a szobrocskát, mi). Aztán az volt csak a csoda, amikor a kismillió filmjében feltűnt egy-egy rövid kűrre, jól fésült, ám, milyen borzasztó: korrupt kormányzó, lecsúszott vén alkesz, vagy valami más. Bármibe is keveredett, bárhova is került, bármit csinált, abban benne volt Seymour Moskowitz, a világegyetem legnagyobb szerelmese. Már tudják róla ezt az angyalok is.

Pénteken (12-én) már délután négykor alámerülünk! Bármibe lefogadom ugyanis, hogy a Film Mánián műsorra tűzött francia műremek, A mélység kalandora Cousteau kapitányról szól. Semmi olyasmi, hogy Beázott az öreg, A mélység kalandora, értem. Este fél kilenc előtt lesz a Dunán az Amit csak akarsz, az viszont nem a tenger alatt játszódik, hanem egy kicsit jobb helyen (a helyes megfejtés: Trastevere).

Hétfőn áruházunk megnyitja immár szokásosnak mondható angol hetét. Először este kilenckor megnézzük a Filmbox Premiumon (már ha valaki elhiszi, hogy létezik ilyen nevű csatorna) a Vera Drake-et, hisz az angyalokról úgyis volt már szó. Ami azt illeti, valamicskét túl is vagyunk már Mike Leigh fénykorán, a Vera Drake 2004-es film, de ilyenkor a legszebb minden, még az ötvenes évek középprolijainak Londonja is. Amikor meg vége van, fogjuk magunkat, és elhúzunk a Film Caféra, mert ott meg kisvártatva érkezik az Eden Lake, amit persze megtoldottak egy vörös farokkal: Gyilkos kilátások (ezzel tényleg beljebb vagyok). Amúgy lánykérés a suttyók földjén, amiből nyilván nem sok jó, hanem sok hirig sül ki.

Kedden reggel befut a hathúszas Tűzszekerek a Paramount Channelre, mely mű legfőbb tanulsága, hogy olykor el kell szaladni. Egész a végsőkig.

Szerdán dán (ez olyan, mint a Tulipános Finn Finn: Szer Dán Dán), a Filmboxon adják este kilenckor: Politikai pókháló, ez a címek hete volt. Akkor se szabad sokat tévézni.

Neked ajánljuk