Furcsa, de azért korántsem megmagyarázhatatlan témaválasztások persze akadnak ebben a műsorfolyamban is, hiszen tavaly komplett adást kapott „Alföldi Róbert marcipános-kemény világa”, pár hete pedig Farkasházy Tivadar történelmi személyisége előtt hódolt egy adás, még csak nem is valaminő kerek születésnap apropóján. Egyebekben azonban a XXI. század adásai jócskán a bulvár-ismeretterjesztés határait feszegetik: lehetőleg több felől informálódva, képanyagot is kerítve a mondandóhoz, s érthetően mindig a hatásos poentírozásra törekedve.
A mondott erények jellemezték a Csárdáskirálynőnek szentelt műsort is, amelyben felvonultak mindazok, akik ilyenkor elmaradhatatlanul mikrofon és kamera elé szoktak telepedni. Gerő András a monarchikum sokat forgatott terminológiai leleményével, Szinetár Miklós az 1954-es Csárdáskirálynő-előadás és az 1971-es koprodukciós film legendájával, az örökfriss Kállai István kultúrtörténeti adalékaival és dramaturgiai meglátásaival. Mindnyájan megbízhatóan hozták elvárt formájukat, ám megszólalásaik között majdnem elsikkadt a műsor aktualitását jelző témaelem: a Bajor-villában megtekinthető kiállítás, az I. világháborús hadifogolyszínházak és az itteni férfiprimadonnák emlékét megidéző tárlat. E tárgyról szólván cseppet kiábrándítóan hatott, hogy a kiállításról mesélő színháztörténész úgy érezte, el kell nevetnie magát a Krasznaja Recska-i fogolytábor primadonnájának nevétől, s tán még kiábrándítóbb volt, hogy adásban maradt az a riporteri kérdés: miért is nem jöttek egyszerűen haza az Urálon túli, kirgíziai és egyéb táborokból a lazán őrzött hadifoglyok?
A felszínesség nagy métely, nehéz szabadulni tőle, pláne, ha közben olyan átkötő szövegeket kell elmondani, mint hogy a Csárdáskirálynő változást hozott mindenki életében, vagy épp az operett sztorija „szellemileg nem túl megerőltető történet”. (A Hamleté vagy az Oidipusz királyé vajon az?) Elmaradhatatlanul felbukkan az 1945 utáni operettellenesség légkörének valótlanságba rég átfordult féligazsága, hallunk egy sokadik Rákosi-féle állítólagos reakciót a Csárdáskirálynő előadására, s szinte mindent megtudunk Kállai Bori pályafutásáról. S mindeközben a témát valamelyest ismerő nézőben feltámad itt-ott a hiányérzet, hiszen több magas – és ráadásul bulvárérzékeny – labda lecsapása látványosan elmarad. Mert amíg diadalmasan felmutatják az operettszínházi Csárdáskirálynőbe belopott világháborús mozzanatokat, addig az ennél talántán jelentékenyebb Mohácsi-féle, valóban legendás Csárdáskirálynőről szó sem esik. S miközben Kállai István megemlíti a német és a magyar dalszövegek cukorszintjének különbségét, említetlen marad a magyar és a német változat(ok) alkalmasint legizgalmasabb eltérése: hogyan is változott át a címszereplő sanzonett Sylva Varescuból tiszadadai Vereczki (sőt mi több: Vereczkey) Szilviává?
RTL Klub, december 9.
