Újabb fordulat a TV2-nél: kivonul a magyar milliárdos

  • narancs.hu
  • 2019. május 3.

Interaktív

Rákosi Tamás kiszáll a médiából. A NER-é lett az IKO műsorgyártó cég, amit még az RTL-nél futtatott fel, majd Dirk Gerkens távozása után szintén is a TV2-nél kötött ki.

Eladta az IKO Holdingban lévő 49 százalékos, és az Atmediában lévő 32,67 százalékos tulajdonrészét Rákosi Tamás, az ügyeletek a vételár megfizetésével pénteken zárultak – közölte az IKO Holding az MTI-vel.

Az értékesített üzletrészek a Hunmedia Befektetési Zrt. tulajdonába kerültek, az IKO Holding Kft. tulajdonosi testülete Vaszily Miklóst bízta meg az anyavállalattal együtt hat cégből álló holdingvállalat irányításával.

Az IKO Holdig a TV2 Csoport legfőbb műsorgyártó partnere, az Atmedia Kft. pedig a televíziós- és online reklámpiac egyik legnagyobb szereplőjének számít.

Korábban Rákosi Tamás az RTL Klubnál futtatta fel az IKO-t, Dirk Gerkens távozása után viszont cégeivel maga is a TV2-nél kötött ki. Rákosi ily módon kiszáll a magyar médiából, legalábbis egyelőre úgy tűnik, papíron. Üzletrésze ekképp a NER-nél kötött ki.

Rákosi a Forbes 50 leggazdagabb magyar listáján 2017-ben és 2018-ban is az élvonalban végzett, mindkét évben a 12. helyen szerepelt.

Az Index információi szerint üzletrészét 4 milliárd forintért adta el, a vásárló pedig úgy hírlik nem máshoz, mint ahhoz a Vida Józsefhez kötődik, aki a TV2 megvásárlásán ügyködik éppen.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.