15 emberen alkalmaztak eddig vérplazma-terápiát

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 22.

Katasztrófa

Ketten közülük meghaltak, 13-an viszont már elhagyhatták a kórházat.

Eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek "valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan" a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett "keringő vírusfertőzésük" volt – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 hétfő délelőtti műsorában.

Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek.

A kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is. Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik vannak – mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült,

a Covid-19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre.

Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak.

Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel – tette hozzá a főigazgató.

Azt is mondta, hogy a lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.