A cseh kormány nem kéri a szükségállapot meghosszabbítását

  • narancs.hu
  • 2021. április 6.

Katasztrófa

Április 12. után megszűnik a lakosság mozgásának korlátozása és az éjszakai kijárási tilalom, majd fokozatosan kinyithatnak az üzletek és a szolgáltatások.

Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását. A hónap végétől fokozatosan kinyithatnának az üzletek és a szolgáltatások is – közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent cikkében.

"Személyesen azzal számolok, hogy ha minden jól megy, április végén elkezdődhet a szolgáltatások, az üzletek megnyitása és a vendéglők külső tereinek működtetése" – vélekedett a miniszter.

Hamácek megerősítette Andrej Babis kormányfőnek a Nova kereskedelmi televízió weboldalán vasárnap este megjelent közlését, miszerint a kormány már nem fogja kérni a szükségállapot további meghosszabbítását, amely feltétele volt a járványellenes intézkedések jelentős része bevezetésének. Április 12-e után ennek következtében megszűnik a lakosság mozgásának korlátozása és az éjszakai kijárási tilalom is.

Mindkét politikus azt mondta, hogy a gazdasági és a társadalmi életet korlátozó intézkedések fokozatos megszüntetésének konkrét tervét az egészségügyi minisztérium dolgozza ki.

Jan Hamácek, aki a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke is, úgy véli, hogy a szigorú óvintézkedések meghozták a várt eredményt, és hozzájárultak a járvány terjedésének korlátozásához.

A miniszter elismerte, hogy a kormányban továbbra sincs egységes álláspont az iskolák április 12-re tervezett részleges megnyitásáról. A szaktárca és az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy április 12-től az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatos tanulói visszatérhetnének az iskolapadokba. Az osztályok fele felváltva egy hetet töltene az iskolában, míg a másik héten távoktatás lenne. Az elképzelés azonban nem tetszik Babis kormányfőnek, aki azt a sajtóban is bírálta. A kormány a kedd délutáni ülésén foglalkozik a témával.

Csehországban az utóbbi hetekben fokozatosan enyhült a járvány, és csökkent a kórházak leterheltsége is. Bár a vállalkozói szféra minél hamarabb nyitást szeretne a szolgáltatásokban és a kiskereskedelemben, a kormány óvatos. Hamácek azt mondta: tavaly engedtek a nyomásnak, s bebizonyosodott, hogy ez nem volt jó lépés. "Ha folytatódik a helyzet javulása, nyitni fogunk, de elsietni nem akarjuk ezt az intézkedést" – szögezte le az országos válságstáb elnöke.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.