A hágai bíróság szerint fel kell oldani a hollandiai kijárási tilalmat

  • narancs.hu
  • 2021. február 16.

Katasztrófa

Mert a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.

A hágai illetékes bíróság a koronavírus-járvány megfékezésére januárban bevezetett éjszakai kijárási tilalom azonnali feloldására szólította fel a holland kormányt. A bíróság ugyanis keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.

Egy civil szervezet által benyújtott kereset ügyében született bíróság határozat szerint a holland kormány a kijárási tilalmat a polgári hatóságok rendkívüli hatásköréről szóló törvény alapján vezette be. A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a klasszikus jogalkotási folyamat mellőzése mellett léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy a törvény értelmében nem áll fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozó intézkedés végrehajtását illetően.

A bíróság határozatában a kijárási tilalmat "a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének" nevezte, amely véleménye szerint közvetett módon korlátozza a gyülekezés és a tüntetés szabadságának jogát is. Egy ilyen intézkedés meghozatala "nagyon körültekintő döntéshozatali folyamatot igényel" - állapította meg a bíróság.

Hollandia január végén léptetett életbe március elejéig tartó éjszakai kijárási tilalmat. A korlátozó intézkedés 21 óra és reggel fél öt közötti időszakra érvényes.

Az illetékes holland közegészségügyi intézet legfrissebb adatai szerint csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma. Amíg a múlt héten alig süllyedt négyezer alá az átlagos napi fertőzésszám, addig keddre megközelítette a 3500-at. A múlt hét adatihoz képest 17 százalékkal kevesebbet, naponta mintegy 143 embert szállítanak kórházba, ahol jelenleg 1386 embert ápolnak a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. Intenzív ellátásban 536-an részesülnek. Mindkét adat csökkenő tendenciát mutat. Megjelenése óta 1 046 381 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 14 963-an haltak meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Hollandiában.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.