A WHO a 65 év felettieknek is ajánlja az AstraZeneca vakcináját

  • narancs.hu
  • 2021. február 10.

Katasztrófa

Mert az előnyei lényegesebbek, mint bármilyen kockázat.

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás előnyei lényegesebbek, mint bármilyen kockázat, és ajánlható széleskörű felhasználásra, így a 65 év felettiek beoltására is - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői bizottsága.

Az Immunizációs Stratégiai Szakértői Tanácsadói Csoport (SAGE) közölte, hogy

  • a vakcinát két adagban kell alkalmazni,
  • 8-12 hét különbséggel az első és a második oltás között.

A SAGE azt is közölte, hogy bár kérdések merültek fel a vakcinának a vírus dél-afrikai változatával szembeni hatékonyságával kapcsolatban, "nincs ok arra, hogy ne javasolnák a használatát".

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.