Elemzők: október elejére megugrik a halálozások száma

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 25.

Katasztrófa

A fiatalok körében terjedő fertőzés gyorsan átterjed az idősebbekre is.

Október elejére várja a kormány a koronavírus okozta halálozás megugrását – írja a Népszava az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) járványügyi csoportjának előrejelzésére hivatkozva.

A kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mellett az ITM koordinálásával is létrejött március elején egy járványmatematikai és epidemiológiai csoport, amely a tavaszi hullám óta rendszeresen készít elemzéseket, szakmai anyagokat a kormánynak.

A most kikerült előrejelzésük szerint abból lehet következtetni a vírus miatti halálozás esetleges közelgő megugrására, hogy az utóbbi hetekben a sok érintettel, de kevés megbetegedéssel a fiatalok körében terjedő fertőzés gyorsan elér az idősebb korosztályokig, és ezzel az áldozatok száma is rövid idő alatt megugrik. Erre volt példa Floridában, Dél-Franciaországban vagy Spanyolországban is, itt

a fertőzések megszaporodását mintegy négy-öt héttel követte a halálos áldozatok sokasodása is.

A dokumentum szerint az ITM tavasszal is meglehetősen pontosan előrejelezte a járvány alakulását, de az elemzők már április elején figyelmeztettek, hogy a drasztikus kontaktusszám-csökkentést nem lehet hosszú távon fenntartani, a védekezéshez kombinált stratégiára van szükség, ezért az április kilencedikei miniszterelnöki megbeszélésen négy szintű megelőzési stratégiát javasoltak: köztük azt, hogy a lazító korlátozások mellett szigorítsanak a maszkhasználaton és bővítsék az egyéni tesztelési lehetőségeket, ugyanis

Magyarországon a covidos betegek 90-95 százalékát nem ismerik és nem is kerülnek karanténba.

A Népszava birtokába került elemzés szerint egyébként amikor nagy vita folyt arról, lehet-e érettségiztetni, akkor a járvány fiatalok közötti terjedésének kockázata alacsonyabb volt, mint most, az iskolák újranyitásakor. Tavasszal a fertőzöttek között a gyerekek és a fiatalok aránya alig néhány százaléka volt, míg most ez 35-40 százalék.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.