Kijárási korlátozás és boltbezárás Csehországban

  • narancs.hu
  • 2020. október 21.

Katasztrófa

A cseh kormány újabb intézkedéseket tett a járvány megfékezésére.

Csütörtöktől kezdve Csehországban az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül bezárják az összes üzletet és szolgáltatást - jelentette be Andrej Babis kormányfő az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Korlátozzák a lakosság szabad mozgását is, kivételt képez a munkahelyre való eljutás, a szükséges bevásárlás és az egészségügyi központok felkeresése. Az új korlátozó intézkedések november elejéig maradnak érvényben.

Andrej Babis elnézést kért a lakosságtól és a vállalkozóktól az intézkedések okozta problémákért, de hangsúlyozta, hogy "a döntést a lakosság életének védelme érdekében" hozta meg a kormány. 
A kormányfő elmondta: az eddigi óvintézkedések nem hozták meg a várt eredményt, a járvány gyorsan terjed, ezért radikális lépésekre volt szükség, mert különben a prognózisok szerint november elején összeomlik a cseh egészségügyi rendszer.

Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint a fertőzés terjedési mutatója 1,37-1,47 között mozog. A hatóságok korábban azt közölték, hogy a közéletet és a gazdasági életet korlátozó intézkedéseket akkor függesztik fel, ha ez a mutató 0,8-re csökken.

A járvány tetőzése november 3. és 11. között várható - jelentette ki a miniszter. A hatóságok szerint a kórházak rövidesen rendkívüli nyomás alá kerülnek, ezért Prágában már épül egy tábori kórház 500 férőhellyel.

Babis azt mondta, hogy az intenzív kezelésre alkalmas speciális kórházi ágyak számát sikerült 4800-ról 15 400-ra emelni, a kormány pedig további 2500 ilyen kórházi ágyat rendelt. A kormányfő szerint az ország külföldi segítséget is kért, és például az Egyesült Államokból rövidesen 28 orvos érkezik a cseh egészségügyi intézményekbe.

A legfrissebb adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 113 ezret. 
Pozitív lett a koronavírustesztje Jan Hamácek belügyminiszternek, az országos válságstáb elnökének is. Hamácek, aki valószínűleg Miroslav Toman mezőgazdasági minisztertől kapta meg a fertőzést, karanténba vonult, és otthon dolgozik. Toman vasárnap jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje, és karanténban lesz tíz napig.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel közölt kimutatásból kiderül, hogy kedden 11 984 fertőzöttet igazoltak újonnan a laboratóriumi vizsgálatok, ami az eddigi legmagasabb szám. Bár az esetek többségében a fertőzés vagy a betegség lefolyása enyhe, a kórházakban kezeltek száma már meghaladja a négyezret, a súlyos esetek száma 634, közülük több mint háromszázan lélegeztetőgépre szorulnak. A halálos áldozatok száma 1619-re emelkedett.

Szerda reggeltől országszerte a köztereken és a gépkocsikban is kötelező a szájmaszk viselése. Ez alól kivétel, ha az utcán vagy az autóban kizárólag családtagok vannak együtt, illetve ha az emberek sportolnak. Zárt termekben, tömegközlekedési eszközökön a maszkok viselése már néhány hete kötelező. 

Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. November elejéig zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok, és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvények megtartását is. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.