Koronavírus: 8 ezer felett a kórházban ápoltak, 16 ezer felett az elhunytak száma

  • narancs.hu
  • 2021. március 9.

Katasztrófa

A Dél-pesti Centrumkórházban megteltek a koronavírusos betegeknek fenntartott ágyak. 

A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, 6494 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 475 207 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írja kedden reggel a koronavirus.gov.hu.

A tájékoztatásból kiderül az is, hogy

  • elhunyt 158 többségében idős, krónikus beteg,
  • így az elhunytak száma 16 146 főre emelkedett,
  • a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 338 946 fő,
  • de az aktív fertőzöttek száma is már 120 115 főre emelkedett,
  • 8270 koronavírusos beteget ápolnak kórházban,
  • közülük 833 -an vannak lélegeztetőgépen. 

A beoltottak száma 1 047 045 főre emelkedett, ebből 314 485 fő már a második oltását is megkapta.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet.

Szlávik elmondása szerint gyakorlatilag minden,

a koronavírusos betegek számára fenntartott ágy tele van, és nagyon sokan vannak az intenzív osztályon is.

"Hallom, hogy az egész országban sajnos egyre több beteg kerül kórházba, egyre több beteg kerül intenzív osztályra és sajnos lélegeztetésre".

Kitért arra is, hogy eddig ritkának számított, hogy a betegség egy egész családon "átvonuljon" egyszerre, ma viszont már gyakori, mert az új mutáns vírusvariánsok nagyon könnyen terjednek emberről emberre. Ez okozza az esetek számának felfutását és azt is, hogy egyre fiatalabbak a kórházba kerülő betegek.

A szakember szerint 10-15 százalékkal súlyosabb tüneteket okoz a brit mutáns, ami most Magyarországán pusztít.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.