Koronavírus: akár a világ lakosságának 60%-át is megfertőzheti

  • narancs.hu
  • 2020. február 11.

Katasztrófa

Ilyen fertőzöttség mellett az 1%-os halálozási arány is elképesztően sok emberélettel járhat.

Ha nem sikerül megállítani, a koronavírus akár a világ lakosságának kétharmadát is megfertőzheti - nyilatkozta Gabriel Leung, Hongkong vezető járványügyi szakértője. Leung azután beszélt a horror-forgatókönyvről, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke arra figyelmeztett: a vírus legutóbbi ádozatai, akik úgy fertőződtek meg, hogy előtte nem is jártak Kínában, a jéghegy csúcsát jelenthetik.

A WHO metaforáját továbbvive az epidemológus arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat most a jéghegy méretének és alakjának megállapítása. A szakértők szerint egy fertőzött átlagosan 2,5 embernek adja tovább a vírust, így annak támadás aránya 60-80% lehet. "A világ népességének 60%-a szörnyen nagy szám" - jelentette ki Leung a Guardiannek.

Ilyen fokú fertőzöttség mellett az 1% közeli halálozási arány is elképesztő emberáldozatokat követelhet. Épp ezért a szakember azt fogja javasolni a WHO-nak, hogy először meg kell állapítani, pontosan mekkora jelenleg a járvány, ezt követően pedig azt kell vizsgálni, hogy a Kínában végrehajtott drasztikus intézkedések célt értek-e. Ha igen, akkor szerinte más országoknak is meg kell fontolni ezek bevezetését.

A koronavírus áldozatainak 99%-a Kínában fertőződött meg, így még mindig inkább egy helyi problémáról van szó, - azonban egy olyanról, amely hatalmas veszélyt jelent az egész világra nézve - mondta el Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója. Kínában a jelentések szerint a mai napig 42,708 ember fertőződött meg és 1,017-en haltak bele a járványba.

Via Guardian

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”