Közepes erősségű földrengés volt hétfő este Romániában

Katasztrófa

Békéscsabán is érzékelték.

Közepes, 4,9-es erősségű földrengés történt hétfőn este Románia nyugati részén, Arad megyében, a magyar határ közelében

– írta a román Országos Földtani Intézetre (INFP) hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A földmozgás helyi idő szerint 20 óra 46 perckor következett be 15 kilométeres mélységben, Aradtól 24, Temesvártól 45, Békéscsabától 77 és Resicabányától 89 kilométeres távolságra.

Az Arad megyei Aradon hírportál szerint a földmozgás fészke Lippa körzetében, Ópálos (Paulis) település közelében volt. A földmozgást Kolozsvár térségében is érezni lehetett.

A hétfő esti romániai földrengés helyszínéhez legközelebb eső, 5,7-es erősségű földmozgás február 14-én történt az olténiai Gorj megyében, 6,3 kilométeres mélységben.

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) közölte, hogy eddig nem érkezett bejelentés az 112-es sürgősségi hívószámon esetleges sérültekről, jelentős anyagi kárról. Az IGSU operatív csapatai hétfőn este helyszíni szemlét tartanak az érintett megyékben, hogy felmérjék a keletkezett kárt – írta a News.ro hírügynökség.

A jelenséget Magyarországon, Békéscsabán is érzékelték – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. Elképzelhető, hogy több, határ menti magyarországi településen is érezték a földrengést. Károkról nem érkezett bejelentés – közölte az obszervatórium.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.