Már 11 bányászt kimentettek a kelet-kínai aranybányából

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. január 24.

Katasztrófa

Az aranybányában két hete történt robbanás, 22-en rekedtek a föld alatt.

Kimentettek tizenegy bányászt a kelet-kínai Santung tartományban két hete berobbant aranybányából vasárnap - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Kilenc bányászt még a délelőtt folyamán, további kettőt pedig kora délután emeltek ki a mélyből. Egyiküket súlyosan legyengült állapotban hozták felszínre, ezért azonnal kórházba szállították.

A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt az aranyfejtőben. A helyszínen több mint hatszáz ember dolgozik a bajba jutottak kimentésén, a mentőcsapatok már három csatornát fúrtak a mélybe. A vasárnap kimentett bányászokkal egy hete létesítettek először kapcsolatot a baleset óta, őket ezt követően egy csatornán keresztül élelmiszerrel, ruhákkal és egyéb felszerelésekkel látták el. Egyikük, aki a robbanáskor fejsérülést szenvedett és kómába került, szerdán veszítette életét. További tíz bányász sorsa ismeretlen.

Bányaszerencsétlenség Kínában

 
A mentők új csatornát fúrnak a berobbant aranybányában rekedt bányászokhoz a kelet-kínai Santung tartományban fekvő Csihsziában 2021. január 18-án.
Fotó: MTI/AP/Hszinhua/Vang Kaj
 

 A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak a történtek miatt; a céget sok bírálat érte amiatt, hogy mintegy harmincórás késéssel jelentette a balesetet a hatóságoknak. Két helyi tisztségviselőt már eltávolítottak a posztjáról. A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.