Már Kárpátalján is megszólaltak a légvédelmi szirénák

  • narancs.hu
  • 2022. március 12.

Katasztrófa

Összefoglaló az éjszaka fontosabb háborús eseményeiről.

Ma hajnalban Kárpátalja egész területén megszólaltak a légvédelmi szirénák, támadás azonban nem történt a területen. A háború kitörése óta most először volt erre példa a megyében. 

Stratégiai fordulópont?

 Zelenszkij ukrán elnök úgy fogalmazott, hogy Ukrajna már elérte a háborúban a "stratégiai fordulópontot", ugyanakkor azt lehetetlen megmondani szerinte, hogy hány nap múlva tudják felszabadítani Ukrajnát az orosz megszálló csapatoktól, de kijelentette, hogy a felszabadítás biztosan meg fog történni. Nem túl biztató, hogy közben az amerikai Maxar műholdfelvételein az látszik, hogy az oroszok egyre közelebb húzódnak Kijev felé. Emellett a brit védelmi minisztérium is arra számít, hogy a következő napokban újabb lendületet kapnak az oroszok és erőteljesebben fogják támadni az ukrán fővárost. 

Vitalij Klicsko Kijev polgármestere úgy nyilatkozott, hogy az élelemellátás egyelőre nem ütközik akadályokba és a felhalmozott készletekkel pár hétig kihúzná a város.

Elrabolt polgármester

Orosz katonák elrabolták a dél-ukrajnai Melitopol polgármesterét - jelentette be péntek éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szerint ez az országa ellen zajló orosz támadás gyengeségének a jele is.

 Ukrajnában rövid videófelvételeket is köröztettek, amelyeken látható, ahogy egy férfit elhurcolnak egy épületből, de független forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy Ivan Fedorov polgármesterről van szó.

Zelenszkij friss videóüzenetében kijelentette, hogy a polgármesterek elleni fenyegetés vagy akár fizikai erőszak nem segít az ostromot folytató oroszoknak abban, hogy ukrán városokat vonjanak ellenőrzésük alá. Fedorov elrablását terrorcselekménynek minősítette. Az ukrán elnök egyúttal úgy vélte, Moszkva elszámította magát azzal is, hogy azt remélte, egyes városokat az Oroszországgal rokonszenvező lakók önként átengednek neki.

Zelenszkij arról is beszélt, hogy pénteken négy ukrán városból 7144 embert tudtak kimenekíteni humanitárius folyosókon keresztül. Ismét azzal vádolta Moszkvát, hogy több városból, így a tengerparti Mariupolból megakadályozta a civilek távozását.

Biden: Akkor is megvédjük a NATO-területét, ha ez a harmadik világháborúhoz vezet

Joe Biden amerikai elnök tegnap tartott beszédében elmondta, hogy ha a NATO bármelyik tagállamát támadás éri, az USA megvédi a NATO teljes területét akkor is, ha ez a harmadik világháború kitöréséhez vezet. Ugyanakkor az elnök leszögezte: nem célja a harmadik világháború, ezért továbbra sem küldenek Ukrajnába amerikai katonákat. Szerinte minden az oroszoktól függ, ha ők nem támadnak a NATO-tagállamokra, akkor nem kell félni az újabb világháborútól.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.