Már nyolcvannál is több áldozata van a németországi áradásoknak

  • narancs.hu
  • 2021. július 16.

Katasztrófa

Közben Hollandiában, Maastricht városában mintegy tízezer polgárt szólítottak fel az otthonuk elhagyására a közelgő árhullám miatt.

Legalább nyolcvan halálos áldozata van a Németország nyugati részén történt áradásoknak, és több tucat ember hollétéről nem tudni a hatóságok péntek reggeli összesítése szerint.  Észak-Rajna-Vesztfália tartományban legkevesebb ötvenen, Rajna-vidék-Pfalzban legalább harmincan vesztették életüket.

A természeti katasztrófát leginkább megszenvedő járásban, Ahrweilerben 50-60 embert keresnek. A járási közigazgatási hivatal csütörtök este még azt közölte, hogy 1300 embert tartanak nyilván eltűntként. Ezt pénteken azzal magyarázták, hogy a mobilszolgáltatás akadozása miatt sok embert nem lehet elérni telefonon.

Számos településen éjszaka is tartott a mentés, a tűzoltóság, a katasztrófavédelmi szervezet (THW) és a hadsereg (Bundeswehr) egységei több ezer embert helyeztek biztonságba veszélyessé vált otthonukból.

Péntek reggel a Köln melletti Erfstadt Blessem nevű negyedében alakult ki a legdrámaibb helyzet. A helyi hatóságok közlése szerint az alámosások miatt megrogyott vagy összeomlott számos lakóépület, amelyekből segélyhívásokat regisztrálnak. Sok lakó a figyelmeztetések ellenére visszatért otthonába, vagy nem is hagyta el. Mentésüket nehezíti, hogy a környéken gázszivárgás van, amelyet egyelőre nem tudtak megszüntetni.    

A hét elején kezdődött esőzések miatt megáradt patakok és folyók egy viszonylag szűk területen, Wuppertalban és környékén, és a Köln-Bonn-Koblenz alkotta vonaltól a belga, luxemburgi és holland határig húzódó nagyjából harminc kilométeres sávban pusztítottak a legnagyobb erővel. A dombvidék völgyeiben sok patak és kisebb folyó kanyarog, rendszerint csendesen, árvizet ritkán okozva. Ezért a nagyobb németországi folyókkal, például a Dunával ellentétben nemigen vannak védművek, gátak vagy bármikor bevethető mobilgátak. A katasztrófa fő oka a legtöbb szakértő szerint az éghajlatváltozás, amely előidézte a napokig folyamatosan tartó heves esőzést.

Id?j?r?s N?metorsz?gban

 
 
Vasúti szerelvény rekedt a Kyll folyó megáradt vizében a Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő Kordel településen 2021. július 15-én. 
Fotó: MTI/AP/Michael Probst
 

 

Mindeközben a dél-hollandiai Maastricht városa felszólította mintegy tízezer polgárát, hogy hagyja el otthonát, és keressen védelmet az árvíz elől, Belgiumban növekedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma.

A Maas folyó az éjszaka folyamán várhatóan lakott területeket fog elárasztani, ezért Maastrichtben több városrészt evakuáltak, több száz embernek kellett elhagynia otthonát.

 A hollandiai folyók vízszintje a Németországból és Belgiumból érkező víztömegek ugyanis miatt gyorsan emelkedik, a hadsereg több száz katonája készül a sgeítségnyújtásra.

Belgium keleti részén kilencre emelkedett csütörtök este a napok óta tartó özönvízszerű esőzések és áradások halálos áldozatainak száma. További négy embert eltűntként tartanak nyilván, a csaknem 200 ezer lakosú Liege városának központi pályaudvarát csütörtök délután lezárták. A városban az áram-, a gáz- és a vízellátás is akadozott.

A Maas folyó mentén élőket felszólították, hogy hagyják el otthonukat.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.