Megérkeztek a Fővárosi Önkormányzat antitest-tesztelésének eredményei

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 3.

Katasztrófa

A Sinopharmmal oltott 60 év felettiek majdnem 26 százalékánál nem volt elegendő antitest.

A Fővárosi Önkormányzat - az arra jelentkező kerületi önkormányzatokkal együttműködésben - júliusban ingyenesen lehetőséget biztosított 60 év feletti budapesti lakosok számára koronavírusantitest-tesztelésre. Most pedig megérkeztek a teszt eredményei, írja a főváros közleményében.

A tesztelés során vénás vérből vett mintából, az ABBOTT diagnosztikumokat gyártó cég által forgalmazott SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay teszt módszer alkalmazásával, szerződött külső laboratórium végezte el a vizsgálatokat. A tesztelésre jelentkezők önkéntesen adhatták meg az oltottságukra vonatkozó adatokat, amely alapján 13 524 esetben értékelhető ki részletesen az eredmény.

A 13 524 értékelhető vizsgálat - a résztvevők véletlenszerű kiválasztásának, illetve a súlyozás hiányában - nem képvisel a hatvan év feletti budapestiek vonatkozásában reprezentatív mintát, azonban az önkéntesen tett nyilatkozatok és adatszolgáltatások alapján elvégzett értékelés és bemutatás így is érdemi tanulságokkal szolgál, hangsúlyozza a főváros.

 A tesztelés eredményei a következők:

oltóanyag típusaIgG antitest 50 AU/ml alatt, nem elégséges mennyiség (fő)%-os értékIgG antitest 50 AU/ml vagy afölötti értéken, elégséges mennyiség (fő)%-os érték
AstraZeneca 9 1,29% 689 98,71%
Janssen 2 4,76% 40 95,24%
Moderna 6 1,09% 545 98,91%
Pfizer-BioNTech  52 1,60% 3199 98,40%
Sinopharm  2046 25,89% 5858 74,11%
Szputnyik V.  34 3,15% 1044 96,85%

A Sinopharm oltóanyag esetében a tesztelésben részt vevő, az oltásukról nyilatkozó 60 év felettiek esetében 25,89 százalékos mértékben volt tapasztalható az IgG típusú neutralizáló antitestek nem elégséges mennyiségének jelenléte a vérkeringésben. A többi oltóanyag esetében az elégséges antitest-szinttel nem rendelkezők aránya lényegesen alacsonyabb.

Mint írják, a Sinopharm oltóanyag esetében az esetszám lehetővé teszi az életkor szerinti adatelemzést is, amely alapján egyértelmű összefüggés mutatkozik a kor és az antitestek nem elégséges mennyisége között:

Sinopharmmal oltott teszteltek életkori bontásban    
ÉletkorIgG antitest 50 AU/ml alatt, nem elégséges mennyiség (fő)%-os értékIgG antitest 50 AU/ml vagy afölötti értéken, elégséges mennyiség (fő)%-os érték
 80+ 235 34,46% 447 65,54%
 75-79 467 28,88% 1150 71,12%
 70-74 540 25,39% 1587 74,61%
 65-69 562 24,04% 1776 75,96%
 60-64 242 21,23% 898

 78,77%

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.