Vuhanban ismét megjelent a koronavírus, a hatóságok letesztelik a teljes lakosságot

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 3.

Katasztrófa

A városban 2020 júniusa óta nem regisztráltak új helyi fertőzöttet.

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A városban, ahol 2020 júniusa óta nem regisztráltak újabb helyi fertőzötteket, hétfőn hét beteget diagnosztizáltak koronavírussal. A betegek által lakott városrészt, valamint az egyik fertőzött munkahelyéhez közeli további hét lakónegyedet azonnal vesztegzár alá helyeztek. Az oktatási intézményeket a tantermi oktatás felfüggesztésére szólították fel, és felgyorsították a tanárok és a diákok beoltását - közölték a helyi hatóságok kedden.

A Global Times szerint a fertőződések eredete ahhoz vezethető vissza, hogy a hétfőn azonosított hét beteg egyike kapcsolatba került egy, a kelet-kínai Csiangszuból érkező turistacsoporttal pénteken. Csiangszu tartomány székhelyén, Nankingban július 20-án azonosították a legújabb járványgóchoz kapcsolódó első esetet. A városban azóta hétfőig 220 Covid-19-es esetet regisztráltak, a járvány pedig átterjedt az ország további területeire.

Kína szárazföldi részén hétfőn összesen 61, belföldi fertőzésből eredő, új Covid-19-es esetet azonosítottak - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden. Közülük

  • 45-öt Csiangszuból,
  • további 16-ot pedig az ország öt másik tartományából,
  • egyet-egyet pedig Sanghajból és Pekingből jelentettek.

Az országban továbbá 41 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak hétfőn - a panaszmentes vírushordozók számát a kínai hatóságok külön kezelik a Covid-19-es betegekétől. Jelenleg 1157 beteg áll kórházi kezelés alatt, közülük 24 ember állapota súlyos.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.