Nagy-Britanniában 12 ezer felett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, zuhan a GDP-érték, nő a munkanélküliségi ráta

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 14.

Katasztrófa

Az előrejelzések szerint 2020 egészében 13 százalékkal esik majd a brit hazai össztermék.

A kedden ismertetett legújabb statisztika szerint Nagy-Britanniában átlépte a 12 ezret az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma. Az egészségügyi minisztérium kedd délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 778 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz.

A brit egészségügyi minisztérium kedd délutáni tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 12 107-en haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.
Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne. A keddi tájékoztatás szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 5252-vel emelkedett.

Nagy-Britanniában keddig 302 599 embert vetettek alá szűrővizsgálatnak és közülük 93 873-ról állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal. Számos esetben ugyanazt a pácienst többször is kivizsgálták - főleg azokat, akik az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjaiként közvetlenül részt vesznek a koronavírus-fertőzöttek kezelésében -, így az eddig elvégzett szűrések teljes száma meghaladja a 382 ezret.

Közben a brit kormány számára költségvetési és makrogazdasági előrejelzéseket készítő, de független elemzőintézetként működő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) kedden bemutatott egy 23 oldalas tanulmányt, amiben közölték: modellszámításaik szerint a brit GDP-érték a második negyedévben 35 százalékkal zuhan az első három hónap teljesítményével összevetve, a munkanélküliségi ráta pedig a jelenlegi 3,9 százalékról 10 százalékra növekszik.

Az OBR ezt a forgatókönyvet arra a feltételezésre alapozta, hogy a Covid-19 járvány megfékezését célzó nagy-britanniai korlátozások három hónapig maradnak érvényben.

Az előrejelzés szerint a brit gazdaságban az év második felében már meredek ívű fellendülés kezdődik, de az összeomlásszerű második negyedévi GDP-zuhanás miatt 2020 egészében 13 százalékkal esik a brit hazai össztermék.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.