Pikó Andrást kórházba szállították

  • narancs.hu
  • 2020. október 30.

Katasztrófa

Józsefváros polgármesterénél súlyosabb lefolyású a koronavírus.

Ahogy arról pár nappal ezelőtt mi is beszámoltunk, pozitív lett Pikó András nyolcadik kerületi független polgármester koronavírus teszteredménye. "Október 23-án délután jelentkeztek a tünetek, tipikus, tüdőgyulladásra utaló jelek: száraz köhögés, enyhe láz és néha elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalom, végtagok és a hátam felé. Szerencsére ma kiderült az is, hogy nincsen tudőgyulladásom" – írta akkor Pikó Facebook-oldalán.

Ma azonban már arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy kórházba szállították. „Az elmúlt napok kimerítettek, pedig otthon, a szeretteim ápoltak, a legnagyobb gondossággal. Ezt most egy időre felváltja a Szt. László Kórház elhivatott orvosainak és szakdolgozóinak ápolása. Köszönöm nekik, amit értünk tesznek” – számolt be állapotáról a polgármester szintén Facebook-oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”