Szijjártó: Márciusban félmillió kínai vakcina jön

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. február 26.

Katasztrófa

"Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni" - örült Szijjártó.

Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a Szijjártó Péter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel.

 Szijjártó Péter azt írta: Wang Wentao tavaly óta tölti be a kereskedelmi miniszteri posztot Kínban, és elmondása szerint ő volt az első európai kereskedelemért is felelős miniszter, akivel felvette a kapcsolatot.

"Sőt kiemelte, hogy a világjárvány kitörése óta én voltam az első európai külügyminiszter, aki ellátogatott Kínába" - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte, miközben a világkereskedelem tavaly több mint 9 százalékkal esett vissza, a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 20 százalékkal növekedett.

Tavaly a legtöbb beruházási értéket kínai vállalatok hozták Magyarországra - emelte ki, hozzátéve, hogy a tavaly augusztusi kínai tárgyalásait követően öt nagy kínai vállalat 105 milliárd forintnyi magyarországi beruházást jelentett be.

A miniszter úgy értékelte, hogy az OTP kínai piacon történő megjelenésével újabb lendületet kaptak a két ország gazdasági kapcsolatai.

Emlékeztetett, tavaly tavasszal légi híd jött létre a két ország között, amelyen több mint 100 millió egészségügyi védekezéshez szükséges eszközt szállítottak Magyarországra.

"Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni" - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.