Szlávik János: a lélegeztetőgépre került koronavírusos betegek között 40-45 százalékos a halálozási arány

  • narancs.hu
  • 2020. november 2.

Katasztrófa

A tavasszal lélegeztetőgépre került betegek közül kevesebben hunytak el, mint most.

Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Napló Sváby Andrással című, vasárnapi műsorában arról beszélt, hogy most rosszabb a koronavírus-helyzet, mint az első hullám idején, tavasszal volt.

Szlávik elmondta, hogy az ő intenzív osztályukon tavasszal az elhunytak aránya 30 százalék körüli volt, most, a második hullám alatt viszont már a kezelt betegek 40-45 százaléka meghal. A főorvos kiemelte, hogy kizárólag a lélegeztetőgépen kezelt betegekről van szó. A betegek egyre idősebbek és egyre súlyosabb állapotba kerülnek, és így nem tudják kizárni azt, hogy egyre többen halnak majd meg.

A főorvos közölte, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban jelenleg csak azok a koronavírusos betegek vannak intenzív osztályon, akik gépi lélegeztetésre szorulnak.

Szlávik szerint a fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt. Hozzátette, az átlagéletkor jelenleg megközelíti az 50-60 évet.

A Magyarországon is használt remdesivir gyógyszerről azt mondta: jelenleg igazán hatékony antivirális szer nincs a koronavírus ellen, egyelőre kísérleti szerek vannak, amelyek hatékonynak tűnnek.

Mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy a Down-szindrómás emberek is veszélyeztetettek: a tapasztalatok szerint ők tízszer nagyobb eséllyel halhatnak bele a koronavírusba, ezért őket is fokozottan kell védeni.

(ATV)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.