Szlovéniában bizonyos régiókban lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el

  • narancs.hu
  • 2020. október 15.

Katasztrófa

És kötelező lesz a maszkviselés nyílt téren is.

Szlovénia több régiójában lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el, és egyéb korlátozó intézkedést is bevezetnek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a válságkabinet.

Ales Hojs belügyminiszter kifejtette: azokban a régiókban lesznek korlátozások, amelyekben az elmúlt két hétben százezer főre vetítve a fertőzöttek száma meghaladta a 140-et. Hét régióról van szó a 12-ből, nagyrészt Délkelet-, Közép- és Észak-Szlovéniában.     Péntektől ezekben a régiókban tíz főre csökkentik az összejöveteleken részt vevők maximális számát, korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a sportrendezvényeken való részvételt, valamint kötelezővé teszik a maszkviselést zárt és nyílt térben.

Hozzátette továbbá, hogy a lakhelyelhagyási tilalom is csak az említett területekre vonatkozik. Az erősen fertőzött régiókból - néhány kivétellel - nem lehet a kevésbé fertőzött területekre utazni. Fordítva lehet, de nem ajánlott.

A járványügyi adatok tükrében a kormány kéthetente felülbírálja döntését.

Simona Kustec oktatási miniszter jelezte: hétfőtől egy hétig az egész ország területén 5. osztálytól fölfelé az általános iskolák és a középiskolák is digitális oktatásra állnak át.

A kormány által közzétett adatok szerint szerdán 745-tel 10 684-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Egy beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma 176-ra nőtt. A diagnosztizált betegek közül 222-en vannak kórházban, közülük 40-et ápolnak intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 793-mal nőtt és elérte a 22 534-et az azonosított fertőzöttek száma. Tíz ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma 344-re nőtt. Kórházban ápolnak 439 beteget, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.