Szlovéniában is megjelent a vírus delta variánsa

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. június 24.

Katasztrófa

Eddig tizennyolc mintában azonosították.

 

Szlovéniában 18 mintában kimutatták a koronavírus delta variánsát – jelentette be Tjasa Zohar Cretnik, a Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH) igazgatója csütörtökön.

Az először Indiában azonosított, jobban fertőző mutációt eddig viszonylag kevés betegnél vették észre, viszont az aggasztó, hogy a többségük megfertőződéséhez nem volt köze külföldi utazásnak. A szlovén laboratórium az elmúlt egy hétben a pozitív teszteredmények húsz százalékát vizsgálta meg ebből a szempontból, a jövő héttől azonban minden pozitív mintát genetikai vizsgálatnak vetnek alá.

Csütörtökre Szlovéniában 43 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, az utóbbi egy napban senki sem halt meg, de a járvány kezdete óta 4743 ember lett a vírus valamilyen szövődményének áldozata.  80 beteget kórházban ápolnak, 28-at közülük intenzív osztályon. A felnőtt lakosság 35 százaléka már mind a két adagját megkapta a védőoltásnak. 

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 101 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség szövődményeinek következtében két beteg halt meg, így a halálos áldozatok száma 8192-re emelkedett. Kórházban most 241 beteget ápolnak, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen.

 Horvátországban a felnőtt lakosság 28 százaléka kapta meg a védőoltás mindkét adagját.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.