Tájékoztató kampányt indít a kormány a koronavírusról

  • narancs.hu
  • 2020. március 6.

Katasztrófa

Tévében, rádióban, interneten, újságokban is tájékoztatni fognak.

Tájékoztató kisfilmeket fog megjelentetni a kormány a tévében, rádióban, interneten és újsághirdetésekben a koronavírus-járvány megelőzéséről - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az operatív törzs péntek délutáni sajtótájékoztatóján.

Dömötör azt mondta, a tájékoztató kampány a megelőzésről fog szólni, kiemeli a rendszeres kézmosás szükségességét, a papírzsebkendő rendszeres használatát, és azt tanácsolja, hogy az emberek lehetőleg kerüljék az érintkezést a lázas betegekkel.

A tájékoztató filmekben szó lesz arról is, hogy telefonon kell jelentkezni a háziorvosnál, ha valakinél felmerülnek a tünetek.

Dömötör azt is mondta, arra kérik az intézményeket, önkormányzatokat, munkáltatókat is, hogy tájékoztassák ezekről a dolgozóikat.

Dömötör azt mondta, a tájékoztató kisfilm még pénteken felkerül a kormány Facebook-oldalára. Délelőtt azonban már felkerült egy rövid videó, amelyben arról van szó, mit kell tenni, ha valaki a tüneteket észleli magán:

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Semmelweis Egyetemre és a Szent István Egyetemre járó iráni diák mellett egy debreceni brit férfi, illetve a Semmelweisre járó diák barátnője az igazolt koronavírusos beteg jelenleg Magyarországon. A sajtó kérdéseiből kierült, hogy ő egyébként az utóbbi időben járt például thai chi-edzésen és egy művészeti előadáson is.

A Szent István Egyetemre járó diák állapotos felesége szintén elkülönítésben van, de az ő tesztje negatív lett.

Szó volt arról is, hogy néhány napja belázasodott egy doktornő, aki az iráni diákokat kezelte, de róla kiderült, hogy nem koronavírusos. Elhangzott, hogy a karanténba került Olaszországból hazatért diákcsoport tagjai jól vannak, és várhatóan vasárnap ki is engedik őket a karanténból.

Karanténban van még egy fogorvosnő és az asszisztense is, akik kezeltek egy koronavírusos embert, de az ő tesztjeik negatívak, őket várhatóan hétfőn engedik ki.

Egy budapesti szállodából csütörtökön 14 fiatal japán turistát vittek kórházba a tolmácsukkal, mert sokan lázasak voltak közülük és többen köhögtek is. Rajtuk tesztet végeztek, elkülönítették őket, és péntek délutánra lesz meg az eredmény. Ha negatív a teszt, folytathatják az útjukat - közölték.

További híreink a koronavírusról itt!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.