Vulkánkitörés volt Reykjavík közelében

  • narancs.hu
  • 2021. március 20.

Katasztrófa

Az elmúlt hetekben több ezer kisebb földrengés sújtotta a félszigetet. A kitörés nem jelentett közvetlen veszélyt a közeli településen élőkre.

Vulkánkitörés történt az izlandi főváros, Reykjavík közelében péntek este. A mélyből feltörő láva vörösre festette az égboltot a területen, ahol az elmúlt négy hétben 40 ezer földrengés sújtotta a félszigetet, ami jelentős mértékű emelkedés a 2014 óta feljegyzett 1000-3000-es átlagértékhez képest. A kitörés a fővárostól 30 kilométerre délnyugatra, Fagradalsfjall hegyénél történt a Reykjanes-félszigeten. Négy órával az első kitörést követően láva borított be egy négyzetkilométernyi, mintegy 200 futballpályányi területet. A 12. század óta első alkalommal fordult elő vulkánkitörés a szigetnek ezen a részén.

A kitörés nem jelentett közvetlen veszélyt a közeli Grindavik településen élőkre vagy az infrastruktúrára. A helyi meteorológiai intézet kis erejűnek minősítette a természeti csapást. Ettől függetlenül egy 500-750 méter hosszúságú hasadék nyílt meg a kitörés helyén, ahol akár 100 méteres lávaszökőkút is kialakulhatott – vélekedett Bjarki Friis, a meteorológiai hivatal munkatársa.

A helyi polgári és katasztrófavédelmi hatóság arra kérte a kitörés helyétől keletre fekvő Thorlakshofn város lakosait, hogy maradjanak otthon, kerüljék el a vulkanikus gázokkal teli területet.

Reykjavík nemzetközi repülőterét nem zárták le a kitörést követően, de minden légitársaságnak el kellett döntenie, hogy akar-e repülni vagy sem – közölte a helyi meteorológiai szolgálat. A repülőtér érkező és induló járatokat regisztráló honlapja szerint nincs fennakadás a légi forgalomban.

Nem úgy, mint tizenegy éve, amikor az Eyjafjallajökull vulkán kitört, és 900 ezer repülőjáratot kellett törölni, több százan pedig arra kényszerültek, hogy otthonukban maradjanak. Szakértők szerint a mostani a kitörés nem fog sok hamut vagy füstöt szórni a légkörbe.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.