WHO: Világszinten hónapok óta először csökkent az új fertőzöttek száma

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. december 1.

Katasztrófa

Főleg Európában sikerült lejjebb szorítani az új fertőzések számát.

A múlt héten szeptember óta először csökkent az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma - jelentette be a WHO főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben, mindazonáltal további elővigyázatosságra intett.

"Nincs helye elbizakodottságnak, különösen így, hogy sok kultúrában és országban közeledik az ünnepi időszak" - figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki arra kérte az embereket, hogy az ünnepek alatt is kerüljék a nagyobb összejöveteleket.

Hangsúlyozta: a családi és baráti összejövetelek nem érik meg, hogy az emberek másokat vagy magukat veszélyeztessék. "Mindannyiunknak át kell gondolnia, kinek az életét tesszük kockára a döntéseinkkel" - vélekedett.

A WHO szerint az új, csökkendő trend elsősorban az Európában regisztrált alacsonyabb fertőzésszámnak tudható be, amelyet az itt bevezetett karanténintézkedések és egyéb korlátozások nyomán sikerült lejjebb szorítani.

A síturizmus felfüggesztésének kérdésében, amellyel kapcsolatban az európai országok közt nincs egyetértés,a főigazgató leszögezte: az embereknek el kell kerülniük a zsúfolt helyeket. "Először mindenki kérdezze meg magától: valóban szükséges-e elutaznia?" - tette hozzá.

Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója mindazonáltal úgy vélte, a vírus kevésbé terjed szabad téren, és kevés az esélye annak, hogy valaki a lesiklópályán fertőződik meg. Leszögezte: a járvány terjedésére nézve elsősorban más, a síturizmushoz kapcsolódó tevékenységek során lehet veszélyes, és kiemelte a repülőket, a turistabuszokat, valamint a sílifteket.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”