Kötélen száradó ruha, nagy gonddal összetákolt kalyiba, amely az otthont jelenti, benne felhalmozott ingóság, néhány személyes tárgy és minden, ami szükséges. A hajlék előtt közvetlenül mosakodásra alkalmas fémlavór mellett macska ül: őriz, vár, figyel, míg az otthont alakító egyik deszkán vagy pozdorjalapon ismerős zöld fröccsöntött műanyag figura, Shrek áll.
Amíg a Fővárosi Közgyűlés rendeletben nem tiltotta a hajléktalan emberek úgynevezett „életvitelszerű tartózkodását” a közterületeken, addig nem igazán volt széles körben ismert, hogyan élnek azok a hajléktalan emberek, akik konkrétan nem az utcán élnek. De 2014. december 4-e után az otthontalan emberekért küzdő aktivistáknak és a velük szövetséges civileknek stratégiát kellett váltaniuk ahhoz, hogy váratlan, addig nem tapasztalt helyzeteket kezelni tudjanak, vagy jó esetben megoldják őket.
Az aktivisták és szövetségeseik, valamint az érintettek mindig nagyon különböző kontextusban szoktak megjelenni a képeken: ők a demonstrálók vagy a politikai intézkedések elszenvedői. Számtalan formában és céllal használnak hajléktalan emberekről készült fotókat: dokumentálnak, bizonyítanak, személyes történetekről, speciális életkörülményekről tudósítanak. Ám nemcsak a sajtófotók tesznek így, hanem az aktivisták és sokszor az érintettek által készített fotódokumentumok is, amelyek segítségével újra meg újra megkérdőjelezhetik a széles körben elterjedt sztereotip elképzeléseket, amelyek révén konkrét jelenségekre hívják fel a figyelmet, vagy csak hangsúlyozzák a társadalmi egyenlőtlenséget és igazságtalanságot.
| ||
Az Összefogás a hajléktalanság kriminalizációja ellen című programbemutató kiállítás is – amely az óbudai Kassák Múzeumban látható – azt a célt szolgálja, hogy A Város Mindenkié (AVM) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) együttműködésében megmutassák, mi történhet egy hajlék nélküli emberrel a mindennapokban. Ahogy az AVM napi, általános működésében, úgy a képek készítése során is a hajléktalan emberek aktívak, cselekvők, akik – ha segítséggel is, de – beleszólnak sorsuk alakulásába. A kiállításon megtekinthető képeket civil szimpatizánsok és maguk az érintettek készítették, akik a Csoszó Gabriella által vezetett Fotózás és Aktivizmus tanfolyam jelenlegi vagy volt hallgatói. A képkészítők – ahogy az a kiállítás írásos anyagában is olvasható – egyre tudatosabb képhasználatról és képkészítésről tesznek vagy tettek tanúbizonyságot. Vörös Anna, Balogh Dina, Dombóvári László, Palotás Ágnes és Papp Dóra otthonokat, privát szférákat jelenítenek meg, vagy épp egy szociális bérlakás felújítását, kunyhóbontást, a zuglói kunyhólakók bírósági tárgyalását mutatják be.
A magánélet „megnyitása” a nyilvánosság előtt csak kivételes helyzetekben történik meg, ám mióta zajlik a hajléktalan emberek kiszorítása a közterekről, egyúttal folyik a kunyhóbontások elleni küzdelem, úgymond a harc része lett ez is. A kiállított képeken pedig egyértelműen tükröződnek a kép megszületésének körülményei, illetve a hatalmi pozíciók is.
A múzeumban kiállított néhány tucat kép így nemcsak kordokumentum, hanem egyik-másik sajtófotó szintű teljesítmény is, megindítóan közeli és részletgazdag művek; az egyik sorozat még bírósági tárgyalás bizonyítékaként is fontos szerepet töltött be.
És hogy miért épp a Kassák Múzeum ad helyet állandó kiállítása mellett ezeknek a fotóknak? Ma már talán csak a Kassák Lajos életművét jól ismerőknek evidencia, hogy a nagyon szegény családból származó művész, aki 12 évesen kénytelen volt otthagyni az iskolát, hogy aztán autodidakta módon fejleszthesse saját magát, baloldali emberként sosem választotta szét magában a művészt és a társadalomért felelős embert, s aki egyik utolsó folyóiratában, a Munkában többek között a munkások szociális helyzetét mutatta be. Ráadásul a Kassák Múzeum újító, befogadó gesztusával sikeresen helyezte most előtérbe a határátlépés oly inspiratív és gazdag lehetőségét is.
A kiállítás június 7-ig megtekinthető.
