Kiállítás

Álhagyományok tára

Gerhes Gábor: Nótaszó - Isten, Haza, Ellenség

Képzőművészet

Ha a kortárs magyar képzőművészek között kiosztanák a Manipuláció Nagymestere Díjat, az kétségkívül Gerhest illetné, hiszen műveiben a fikció és valóság egyre ravaszabbul fordul egymásba. A két terület közötti határ néha nagyon is éles marad (például azokban a természetes környezetben megrendezett és beállított jelenetekben, amelyekben a szereplők antropomorfizált, suta lábacskákkal ellátott, fából faragott és furcsa cselekedeteket végrehajtó számok), máskor viszont már-már a felismerhetetlenségig elmosódik (ilyen volt többek közt a Doppelgänger-sorozat, ahol a művész arca kap sajátosan feminin árnyalatot). Alkotásainak másik jellemző vonása, hogy kifejezetten ellene mennek az egyértelmű jelentéstulajdonításnak, akár azért, mert önfarkukba harapnak (egy fénykép Megállt óra címmel), akár mert a cím és a mű között látszólag semmilyen kapcsolat nem fedezhető fel (a Megérteni egy kis életet címmel ellátott porcelánszobor nem más, mint egy, a nadrágját éppen letoló, csinos fenekét a néző felé fordító gomba). S bár minden munkáját áthatja valamilyen fanyar, meghökkentő irónia, az utóbbi három évben készült objektek, installációk és fotók jóval konkrétabb - nevezzük nevén - politikai olvasattal is kibővültek. (E vonulat legelső, nagy politikai vihart kavaró műve a Kósa Lajosról - egyébként fénykép alapján - készült büszt volt.)

Az acb Galériában a legújabb munkáiból összeállított kiállítás fő címe (Nótaszó) egy sosem létezett, kreált múltat giccsbe hajlóan feldolgozó műdalformát, egy nosztalgikus kulturális hagyományt idéz meg, mintegy keretbe foglalva és kijelölve a három részre tagolódó tárlat hangulatát: a közbeszédet újabban teljesen átfogó hamis (vagy hamisított) kulturális referenciák, pszeudoreprezentációk kusza hálózatát.

A Hit címet viselő bal oldali teremben négy egyházi méltóság "portréja" sorakozik: e fiktív alakok A hallgatag egyház tagjai. A képtípus pontosan imitálja a főpapi ábrázolás képi sémáit (szembenéző félprofilok, hangsúlyosan merev, ún. méltóságteljes testtartás, nyugodt, gyakran összekulcsolt kezek) és a gazdag ruházatot (csipke kézelők, díszes ornátusok, tiarák). A fekete-fehér fényképek talán valóságosnak is tűnnének (bár az egyik alak nyakában ékszer helyett közönséges lánc lóg), ha nem viselnének festett maszkot. A sötét álarcban üldögélő négy "apostol" - mind megannyi karót nyelt, rigid batman - semmiképpen sem tűnik az örömhír kézbesítőjének, sokkal inkább a már-már perverz szigor, a cseppet sem elrejtett hatalmi gőg és arrogancia megtestesítőjének, bár tény, hogy a nyomasztó hangulatot némileg feloldja a mellettük elhelyezett három színes kegytárgy, az apró gömbökből összeálló, játékszernek tűnő, fektetett keresztforma.

Az intolerancia második állomása - a középső terem - "a művészet és a kultúrpolitika viszonyáról szól". A kiállított művek előképei a Kádár-korszak hivatalos vicclapjában, a Ludas Matyiban megjelent, véletlenszerűen kiválasztott és a modern - ezen belül is az absztrakt - képzőművészetet támadó karikatúrák: az egyik rajzon például egy okostóni, "a művet megmagyarázó ügyeletes művészettörténész" üldögél a festmény mellett. E szkeccsek nemcsak azért szívszorítóak, mert világosan megmutatják, hogy milyen nemtelen eszközökkel is élt a hivatalos realista művészetet támogató Aczél-éra (s küldte egyúttal több évtizedes parkolópályára Kassák Lajost vagy az Európai Iskola művészeit), hanem mert az a kép "sikeresen" túlélte a rendszerváltást, s mélyen beivódott a kulturális támogatásokról döntő hivatalnokok/politikusok fejébe. Gerhes a Minden kép ellenség sorozaton az ezen karikatúrákon megjelenő műveket festi meg. E lépésével egyszerre szolgáltat igazságot a megvetésre méltó "elfajzott művészetnek", s mutat rá arra, hogy körülbelül mire számíthatnak a kortárs művészek az elkövetkező időszakban.

A harmadik terem (Haza) finoman és humorosan oldja fel az eddigi komor hangulatot - már ha a "sírva vigadunk" életérzést ennek lehet tekinteni. Amennyiben újabban nem azt tapasztalnánk, hogy folyamatosan reinkarnálódnak fiktív vagy tudatosan félreértelmezett múltképek, s ennek folyományaként nem neveződnének értelmetlenül át utcák és terek, úgy talán viccnek is tűnhet Gerhes újraértelmezett térképe. Ha azonban ma már bármiből felépülhet egy álhagyomány, akkor ugyanolyan közösségi identitásképző lehet a hatvanas évek zenei forradalma: így Magyarország városai is felvehetik a Rolling Stones zenészeinek nevét (A rock and roll vidéke). A művész már korábban is feldolgozott/átírt nagy nemzeti (képi) mítoszokat (például újraírta Izsó Miklós nippeken is elterjedt két szobrát, a Búsuló juhászt és a Táncoló parasztot); most a tárogató titkát fedi fel. A XIX. századra feledésbe merült töröksíp "feltámasztására" tett kísérletek közül Schunda Vencel Józsefé volt a legsikeresebb, olyannyira, hogy - az általa kifejlesztett pedálcimbalom mellett - az 1800-as évek végén szabadalmaztatta is reformtárogatóját. A Ferenc József-rend lovagkeresztjét is elnyerő mester 1905-ben pályázatot írt ki a cimbalmot és tárogatót is felhasználó darabra, melyet Weiner Leó Magyar Ábránd című műve nyert el (kotta hiányában a kiállítás megnyitóján a mű ősbemutatója helyett a képzeletbeli rekonstrukciója hangzott el), melyet aztán később olyan örökbecsű, tárogatóra írt művek követtek, mint a Krasznahorka büszke vára (gróf Andrássy Gyuláné szerzeménye, 1910) vagy Dankó Pistától a Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magába. Az ólomba öntött, gránitalapon nyugvó tárogató, az Alchimia Pannonica mellett egy, nemzeti nagyságunkat bizonyító, Gerhes által kiszivárogtatott dokumentumfotó látható: magyar űrhajós járt a Holdon! Keblünk büszkeségtől dagad, hisz ismeretlen hősünk e kietlen környezetben még pásztortüzet is gyújtott.

 

acb Galéria, Budapest VI., Király u. 76., nyitva: november 18-ig

Neked ajánljuk