Tartalom

Narancs XXIII. évf. 43. szám (2011.10.27 (2011-10-27)

Publicisztika

Uitz Renáta

Publicisztika

Az értelem káprázata

A fogyatékkal élők választójogáról

A modern kori magyar alkotmányozás, illetve - most már - alkotmányozások adósságai között apróságnak tűnhet, hogy a köztársaság az értelmi, szellemi vagy pszichoszociális fogyatékkal élőket alapvetően nem tartja érdemesnek a választójog gyakorlására. (Erről korábban lásd: Túl a peremen, Magyar Narancs, 2009. szeptember 24.) Ez a tény egyrészt azért szégyenletes, mert a magyar jogrendszer nem veszi emberszámba a népességnek egy közepes méretű város lakosságát kitevő hányadát. A gyakorlatban pedig azért probléma, mert - amint ezt a nemzetközi emberi jogi gyakorlat a közelmúltban újra igazolta - sérti Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásait. Az alábbiakban az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága legújabb észrevételei alapján sorra vesszük a magyar történet fordulatait. Elöljáróban annyit: elfogadhatatlan, hogy az állam maga váljon a fogyatékos emberek politikai jogérvényesítésének kerékkötőjévé. A szövegközi idézetek a helyzet abszurditásának méltó emlékművei.

Mende Balázs Gusztáv

Publicisztika

Elásták

Mi marad a magyar régészetből?

A parlament hétfő este elfogadta a 2001. évi kulturális örökségvédelmi törvény módosítását. Az L. Simon László által benyújtott indítvány felső határokat szab a nagyberuházásokhoz köthető régészeti feltárásoknak: a rájuk fordítható időt összesen 30+30 napban, az összeget egyenként legfeljebb 200 millió forintban szabja meg. Emiatt sokan a régészet elértéktelenedését és a kulturális örökség visszavonhatatlan károsodását vizionálják. Milyen út vezetett el a régészszakma ground zerójához?

Publicisztika

Bukás, ismétlés

Orbán Viktor politikája megbukott. Kormánya jórészt fölélte a magánnyugdíjpénztáraktól elszedett vagyont, az államadósság mégis meglódult (és egyszerre ennyi pénz többé nem áll rendelkezésére). Meghirdetett "programjaiból" semmi nem valósult meg - azért volt szükség újabb és újabb látványos bejelentésekre, hogy feledtessék az előző "terv" csődjét (pont úgy, ahogy a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok idején megszokhattuk).

Egotrip

Öt és feles

Egotrip

Nőket E. Kornélnak

Kedves Kornél, a nyár egyik utolsó napja van, szeptember vége, a fák már, a nők még vetkőznek, neked. Például

Kritikai iskola

Egotrip

A végtörlesztés melankóliája

Senkit sem hagyunk az út szélén, mondja Orbán Viktor miniszterelnök a devizaalapú jelzáloghitelek végtörlesztési konstrukciójáról szóló társadalmi célú rádióreklámban. Szépen csengő, fontos szavak ezek egy kormányfő részéről, jelentőségük méltatása előtt azonban gondolkodjunk el egy pillanatra elhangzásuk körülményein: azon, hogy mikor indokolt egy kormánynak társadalmi célú - vagyis számára ingyenreklámot biztosító - hirdetésben népszerűsítenie intézkedéseit. A válasz egyszerű: kisszámú, a rivális politikai erők küzdelméből kivont közpolitikai kérdésre vonatkozó kivételtől eltekintve soha.

Orient expressz

Egotrip

A New York-i pofon

Nemhogy képtelen volt Magyarország elnyerni az ENSZ Biztonsági Tanácsának igencsak óhajtott nem állandó tagságát, de a pozícióért versengő három kelet-európai állam közül megalázóan a legkevesebb voksot kapta a közgyűlés október 21-i ülésszakán. Meglepetés-e a tagországok idegenkedése országunktól? Az Orbán-kormánynak minden bizonnyal az. Minthogy igen vérmes reményeket tápláltak még az utolsó percben is; a jelek szerint diplomatáink nem olvassák a külföldi sajtót, és kerülik azon kollégáik társaságát, akik az utóbbi időben egyre kevesebb visszafogottsággal nyilatkoznak a magyar helyzetről.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Szeressük egymást, gyilkosok! Magyar Narancs, 2011. október 13. A morgolódás joga Pengeéles logikával vezeti le legutóbbi lapszámukban Révész Sándor, miért kell elhatárolódni mindenféle rasszizmusról, jöjjön balról akár, mint Kertész Ákos sokat idézett szerencsétlen cikke is a magyarságról úgy általában.

A szerk.

A szerk.

Ár ellen

Lehet, hogy elég lesz az euró megmentéséhez az a csomag, amit lapzártánk után, szerdán fogad el az uniós csúcs, és ami a következőket tartalmazza.

Külpol

Mit akar az Occupy Wall Street?

Külpol

1 ellen 99

A New York-i Zuccotti park tüntetői sokak szerint rövid időn belül világpolitikai tényezővé válhatnak. Az amerikai közvélemény máris mögöttük áll, noha eddig semmilyen konkrét követelést nem fogalmaztak meg.

Külpol

"Nincs cigány paradicsom"

Costel Bercus, a Roma Oktatási Alap kuratóriumi elnöke

A magyarországi roma vezetők idősebb generációja nem gondoskodott utánpótlásról, nem adta át helyét a fiatalabbaknak. A fiatal roma értelmiségiek rengeteg támogatást kaptak, mégse kérhető számon, mit tesznek közösségükért. A romák oktatása terén legtöbb nemzetközi tapasztalattal bíró Roma Oktatási Alap kuratóriumának elnöke hibának tartja, hogy a kormány megszünteti a tanodahálózatot.

Belpol

Belpol

"Léte lehetőségét tagadják meg"

Udvarhelyi Tessza és Schádi Tamás, a Város Mindenkié csoport aktivistái a hajléktalanságról

Saját transzparensei alatt vonult a fővárosi tüntetésre A Város Mindenkié csoport, miután az előző heti Kossuth téri demonstrációjukon megjelent Kónya Péter és Árok Kornél, hogy szolidaritásukról biztosítsák az egyre nagyobb nyomás alatt élő hajléktalan embereket. A helyzetről kérdeztük Udvarhelyi Tessza kultúrantropológust és Schádi Tamást, a csoport két aktivistáját.

Osztódás a baloldalon

Belpol

Nyögve nyerés

Megalapítása után egy évvel frakcióvá alakult a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) platform. Hogy az új formáció ténylegesen mekkora darabot harap ki az MSZP-ből, az még a jövő titka.

Interjú

Belpol

"Csak alulról jöhet"

Karsay Dorottya emberi jogi aktivista

Az október 23-i kormányellenes demonstráció "arcával" a civil aktivizmusról és a civil társadalom állapotáról beszélgettünk.

Szerveződő ellenzék: a tüntetés

Belpol

Nem tetszik!

Szilvási Istvánnak (Szilvási Gipsy Folk Band) teljesen igaza volt, amikor - már a tüntetés közepe táján - bekiáltotta: örül, hogy nem lehet a jó időre fogni, hogy sokan vagyunk. Konokságból voltunk sokan.

Szerveződő ellenzék: a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom

Belpol

Párnacsatától a kongresszusig

Lapunk nyomdába kerülésének napján a négy éven át alternatív ifjúsági mozgalomként tevékeny 4K! - Negyedik Köztársaság szervezői bejelentették, hogy novemberben nekilátnak egy baloldali, szociáldemokrata párt megalapításának. Miként jutottak el idáig?

Zene

Zene

mi a kotta? - Ki még az éjt nem sírta át

Egy rekviem, a Mozarté már a múlt héten is szerepelt kisded ajánlónkban, ám minthogy a halottak napja erre a hétre esik, ezúttal két további hasonló mű előadásának felemlítésével illik kezdenünk a koncertprogram elősorolását. Így Giuseppe Verdi Requiemjét a Győri Filharmonikus Zenekar jótékonysági koncertjén hallhatjuk majd Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével (Nemzeti Hangversenyterem, november 1., fél nyolc), míg Johannes Brahms csodája, a Német requiem a Filharmóniai Társaság két bérletes estéjét fogja a magasba emelni, elvégre nem kisebb művész készül irányítani a megszólaltatás aktusát, mint Christoph von Dohnanyi (operaház, október 28.

Zene

rés a présen - A Trottel is megpihen - Rupaszov Tamás zenész, lemezkiadó

rés a présen: Egykori punk-rockerként mi közöd van a népzenéhez, a világzenéhez? Rupaszov Tamás: Remélem, nem az a kép alakult ki rólam az elmúlt 20 évben, hogy azt vallom, nincs a stílusok között átjárás. A Trottel Records első öt kiadványa a 90-es évek elején: a Trottel, ami már akkor is megannyi stílus fúziója volt, az Anima, ami akkor népzenéket kutyult elektronikával, a Korai Öröm mint akkori világzenei kezdemény vagy például a Másfél kiadása a kiadó nyitottságát jelzi minden zene felé.

Zene

Lemez - Függő játszma - Jane's Addiction: The Great Escape Artist

Valahol még mindig megvan egy magnófelvételem, ahogy a haverokkal a 90-es évek legelején nézzük az akkor még újdonságnak számító MTV-t, és amolyan Beavis & Butt-Head módra szétröhögjük magunkat a Been Caught Stealing klipjén. Nem sejtettük, hogy a számunkra új zenekar épp akkoriban oszlott fel két zseniális albumot (Nothing's Shocking; Ritual De Lo Habitual) követően, hogy aztán több mint egy évtizeden át ne adjon ki új stúdiólemezt.

Musical

Zene

Háromszor mosolygott

Sondheim-Wheeler: Egy nyári éj mosolya

Egy korai és hozzá merőben atipikus Bergman-film, amely mondhatni zene nélküli operettnek készült - ez Stephen Sondheim 1973-as, pár éve újra világszerte hódító musicalének alapja, s a (pre)bergmani ősminta különleges természete a zenés színpadi átdolgozáson is jócskán megérződik.

Zene

"Új ritmusokat nem találnak ki"

Deutsch Gábor, Szőcs Gergő - anORGANIK

Idén tízéves az anORGANIK LIVE formáció, ebből az alkalomból több koncertet is adnak az ősz folyamán - ráadásul bővített kiadásban. Erről, stúdiós munkákról és az eszközök forradalmáról beszélgettünk Deutsch Gábor elektronikus zenei producerrel és Szőcs Gergő dobossal.

Zene

"A szerelem ma is tart"

Várjon Dénes zongoraművész

Kétszáz éve, 1811. október 22-én született Liszt Ferenc. A nemrég zárult bicentenáriumi fesztivál művészeti vezetőjével beszélgettünk róla - valamint Bartókról.

Zene

kulthírek

Újra együtt a Stone Roses Az 1983-96 között mindössze két albumot - köztük a klasszikusnak számító 1989-es debütáló korongot - produkáló Stone Roses jövő nyáron újra színpadra lép, s remélhetőleg egy új albumot is elkészít addigra. A világ körüli turné manchesteri startjának első két estjére 14 perc alatt elkeltek a jegyek a neten. Díj: Praemium Imperiale Bill Viola amerikai festőművész, Anish Kapoor indiai-brit szobrász, Ricardo Legorreta mexikói építész, Seiji Ozawa japán karmester és Judi Dench angol színésznő vehette át Tokióban az idei Praemium Imperiale-díjat.

Film

Film

tévésmaci - Párducok és pingpongozok

Amikor Sztupa és Troché 1956 ügyében jártak el, a Berlintől kábé egyórányi autóútra lévő Mark Brandenburg-i Storkow városkában érdekes históriára bukkantak. A Kurt-Steffelbauer-Oberschule 12.

Film

Film - Lótlanul - Paul W. S. Anderson: A három testőr

Mint azt önök is jól tudják, Karel Zeman kiváló filmművész volt, a második világháború utáni csehszlovák mozi nagy formátumú innovátora. Mondhatni Jan Svankmajer közvetlen előzménye, lévén szakterülete az animációs és az élő szereplős filmek lehetőleg minél fantasztikusabb kevercseinek megalkotása volt.

Film

"Soha nem szakadtam el"

Marozsán Erika színésznő

A Balettintézet, majd a színművészeti főiskola elvégzése után az Új Színház társulatához szerződött, de dolgozott Kaposváron is. Filmkarrierjét 1993-ban kezdte a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című mozival, a nemzetközi filmélet pedig egy német produkcióval, az 1999-es Szomorú vasárnappal ismerte meg. Az elmúlt években leginkább Németországban és Amerikában dolgozott. A Cabaret-val tért vissza tavaly a magyar színházi életbe, és ott van ismét a filmvásznon is: a Kaland című Márai-adaptáció egyik főszereplőjeként látható a mozikban.

Film

Az amerikai barátfüle

John Michael McDonagh: A Guardista

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás. Mára némileg megváltozott a világ,

Képzőművészet
Színház

Színház

Színház

Szmoking, estélyi

Katona József: Bánk bán

Rémületes vagy inkább megszokott, hagyományőrzőnek is mondható stílben kezdődik a kecskeméti színházban a 220. születésnapját ünneplő Katona József Bánk bánja. A véggel: behozzák a szép hullát, a meggyilkolt Gertrudist, és bejön - mit bejön: bevonszolódik - súlyos palástjában a királyian megtört friss özvegy, II. Endre, és elmondja veretes szövegét. Bánk "elviszi" a gyilkosságot, majd maga is megözvegyül. Nagy, kerek gurgulákban derül ki a 12. századi véres krimi vége - alatta recseg egy lemez, karcos, poros, régi.

Könyv

Sinka István állambiztonsági visszacsábítása

Könyv

A karámba terelt Fekete Bojtár

A bihari pusztáról indult Sinka István (1897-1969) a népi írók csoportjának legkonokabb képviselőjeként nem publikált - nem is publikálhatott volna - a Rákosi-érában. Nagy Imre első miniszterelnöksége idején már visszaterelték volna az irodalmi életbe, ám ez csak az első Kádár-évben sikerült - állambiztonsági segédlettel.

Könyv

Könyv - A családlátogató - Alan Hollinghurst: A szépség vonala

Csukás István mesefigurái, Órarugógerincű Felpattanó, Egylábú Esernyőmadár és Lesből Támadó Szárítókötél virágcsokorral üdvözölnék a célban Alan Hollinghurst Booker-díjas regényének főszereplőjét azon a versenyen, amelyet a legsokatmondóbb nevű irodalmi alakoknak rendeztek. Mert Nick Guest vendég a javából: a Thatcher-korabeli London egyik parlamenti képviselőjének luxuslakásában kapott vendégszobát, de a meghívón nem a tetőtéri hálószoba ajtószáma szerepelt, hanem a kispad közvetlenül a felső tízezer játékterének partvonala mellett. Az a hely, ahonnan be lehet ugyan sétálni a pályára, de ott mindenki azonnal észreveszi a cipőn az oldalvonal krétaporának nyomát. Ez pedig különösen veszélyes, ha az ember bőre alatt még egy bélyeg van: a homoszexualitásé.

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Flamenco hotel

Valaha a XI. kerület (ma már Újbuda) idegenforgalmi központjának számított a Feneketlen-tó és környéke.

chili&vanília

Gasztro

Curry kezdőknek

A curry nem egy bizonyos fűszer, hanem keverék, amely különböző öszszetevőkből áll. Fontos összetevői a kurkuma, a római kömény, a koriander és a csili, a currypor általában ezeket tartalmazza.

Lélek

Lélek

"Vámpírokat nehezebb bíróság elé állítani"

Pócs Éva néprajzkutató a boszorkányról

Európában óvatosabb becslések szerint is százezrek estek áldozatául a boszorkányüldözésnek. A módszerekről, a falusi folklórról és a mai hiedelmekről a Pécsi Tudományegyetem Herder-díjas professor emeritusát kérdeztük.

Lokál

Lokál

Kiállítás - Wunderkammer

Délkelet-Ázsia kultúrái és civilizációi

Megnyílt Zelnik István egykori délkelet-ázsiai magyar diplomata hatalmas és rejtélyes gyűjteményének nyilvános kiállítóhelye, és a látogató csak ámul és bámul a hasonló magyar intézmények esetében kevéssé szokásos eleganciát, a burkolatok, a fémvasalások vagy akár az üvegtárlók minőségét, nem utolsósorban pedig a Sövény Aladár Teaház és Wunderkammer szinte fülledten koloniális hangulatát látva. Sövény Aladár, az 1956 után mellőzötté vált orientalista családi ismerősként adta az első ösztönzéseket a gyűjtőnek, aki a hetvenes években diplomataként járt Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban, s ekkor alapozta meg azóta hatalmasra duzzadt gyűjteményét.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Akvizíció A Google-t is érdekli a Yahoo esetleges felvásárlása: a keresőcég lapértesülések szerint már két magántőke-társasággal is felvette a kapcsolatot, és arról tárgyalt velük, hogyan vehetne részt a Yahoo akvizíciójának finanszírozásában. Olvadás Kínai kutatók szerint soha nem látott gyorsasággal olvadnak a legnagyobb ázsiai folyókat tápláló gleccserek a tibeti fennsíkon, aminek hosszabb távon súlyos következményei lehetnek a lapályon élő kínaiak és délkelet-ázsiaiak százmillióira nézve. Ûrrepülőtér Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját. A Spaceport America avatóünnepségére meghívott vendégek között volt az a 150 ember, akik már lefoglaltak egy-egy űrutazást. Hangfelismerés A szurikáták az emberhez hasonlóan képesek egymást hang alapján felismerni - fedezték fel svájci viselkedéskutatók a dél-afrikai Kalahári sivatagban végzett kísérletek segítségével.

Nevezetes szelek

Tudomány

Fuvallatból orkán

Hol megkönnyítik, hol pokollá teszik életünket a szelek, de akárhogy is nézzük, egészen más lenne nélkülük - ha egyáltalán lenne - a földi élet.