Könnyed zuhanás (Progresszívhouse és -trance)

  • Zubor Tamás
  • 2002. július 18.

Képzőművészet

A kilencvenes évek második felében a messzi brit szigeteken eljutottak oda, hogy egy elektronikus zenei stílus mozgalmi jelleg nélkül, kizárólag a zenéért jöjjön létre. A manapság egyre inkább csak - a "house" és a "trance" megjelöléseket elhagyva - "progresszívnek" nevezett irányzat társadalmi, világnézeti hatáskeltés nélkül szeretné megérinteni a lélek valós vagy vélt mélységeit.

Atechno "undergroundkorszakából" (partiellenes törvények, rendőri oszlatások) a proghouse-trance kimaradt, hiszen e stílus csak akkor alakult ki, amikor a berlini Loveparade-on már milliós tömeg tombolt, és az elektronikus zene világszerte hatalmas népszerűségnek, nem pedig rendőri tiltásnak örvendett. A progresszív tipikusan klubzene, melyhez sokkal inkább passzol egy lézertechnikás, légkondicionált szórakozóhely, mint az erdő vagy a lerobbant gyártelep. A stílus a fényben született, és a fényben növekszik, a szárnyalás és a már-már dúdolható dallamok pedig az álmok és a boldogság világába kalauzolnak - legalábbis a műfaj rajongói szerint.

"Az elektronikus zenék között ez az egyik legújabb stílus, körülbelül három évvel ezelőtt tűnt fel" - állítja Molnár Béla, a stílust hazánkba is eljuttató BPM (Booking, Promotion, Management) alapítója, aki nemcsak Magyarországon úttörő, de a szakma elismert képviselője Amerikában és Angliában is. A hangmérnökből lett promoter története igazi sikersztori: a kilencvenes évek elején Kaliforniában keresi és találja meg szerencséjét (dj-k és együttesek menedzselése San Franciscóban), majd az amerikai technoszcéna viszonylagos lelassulását érzékelve áttelepül Angliába, ahol klubesteket és társszervezőként egy huszonötezres fesztivált szervez. 1992-ben rendezi meg az első hazai techno-house partit, majd a ´95-ös Raveolimpiára már olyan neveket hoz el, mint Marusha vagy Westbam. Egy évvel később beindul a keceli Club Korona, mely azóta is a BPM fellegvárának számít. Számos nagy sikerű parti után a következő fejezet a BPM, Molnár Béla és Magyarország közös történetében: a progresszívhouse-trance mint új és önálló elektronikus zenei stílus.

H

Angliában a kilencvenes évek elején a house-nak megjelent egy új ága, melyet a szaksajtó "epichouse"-nak nevezett el. A névben a zene "történetmesélő" jellegére akartak utalni, arra, hogy hallgatás és táncolás közben a dj által irányított, de minden befogadóban máshogy lecsapódó zenei eseménysor (a "szett") elemei úgy követik és egészítik ki egymást, mint egy epikus mű leírt történései. Az epichouse-ban ehhez járultak még a férfiénekhangok és a monumentális (helyenként teátrális), nagytermes hangzás. Az epichouse-ból proghouse-trance-be való átmenet aztán szinte egy az egyben Sasha (akinek éppen most jelent meg első szerzői albuma Airdrawndagger címen) és az általa felfedezett John Digweed érdeme. Előtte még nevezték a zenéjüket sima "trance"-nek, ám ezt hamar el kellett felejteni, mert olyan elemeket szőttek programjaikba, amelyek miatt nagy jóindulattal sem lehetett már így hívni az irányzatot. A sok új és szokatlan zenei összetevő miatt végül a "progresszív"-vel egészítették ki a skatulyát.

Az új elemek között a TB-303-ast, 909-est, a természet hangjait (szél-, víz-, erdő-, madárhangok stb.) említhetjük; a rengeteg csilingelő, vibráló, effektszerű hang alatt pedig egy százhúsz-százhuszonöt bpm körüli négynegyedes alap, valamint gyakran valami fülbemászó dallam szól. Nem tűnt el a vokalitás, sőt egyre nagyobb szerephez jut; ráadásul az énekhangok gépekkel alig torzítottak. A zene összetett, fúziós, utaztató, s monotonitása ellenére sem unalmas. Mindez együtt egy rendkívül érzelmes, magával ragadó és könnyen emészthető zenét jelent, amely mégsem giccses és kommersz.

Magyarországon a proghouse-trance már egészen korán bemutatkozott a többi technoirányzathoz képest - világlátott hazánkfiának köszönhetően. Nem kellett hát sokat telefonálgatnia, mire elérte, hogy már kezdettől a progresszív legnagyobb nevei (Dave Seaman, Lee Burridge, Anthony Pappa, Ian Ossia) nyitogatták lemeztáskájukat Magyarországon.

"Itthon rajtunk kívül nem állt rá senki a progresszívre, pedig miután látták, hogy sikeres lehet nálunk is, voltak próbálkozások. De nem volt elég kitartás és alázat, mely egy név, egy sorozat, egy címke bevezetéséhez kell" - vélekedik Molnár. Meglehetősen kevés az olyan magyar dj is, aki progresszívet játszik: Chriss, a BPM-rendezvények rezidense, Pöli, Sur-prise és a kacskaringós zenei utat megjárt Kühl Tamás neve említhető. A BPM levelező- és sms-listájából Molnár mégis arra következtet, hogy a partizók hamar befogadták a stílust - hazánkban mintegy két-három ezres tábora van.

Zubor Tamás

Páros, ranglista

Július 19-én a BPM szervezőcsapat visszatér kezdeti sikerei színterére, Kecelre. A Bács-Kiskun megyei település Korona névre keresztelt klubjában, az Eastern Exposure rendezvényen egy regiment világsztár teszi tiszteletét, négy stílus képviseletében. Bár a techno, a trance és a tört ütemek fellépőnévsora sem ad okot pironkodásra, a legnagyobb vonzereje leginkább a "Sasha & John Digweed back to back" szókapcsolatnak van. Digweed és Sasha egyszerre a dj-pultban: a mostani posztvébéhangulatban ezt leghelyesebb ahhoz hasonlítani, mintha Kahn és Rüstü védene ugyanabban a kapuban - eltekintve attól, hogy partifronton az efféle közösködés mindennapos.

Elannyira, hogy a Magyarországot külön-külön már megjárt két figura kifejezetten összeszokott duónak számít. Az angol Digweed a 90-es évek eleji Londonban tűnt fel Bedrock nevű, azóta kultikus hellyé nemesedett klubjával. A Renaissance-nél jelent meg első mixalbuma, majd sürgősen saját kiadót alapított, szintén Bedrock néven, s azóta el sem engedi az isten lábát. A legtekintélyesebb szaklap, a Dj Magazine előbb a világ 3., majd legjobb lemezlovasának kiáltotta ki.

Az első szerzői albumának megjelenése előtt álló Sasha (eredeti nevén Alexander Coe) walesi születésű, de élete és munkássága őt is az angol fővároshoz köti. Szintén a Renaissance-nél indult, így nem csoda, hogy Digweeddel hamar megtalálták egymást. Éveken át volt havi rendszerességű klubestjük a New York-i Twilóban, s kapcsolatukra még az sem volt rossz hatással, hogy Sasha 1999-ben az említett listán a féltékenykedésre okot adó 3. helyen futott be.

G. P.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.