A volt kormánybiztos cége építheti a katolikus püspök stadionjának élménymedencéjét

Kis-Magyarország

Bár többször elhalasztották a beadási határidőt, a tenderbontás után a legolcsóbb ajánlatot adó kivitelező vállalkozás neve nem okozott meglepetést: a Ferroép Zrt. nyerheti a szegedi Szent Gellért Fórum, azaz a katolikus egyházmegye létesítményébe megálmodott élménymedence építését.

A hazai sajtóban három hónappal ezelőtt elsőként számoltunk be arról, hogy meghívásos közbeszerzési eljárásban hirdette meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye azt a fejlesztést, amelynek keretében élménymedencét és hozzá tartozó vízkezelő berendezéseket kell a kivitelezőnek építeni Kiss-Rigó László püspök futballarénájában, a szegedi Szent Gellért Fórumban.

A meghívásos közbeszerzési eljárás a szegedi futballstadion fejlesztéséről, míg a vállalkozási szerződés a Szent Gellért Fórum fejlesztéséhez szükséges tervezési és kivitelezései feladatok ellátásáról szólt. Mindez egy élménymedence kialakítását, vízkezelő berendezés telepítését, valamint további szakipari kivitelezési feladatok ellátásának kiépítését jelenti a sportkomplexumon belül. Az erre kiírt közbeszerzés annyira friss volt első híradásunk idejében, március közepén, hogy az ajánlattételi határidő csak ezt követően, március 27-én zárult le.

Cikkünkben jeleztük, hogy a közbeszerzési felhívásban nem szerepelt a megvalósítás várható összege. Az azonban mégis sokatmondó volt, hogy ún. 115-ös eljárásban bonyolították le a közbeszerzést, ami azt jelenti, hogy a bekerülés költsége nem haladja meg a 300 millió forintot, és nem EU-s forrásból valósul meg. Ettől még kérdés maradt, hogy a másodosztályú klub futballstadionján belül miért feltétlenül szükséges élményfürdő megvalósítása, s az is, hogy honnan van erre forrás.

A meghívásos pályázatra öt céget invitált a kiíró egyházmegye, s ezek közül, ha többszörösen meghosszabbított határidő mellett is, de négyen adtak be értékelhető ajánlatot. A tenderbontás után ez a kép bontakozik ki: a szegedi székhelyű Batki és Társa Építőipari Kft. 162, a debreceni KEVIÉP Kft. 160,2, a hajósi AKTÍV Ipari és Építőipari Kft. 155,5, míg a szegedi Ferroép Zrt. 149,6 millió forintért vállalta, hogy két év alatt megépíti a Tisza-parti város közel 9 ezres stadionjában az élménymedencét. Bár még nem hirdettek végeredményt, de nagy eséllyel kijelenthető, hogy ezt a meghívásos közbeszerzést a Nemesi Pál tulajdonolta Ferroép Zrt. nyerte. Egy neve mellőzését kérő közbeszerzési szakember a Narancs-hu-nak a bontási jegyzőkönyvet és az ajánlattételi árakat látva azt mondta: a Ferroép Zrt. vetélytársai „udvariasan fölé lőttek” a Nemesi-féle cég pénzügyi vállalásának.

Nemesi Pál egészen közel áll a Fidesz-KDNP-hez és a NER-hez, valamint a Kiss-Rigó László püspök vezette Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez és ez a Dél-Alföldön köztudomású. 2019-ben a Fidesz-KDNP támogatásával, de „független” jelöltként indult a szegedi polgármesteri posztért Botka Lászlóval szemben, ám simán alulmaradt. Nem sokkal később, 2020 szeptemberében kinevezték a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosává, de hogy ebbéli minőségében milyen érdemi eredményeket tudott felmutatni, arról vajmi keveset tudni. Később Bányai Gábor váltotta ezen a poszton egy 2022. május végi bejelentés szerint.

Az viszont az elmúlt évek Csongrád-Csanád megyei és tágabban dél-alföldi közbeszerzéseit átnézve világos, hogy – ellentétben az ország más részeivel – itt egészen jól szerepel a Ferroép Zrt., különösen, ha az alapítványi tulajdonba került Szegedi Tudományegyetem és a Szeged-Csanádi Egyházmegye fejlesztéseiről és felújításairól van szó. Elég utalni arra, hogy nemrégiben fejezte be a Nemesi tulajdonolta cég a szegedi egyetem jogi kara épületének teljes felújítást, és jelenleg is építi Gyulán a helyi katolikus általános iskola és gimnázium sportcsarnokát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."