Balatonvilágos lesz az idén a Balaton bulifővárosa? A helyiek aggódnak és kapkodják a fejüket

Kis-Magyarország

Balatonvilágos, ezen belül a NER-közelbe került Club Aliga lehet az első számú balatoni bulihelyszín az idei nyáron. A településen szóbeszéd útján terjed a híre, hogy mi készül az alig több mint ezer fős, de nyárra 4-5 ezresre duzzadó, csendes községükben. A programszervező cégtől és az önkormányzattól nem kaptunk választ arra, felforgatja-e a település életét az egész nyárra tervezett programsorozat.

A Strandfesztivál idén augusztusban nem öt, hanem kétszer ötnapos lesz, és nem Zamárdi lesz a helyszíne, hanem a balatonvilágosi Club Aliga – jelentették be a minap a Nagyon Balaton programsorozat szervezői. Már ez a döntés is meglepte a világosiakat, de közben az is kiszivárgott: nem csak az augusztusi tíz napban lesznek koncertek és dj-estek, hanem voltaképpen egész nyáron. Erről azonban részleteket még nem találtunk sem a Nagyon Balaton, sem a Club Aliga honlapján, csak egy tájékoztatót a balatonvilágosi önkormányzat Facebook-oldalán.

Itt többek között azzal nyugtatják a helyieket, hogy egyrészt „a környék nyugalma érdekében a színpadi programok éjfélkor véget érnek, a koncertek, események zöme a naplemenetéhez igazodva indul”. Másrészt lesz elegendő parkolóhelye az autóknak a Club Aliga bejáratához közel, „a környék nyugalmának biztosítása érdekében”. De ami arra utal, nemcsak augusztus 18-22. és 25-29. között zajlanak programok a balatonvilágosi Balaton-parton (a két dátum a szervezők által is említett kétszer ötnapos programot jelenti), az  az önkormányzati tájékoztatásban szintén olvasható. Mint írják, vasárnaponként egész nyáron és a szezonon túl lennének rendezvények.

Egy, a lapunk birtokába jutott, a szervezők által az önkormányzatnak küldött tájékoztató levélben pedig az olvasható, a BalatonPart nevű programsorozat egész nyáron át tartana. 

„A BalatonPart a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként szeptember közepéig minden héten, több napon át koncertekkel, zenekarokkal és DJ-kkel, partisorozatokkal, művészeti programokkal, mozivetítéssel várja a vendégeket. (...) A BalatonPart minden napra egy-egy fesztivált tartogat, hiszen ezek nem önálló koncertek, és dj szettek, hanem több fellépős csomagok, egész napos programokkal, strandolási lehetőségekkel. Tervezett programnapok száma: 40 nap.” (A levél elején egyébként 90 napos fesztiválként emlegetik a BalatonPartot.) A tervezett koncerteken olyan fellépők szórakoztatnák a közönséget, mint például a Wellhello, a Punnany Massif, Ákos, Rúzsa Magdi, vagy a Tankcsapda.

Képviselők kizárva

Hogy az önkormányzat információit olvasva megnyugodtak-e a helyiek, erősen kétséges. „Volt már 2014-ben B My Like fesztivál a Club Aligában, azóta is emlegetjük, senkinek sem kívánjuk azt a fesztiválközönséget” – mondta egy nyaralótulajdonosként „ősaligainak” számító férfi a Narancs.hu-nak azok után, hogy a napokban Hanga László önkormányzati képviselő a Facebook-oldalán terjesztette annak hírét, mi készül a nyáron. (A valaha önálló Balatonaliga ma a déli Balaton-part keleti kapujának számító, Somogy megyéhez tartozó Balatonvilágos település része.)

De Hanga Lászlónak képviselő létére is csak félinformációi vannak, mert bár volt egy megbeszélés június első napjaiban a szervezők és a településvezetés között, erre azonban őt nem invitálták, csak az a három képviselő és a polgármester vett rajta részt, akik a Club Aliga fejlesztése ügyében is tárgyalnak a befektetőkkel. Ahogyan korábban megírtuk, a balatonvilágosi polgármester úgynevezett „bennfentesi nyilatkozat” aláírásához kötötte akkor a részvételt a tárgyalásokon, ám a hét tagú helyi képviselő-testületből ezt csak négyen voltak hajlandók aláírni.

„Most azonban szó sincs bennfentesi nyilatkozatról, mégis kizárt hármunkat ezúttal is a polgármester az egyeztetésekből, és hiába kértük, hogy adjon tájékoztatást, elsősorban ne is nekünk, hanem a község lakosságának, nyaralótulajdonosainak” – mondta a lapunknak Hanga László. „Ezt várjuk nap, mint nap. Mert így csak félinformációink lehetnek. Úgy tudjuk például, hogy ezen az egyeztetésen olyan tervezetet tettek a szervezők a polgármester és a három képviselő elé, amely szerint már június 18-tól megkezdődnének a koncertek és dj-programok, aztán folyamatosan egész szezonban tartanának, s végül a két héten át tartó Strandfesztiválban »csúcsosodna ki« a sorozat. Mindez sok ezer vendéget feltételez, aggályos, hogy szabad-e ezt a tömeget ráereszteni egy ilyen kicsiny településre. Ráadásul másutt nem is nagyon lesz fesztivál, nyilván »ki lesz éhezve« a fesztiválozó közönség, bele sem merünk gondolni, mekkora tömeg szabadulhat ránk!” – sorolta a problémákat az önkormányzati képviselő.

Tömeg, zaj, dugó

A közösségi médiában többen már a petíciózást vetették fel, mások csak egyszerűen tájékoztatást várnának az egyeztetéseken részt vett polgármestertől, Takács Károlytól, akinek elküldtük kérdéseinket, de egyelőre nem válaszolt. „A bizonytalanság a legrosszabb. A nyaranta itt élők joggal tartanak minden nagyobb rendezvénytől a rossz emlékű 2014-es B My Like fesztivál óta” – folytatta Hanga László. „Szabad Balaton-partja alig van a településnek, a Club Aliga strandját használják a legtöbben, kérdés az is, hogy tudnak-e majd strandolni a helyiek az egész napos programokra ideérkező tömegek mellett. Úgy tudni, hogy a szervezők a Club Aliga területén sátortábornak jelölnek ki helyet, tehát »kemping« is nyílik egyúttal. A faluban egyébként már nincs a nyárra egyetlen kiadó szoba sem” – ismertette a további problémákat Hanga László.

Felvetettük az önkormányzati képviselőnek, hogy Zamárdiban, ahol idén már nem fogadják be a Strandfesztivált, korábban mindig azt hangoztatta a városvezetés, elsősorban anyagilag busásan megéri nekik, hogy évente több nagy fesztiválnak is helyet adnak. De milyen előnyökre számíthat Balatonvilágos? „Ez az, amit mi is kérdezünk, de mivel a polgármester »titkosította« előttünk ezt a témát is, nem tudhatjuk” – felelte Hanga László. Mint mondta, lehetett volna tárgyalni arról a club aligásokkal, hogy a település cserébe végre megkaphatná azokat a parti területeket a Club Aligából, amelyekre évekkel ezelőtt szerződést kötött. Az is igaz azonban, hogy mivel nem önkormányzati területen lesznek a rendezvények, a településnek elméletileg sok beleszólása nem lehet. Hanga László szerint beszédes, hogy a polgármesterékkel folytatott egyeztetés után azonnal kiadták a közleményt a szervezők, Balatonvilágoson lesz a kétszer ötnapos fesztivál. „Jól előkészítették, ágálhattunk volna ellene, alighanem hiába. Sajnos nincs csendrendeletünk sem, arra azonban számítani lehet, hogy a település idén nyáron jóval hangosabb lesz a megszokottnál és a közlekedés is könnyen ellehetetlenülhet szűk útjainkon. Csak a szervezők előzetes ígéretében és jó szándékban bízhatunk” – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

Válaszokra várva

Takács Károly polgármestert arról is kérdeztük, miért lesz előnyös Balatonvilágosnak, hogy egész nyári rendezvényhelyszínné válik – amint válaszol, frissítjük cikkünket.

A Nagyon Balaton e-mail címeire is írtunk. Egyebek között arról érdeklődtünk: mikor és milyen programokat terveznek Világoson, továbbá joggal tartanak-e a helyiek a várható tömegtől. Várjuk az ő válaszukat is. Amint megérkezik, közzétesszük.

(Címlapképünk illusztráció. Fotó: Varga György/MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet. De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk