Lezárhatják az emberek elől a Club Aligát és a Balaton-partot, mint a kommunista állampárt idején

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 16.

Kis-Magyarország

A strandot is felparcellázhatják, minden eddigi szabályozás érvényét veszíti. A helyiek falurombolást kiáltanak. A kormány az egykori pártüdülő fejlesztését „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá” nyilvánította, ami teljesen új helyzetet teremt, és kiszorítja az embereket a Balaton partjáról.

A közút innentől nem közút, a közpark nem közpark, s a szabad parti sétány is megszűnik a Club Aligában, amit immár le lehet zárni a köz elől. És elzárva a települést a Balaton-parttól, ugyanúgy, mint a pártállami időkben – ez olvasható ki az egykori pártüdülő fejlesztését „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá” nyilvánító minapi kormányrendeletből. A tulajdonos Appeninn Nyrt. több mint 7 milliárd forint támogatást kapott. A Magyar Narancs és a Narancs.hu az elmúlt időszakban rendszeresen beszámolt a Club Aliga körül történtekről. Ezekről itt, itt és itt olvashat.

„Szörnyű, hihetetlen, ez valóságos falurombolás” – ilyen reakciókat hallottunk, amikor Balatonvilágoson olyan helybéliekkel és üdülőtulajdonosokkal beszéltünk, akik már tájékozódtak, mit is tartalmaz a kormányrendelet. Megjelenése óta ezt elemzi mondatról mondatra óta az Aligai Fürdőegyesület, hogy el tudja dönteni: mit lépjen ebben a helyzetben?

Hétezer aláírás

Napokkal a kormányrendelet napvilágra kerülése előtt adta át Fülöp Balázs egyesületi elnök azt a 7 ezer aláírást tartalmazó petíciót Takács Károly balatonvilágosi polgármesternek, amelyben arra kérik az önkormányzatot: ha nem teljesül a helyiek és az üdülőtulajdonosok évekkel ezelőtt szerződésbe foglalt igénye, akkor menjen perre e követelések érvényesítéséért a Club Aliga új tulajdonosaival. Például hogy a Club Aliga köztulajdonú közútjai, közparkja és szabad parti sávja kerüljön a település tulajdonába.

A 7 ezer aláírás: Fülöp Balázs és Takács Károly

A hétezer aláírás (Fülöp Balázs, Takács Károly)

Fotó: aligaifurdoegylet.hu

Sok ezer aláírás ide vagy oda, a 388/2020-as kormányrendelet, úgy fest, véglegesen eldöntötte azt a kérdést, megmarad-e a Club Aligában az utak, a parti sáv, így többek között a strand használatának joga a helyiek számára? A válasz, amit sokan sejtettek akkor, amikor nemrég az akkor még Mészáros Lőrinc- és Tiborcz István-közeli Appeninn Nyrt. került birokon belülre az egykori pártüdülőben, hogy nem marad meg. (Mészáros és Tiborcz azóta kiszállt a cégből.)

A fürdőegylet is azt írja Facebook-posztjában: „A kormányrendelet kimondja, hogy a megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek közterületként, illetve közútként nem alakíthatók ki. Szeretnénk mindenkit emlékeztetni, hogy Balatonvilágos településnek érvényes szerződése van a fejlesztővel, amely alapján a Club Aligában közutakat, Balaton-parti közparkot, illetve szabad parti sétányokat kell kialakítani; azokat a köz számára nyitva kell hagyni. A rendelet viszont felhatalmazza a fejlesztőt, hogy ezeket a közfunkciókat ne alakítsa ki: megszüntesse a közutakat, megszüntesse a parti sétányt és vízparti telkeket alakítson ki, építési telekké alakítsa a közparkot és a zöld területeket, továbbá lehetősége van a terület teljes lezárására is.”

Volt, aki sírva fakadt

„Aggódunk, mert az új tulajdonosok még nem mutatták be a terveket” – mondta Rada Enikő fürdőegyleti tag a hvg.hu videóriportjában, ugyancsak néhány nappal azelőtt, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította volna a Club Aliga-fejlesztést. Az elmúlt hetekben egyébként feltűnően sokan léptek be az elmúlt három évtizedben a szabad parthasználatért sokat küzdő civil szervezetbe. Amikor azt tartották hatásosnak, tiltakozó demonstrációkat is szerveztek.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt: pirossal satírozva

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt: pirossal satírozva

Fotó: aligaifurdoegylet.hu

Úgy hallottuk a faluban, sokan sejtették, valami készül, nem véletlen a nagy csend; és az sem, hogy a tulajdonosok titkolják a lakosság, az önkormányzat elől a fejlesztési elképzeléseiket. Az egyik újonnan belépő, nyaralóingatlannal rendelkező, amúgy fővárosi férfi azt mondta a Narancs.hu-nak: „Nagy veszélyt érzek, ezért beszéltem rá a szomszédokat is belépésre, talán az egyesület tud még tenni valamit az érdekünkben. Itt az aligai részen nincs más Balatonhoz jutási lehetőség, csak a volt pártüdülő. Most megint lezárják előlünk, mint Rákosi és bandája, meg Kádárék alatt? Negyven éve itt vagyunk tavasztól őszig. Mit csináljunk, költözzünk el? – kérdezte.

Majd folytatta: „A szomszéd idős hölgy sírva fakadt, amikor elmondtam neki, mi készül. Amikor előbb 1 milliárd, majd 7,3 milliárd forintot kapott a beruházás a Kisfaludy-programból, majd előbb Mészáros, azután Tiborcz is kiszállt a 'buliból', még jobban megijedtünk, mert attól tartottunk, itt valami akkora nagy disznóság készül, hogy valakik nem akarják, hogy ennek a két névnek köze legyen hozzá, legalábbis amíg a botrány el nem ül…”

Senki nem mert a helyiek elé állni

Olvasva a kormányrendeletet, nem lehet csodálkozni azon, hogy eddig nem került napvilágra, mi is készül a Club Aligában. Senki nem mert a helyiek elé állni azzal, ami viszont a kiemelt beruházást lehetővé tevő dokumentumból fehéren-feketén kiolvasható. Eszerint még a strandot is fel lehet parcellázni 1000 négyzetméteres telkekre, és 18 méter magas építmény is emelhető a partra, merthogy minden korábbi szabályozás érvényét veszíti. A közút elveszíti eddigi közút funkcióját, a közpark pedig közpark jellegét. A szabad parti sétány is megszűnik.

Az országos építési szabályzatban foglalt parkoló-kialakítási előírásoknak is csak a 30 százalékát kell figyelembe venni a fejlesztés során. Beszédes kitétel, ha a beruházás más, nem említett jogszabályba ütközne, úgy azt sem kell betartani. S mindennek az indoka: munkahelyteremtés! A beruházást egyébként a kormányrendelet szerint kormánybiztosként Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője felügyeli.

A fürdőegyesület még elemez

„Munkahelyteremtés címszóval a lakosságot kizárják az őt jogosan megillető parthasználatból, mindezt a lakosság pénzéből, közpénzből megtámogatva” – összegez Viszt Attila korábbi balatonvilágosi önkormányzati képviselő. „A 47 hektáros Club Aligából 37 hektár magánterület; és mégis nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítják. Ez kinek is az érdeke? Majd meglátjuk, ki fog derülni, de hogy nem a közé, az biztos.”

Egy régi egyleti tag szerint „itt egy különálló város épülhet majd ki, a falutól teljesen elszigetelten. Most 1200 választópolgár él a településen, de idővel az ideköltözők kerülhetnek többségbe és mindenről ők dönthetnek. A Balaton-part folyamatosan épül be mindenütt, de ilyet, mint ami itt készül, még egyetlen településen sem kíséreltek meg a lakossággal szemben, ez valóságos falurombolás”.

S hogy mit lép ebben a helyzetben a korábban demonstráló, nemrég is petíciózó Aligai Fürdőegyesület? „Segítséget fogunk kérni a döntéshozóktól, hogy a lakosság által 30 éve használt parti sétányok, közutak, strand, móló és park továbbra is a köz számára hozzáférhető, nyitott legyen – feleli kérdésünkre Fülöp Balázs elnök. – Azt gondoljuk, hogy a rendelet előkésztőinek elkerülhette a figyelmét, hogy érvényes szerződések biztosítják a közterületek korlátozás nélküli használatát.”

Bukovszki András alelnök (áll) Fülöp Balázzsal (ül) harcol a helyiek jogaiért

Bukovszki András alelnök (áll) Fülöp Balázzsal (ül) harcol a helyiek jogaiért

Fotó: narancs.hu

Templommentés

1948, a terület Rákosi-féle államosítása előtt a mai Club Aliga területe volt a valamikori Balatonaliga központja; ma Balatonvilágos település része. Erre ma már csak a hajdani pártüdülő területén ma is megtalálható templom emlékeztet. Azt is a fürdőegyesület mentette meg; amikor le akarták bontani, hamarjában „papot kerítettek” és felszenteltették, így végül megmenekült.

Most jöhet Witzmann!

„Az Appeninn Nyrt. és az üzemeltető PRO-MOT Hungária Kft. Balatonvilágos Község Önkormányzatával továbbra is együttműködve, valamint a helyi érdekeket is figyelembe véve tervezi megvalósítani a térséget felvirágoztató fejlesztéseket” – áll abban a sajtóközleményben, amit a két érintett cég adott ki a kiemelt beruházásról szóló kormányrendelet megjelenése után nem sokkal. Ez alapján akár még reménykedhetnek is a világosiak.

Vagy egy másik lehetőség. Néhány hete közgyűlést tartott az Aligai Fürdőegyesület, amelyen megjelent Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, és segítségét ajánlotta a helybélieknek a Club Aliga ügyében, hozzátéve, hogy balatoniként jól tudja, mi a balatoniak érdeke.

Megkérdeztük Fülöp Balázs elnököt, szaván fogják-e a képviselőt. „Az ügy tisztázásában továbbra is számítunk a támogatására, mert a kérdéses kormányrendelet alapján a Club Aliga lezárása a rendszerváltás óta először újra lehetővé vált” – mondta lapunknak az elnök.

Witzmann tehát latba vetheti befolyását, már ha van neki. Amúgy lehet; a napokban éppen egy a Fidesznek kedvező tartalmakat megjelentető siófoki Facebook-trolloldal „leplezte le” Witzmannt, amikor azt írta egy közismerten ellenzéki siófoki magánszállás helypályázat győztesének: milyen szerencsés, mert Witzmann Mihály nem akadályozta meg, hogy kaphasson a támogatásból.

Az egykori Kádár-villa a Club Aliga területén

Az egykori Kádár-villa a Club Aliga területén

Fotó: narancs.hu

Akik a nevükre vették

„Tiborcz István részét Magyarország 10. leggazdagabb embere, Jellinek Dániel plázamilliárdos vette át. Egészen pontosan ingatlancsoportja, az Indotek, az Avellino Zrt. befektetési cégen keresztül. Az Appeninn tulajdonosa a Puskás Stadionon is dolgozó, top100-as építőipari cég feje, Balázs Attila a hozzá köthető Zinventive befektetőcégen keresztül, illetve a dollármilliárdos Csányi Sándor bankjának ingatlanalapja, az OTP Ingatlanbefektetési Alap, ami még 2018 márciusában vette meg tőzsdén kívüli ügyletben a cég 5,92 százalékát a Mészáros-féle Konzumtól.” (forbes.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.