Dehogy stróman. Intéző! - Ingatlankeringő Mészáros Lőrinc és az Orbán család között

  • Magyar Krisztián
  • 2016. május 3.

Kis-Magyarország

Orbán Viktor a hatvanpusztai majorság mellett egy másik, Felcsút környéki rezidencián is álomra hajthatja fejét. Az alcsútdobozi Rézhegyen álló, örökpanorámás nyaralót először Mészáros Lőrinc vette meg, ma Orbán Győző tulajdonában áll. Mészáros, a milliárdos polgármester az alcsútdobozi arborétum mellett luxusingatlanokat is épített, ahol vendégül láthatja a fideszes nagyurakat.

Hétfőn Orbán Viktor azt válaszolta Vona Gábor (Jobbik) kérdésére („Mészáros Lőrinc az ön strómanja vagy sem?”) az Országgyűlésben, hogy „sosem volt, sosem lesz strómanom”. Akkor ez biztosan így is van.

A helyiek és a környéken élők is – már évek óta – inkább Orbán Viktor felcsúti intézőjeként (mennyivel szebb hangzású szó!) emlegetik Mészáros Lőrincet, akinek az állami megbízásokkal felhizlalt cégei kezdettől támogatják a miniszterelnök hobbiját, a focit. A Pancho Aréna már ott tornyosul a kormányfő felcsúti parasztháza mellett, a stadiont minimum 3,8 milliárd forintból építette fel részben a Mészáros és Mészáros Kft., a polgármester legnagyobb építőipari vállalkozása. A 3500 főt befogadni képes létesítmény a legdrágább az eddig átadott hazai stadionok közül, ha azt nézzük, hogy – telt ház esetén – nézőnként 1,08 millió forintba került. (Az olasz sztárcsapat, a Juventus több mint 40 ezres arénájában ennél valamivel kevesebbe, 3000 euróba került egy ülőhely.)

Amikor még csak épült

Amikor még csak épült

 

A gázszerelőből lett milliárdos a cégein keresztül máig jelentős summákkal járulhat hozzá az Orbán alapította Puskás Akadémia működtetéséhez: a Mészáros és Mészáros Kft.-n kívül mezőgazdasági vállalkozása, a Búzakalász 66 Kft. és az ásványvizet forgalmazó Vivienvíz Kft. is szerepel a támogatók listáján, a stadionban több reklámtáblájuk kint van. Mészáros a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumi elnöke, és minden bizonnyal besegít a klub gépparkjának karbantartásába is, hiszen egyik cége, a Mészáros Autó Javító Kft. telephelyén rendre ott parkolnak az akadémia kisebb-nagyobb buszai. Nemrég a milliárdos vállalkozó cége az Alcsúti Arborétum közelében egy kalandpark tervezésének, kialakításának és üzemeltetésének áldozatos munkáját is magára vállalta, ide először a Puskás Akadémia növendékei látogathattak el. Innen nem messze található a Puskás Sport Hotel, amely az akadémia tulajdonában van – ezt Mészáros Lőrinc felesége vezeti.

Mára egyértelmű, hogy az akadémia és az ahhoz kapcsolódó ügyletek egyengetésén túl más tervei is vannak a kormányfőnek Mészáros Lőrinccel, aki úgy zsebeli be a milliárdos megrendeléseket, mint a felcsúti focicsapat mostanában a vereségeket. Mészárosról egyre többen feltételezik, hogy nem csupán saját célra gyűjtöget, a megszerzett, hatalmas összterületű földeknek, az állami megrendelésekkel hozzá vándorolt tízmilliárdoknak vagy a sorra vásárolt ingatlanoknak valamilyen módon az Orbán család tagjai is a hasznát látják. Erre megdönthetetlen bizonyítékok egyelőre nincsenek, de joggal keltheti fel a gyanút néhány olyan, többségében a lapunk által feltárt ingatlanügy, amelynek elsődleges haszonélvezői a miniszterelnök hozzátartozói lehetnek.

155 milliós hacienda Orbánék használatában

Azt, hogy Mészáros Lőrinc nagyon szeret szívességet tenni az Orbán családnak, maga a felcsúti polgármester ismerte be nemrég elhunyt újságíró kollégánknak, Ferenczi Krisztinának még 2012-ben, amikor gondolkodás nélkül kijelentette: az ő cége bérli azt a hatvanpusztai majorságot, amelyről mostanában újra rengeteget cikkeztek a lapok. A Narancs is többször megírta, hogy a miniszterelnök édesapjához köthető CzG Ingatlanforgalmazó Kft. vette meg az Alcsútdoboz melletti korábbi Habsburg-birtokot, vélhetően 155 millió forintért, majd kötöttek egy megállapodást a felcsúti polgármesterrel, aki tíz esztendőn át évi 15,5 milliót fizet azért, hogy elvileg ott tárolhassa a munkagépeit. A céginformációs adatokból könnyen kideríthető, hogy a CzG-nek a bérleti szerződés aláírása óta nincs más jövedelme, csak a Mészáros cége által fizetett 15,5 millió forint. Közben minden jel arra utal, hogy Mészáros munkagépei nincsenek a területen, mivel azok a polgármester cégeinek Felcsút szélén és Alcsútdoboz-Göböljáráson található telephelyein parkolnak. Lapunknak a környékbeliek sokat meséltek arról, hogy a hatvanpusztai rezidencián minden bizonnyal kormányzati szereplők is megfordultak már, Ferenczi Krisztina pedig évekkel ezelőtt – információink szerint a már szintén elhunyt Váradi András segítségével – be is jutott a birtokra, ahol Lévai Anikó könyveit és Orbán Viktor felcsúti díszpolgári címét is látta.

A Slejm drónfelvétele Hatvanpusztáról

A Slejm drónfelvétele Hatvanpusztáról

 

Az utóbbi években többször jártunk a 13 hektáros majorság bejáratánál; munkagépek nem voltak a kerítésen belül, nem úgy, mint Nárcisz, akit Orbán Viktor egy csapásra az ország legismertebb kuvaszává tett. A kormányfő február végén posztolta ki Facebook-oldalára azt a képet, amelyen ő és a házi kedvenc látható, ezzel jelezve, hogy egyetért azokkal az állatvédőkkel, akik az állatkínzási ügyek szigorúbb megítéléséért tüntettek. Orbán egy interjúban elmesélte, hogy a kuvaszt a felcsúti házuk kertjében találták, miután valakik jól megverték. Az is kiderült, hogy a kutya évek óta azon a birtokon van, amelyet Mészáros Lőrinc bérel, sőt az országos mikrocsipes állatazonosító rendszerben az ebet a hatvanpusztai majorságra és a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár nevére jegyezték be. Így került ismét napirendre az, hogy Mészáros Lőrinc valójában Orbán Viktor strómanja lehet, a birtok pedig a miniszterelnök családjának titkos rezidenciája.

Örökpanorámás birodalmi látkép

Hosszas nyomozás után megtudtuk, hogy nem a hatvanpusztai majorság az egyetlen ingatlan Felcsút környékén, ahová olykor elvonulhat a miniszterelnök és családja. Az alcsútdobozi Rézhegyen egy örökpanorámás, gyönyörűen kialakított nyaralóban is látták már többször Orbán Viktort és feleségét a közelben élők. A dombról csodás kilátás nyílik a környékre abból a házból, amelyet – a földhivatali nyilvántartás szerint – Mészáros Lőrinc vásárolt meg évekkel ezelőtt, majd a 3800 négyzetméternél valamivel nagyobb telek és rajta az épület 2013-ban adásvétel útján Orbán Győző birtokába került.

Távolabb az arénától

Távolabb az arénától

Fotó: Sióréti Gábor

A domb tetején és közepén is számos nyaraló található, ezek közül az egyik legimpozánsabb és legnagyobb id. Orbánék villája. A fenti bejárat felől sok mindent nem lehet látni, hiszen az épületet nagy fák veszik körül, de miután körbejártuk, egyértelművé vált, hogy nem hétköznapi ingatlanról van szó: jobbára faanyaggal burkolt szép nagy ház, egy gyönyörű terasz és sok-sok növény található a területen. A helyiek elmondása szerint 2013 előtt is feltűntek Orbánék a nyaralóban, vagyis azelőtt, hogy Mészáros Lőrinctől átvette volna az ingatlant a miniszterelnök édesapja. Forrásaink idén még nem találkoztak a kormányfőékkel, de ez nem jelenti azt, hogy nem fordultak meg a Rézhegyen. Állítólag „TEK-eseknek tűnő” biztonságiak is voltak már az ingatlan körül, talán épp akkor, amikor Orbán Viktor ott pihente ki a hétköznapok fáradalmait. A biztonságot jól kiépített kamerarendszer is garantálja: minimum négy darab, láthatóan nagy teljesítményű térfigyelőt számoltunk össze, ezek a ház falaira vannak felszerelve, és a telket szinte minden irányból vigyázzák.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Noha Orbán Győző nevén van az ingatlan, őt nemigen látták még a helyszínen, Mészáros Lőrinc embereit viszont igen, ők állítólag a közelmúltban csinosítgatták a ház környékét. Amikor arra jártunk, jól lehetett látni, hogy a magas kerítést nemrég festették le, és jó néhány fiatal fát is ültettek a bejárathoz, amelyek néhány éven belül teljesen eltakarhatják a ház fenti részét. Az épülethez egy darabig műúton, majd egy murvás emelkedőn lehet eljutni, a ház fenti részével szemben pedig hatalmas rét található. Orbánéknak nem kell tartaniuk a szomszédtól sem, hiszen évekkel ezelőtt a rétet is megvette Mészáros Lőrinc; ez ma egyetlen unokája nevén van.

Ökörsütés a haverokkal

Egészen biztos, hogy nem csak saját használatra épített két másik impozáns házat Mészáros Lőrinc az Alcsúti Arborétum és a nemrég átadott kalandpark szomszédságában. Forrásunk úgy tudja, hogy a két egymással szomszédos, vadászházjellegű épületet azért alakította ki a felcsúti polgármester, hogy ott a kormányzati szereplőket, a Fideszhez közeli potentátokat és akár a miniszterelnököt is vendégül láthassa. A két, összesen több mint 3 ezer négyzetméteres ingatlan közül a kisebb Mészáros Lőrinc, a nagyobb pedig a felesége nevén van. Utóbbihoz tartozik egy udvar is, ahol bográcsozásra és ökörsütésre alkalmas eszközök, egy kinti kemence és egy jókora, fából készült, fedett asztalsor is található. Az épületeket az utcafront előtt kovácsoltvas kerítés és kapu óvja, itt is vannak térfigyelők, és az oda elvezető, az arborétumhoz tartó útról nyíló rövid szakaszt szépen le is aszfaltozták, illetve parkolókat is kialakítottak a bejárat előtt. Az utómunkálatokat a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó legújabb építőipari vállalkozás, a Fejér B.Á.L. Zrt. munkatársai végezték; tavaly novemberben még láttuk a céges autókat a házak előtt parkolni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A fenti ingatlanügyekből arra lehet következtetni, hogy Mészáros Lőrinc olykor besegít az Orbán családnak. A kormányfő édesapjával tavaly egy bányaterület kapcsán is nyélbe ütött egy szerződést. (Ezt a bizniszt lapunk munkatársa tárta fel, lásd: A homokbánya titka, Magyar Narancs, 2015. december 10.) Ennek az a lényege, hogy 2015-ben a Mészáros és Mészáros Kft. vett egy felcsúti bányatelket az Orbán családhoz tartozó Nehéz Kő Kft.-től. Orbánék már 1996 óta fejtették ki a homokot a Felcsút melletti négyhektáros bányából, majd az adásvétel után is az ő nevükre szólt a 2025-ig érvényes környezetvédelmi engedély, amelyet tavaly szeptemberben állított ki a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya – tehát már azután, hogy megtörtént a tulajdonosváltás. Orbán Győzőék mindenképp jól jártak az üzlettel, hiszen az ott található homok jelentős részét már kitermelték, és így nem is nekik kell rekultiválni a területet. Az adásvétel után a bányászati jogok az Orbán család cégénél maradtak, így nehezen érthető, hogy Mészáros Lőrincnek miért is éri meg megvásárolnia egy olyan földterületet, amelyhez hozzá sem nyúlhat. Cikkünk megjelenése után nem sokkal a Veszprém Megyei Kormányhivatal Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Bányászati Osztálya hozott egy határozatot, miszerint január elsejétől a 2019-es év végéig már a Mészáros és Mészáros Kft. termelhet homokot a bányatelken. Így Mészáros Lőrinc bányász is lett, bár mindez a cége tevékenységi körei között nincs jelölve; és az is érdekes, hogy a környezetvédelmi engedély még mindig a Nehéz Kő nevére szól.

A legnagyobbak közül való

Korábban már rákérdeztünk a felcsúti polgármesternél, hogy miért ennyire nagyvonalú Orbánékkal, de sosem kaptunk választ; a miniszterelnök is megkerüli az ő vélt vagy valós gyarapodását firtató kérdéseket, pontosabban azt mondja, hogy minden ott van a vagyonnyilatkozatában. Annak fényében, hogy a kormányfő világéletében politikusként dolgozott, nyilvánvaló: akkora vagyont nem tudna felhalmozni, hogy ő vegye meg a 155 milliós hatvanpusztai majorságot, de még a rézhegyi nyaraló is nehezen jönne össze. Ezért is erősödik a gyanú, hogy Orbán némely hozzátartozói strómanokon keresztül gyarapodnak – legalábbis ezt állítják ellenzéki politikusok. Közülük mostanában Juhász Péter kapja a legtöbb figyelmet, aki szerint „Orbán Viktor ma Magyarország leggazdagabb embere, és azért építette ki ezt a Fidesz nevű oligarchabázist, hogy biztosítsa a saját személyes, illetve a családja meggazdagodását”. Juhász – a felhívásához csatlakozó közel 100 emberrel – nemrég vagyonnyilatkozati eljárást indított Orbán Viktorral szemben, de a kezdeményezését visszadobták. A felcsúti bányaterület furcsa adásvételéről szóló cikkünk nyomán feljelentést is tett. A politikus szerint Mészáros Lőrinc a miniszterelnök „bizalmi vagyonkezelője, cserébe őt is jól kitömik milliárdokkal, persze az adófizetők pénzéből. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de a történet arról szól, hogy a miniszterelnök a saját köreinek játssza át a közvagyont. Ezáltal ő, a családja és a gázszerelője gazdagodik. Hogy az aktuális biznisz a veje, az apja vagy éppen Mészáros nevén fut, az teljesen mindegy, a lényeg, hogy nem az egészségügybe vagy az oktatásba folyik az a mérhetetlen mennyiségű pénz.”

Golfpálya és űrközpont?

Mészáros Lőrinc továbbra is vásárolja fel a földeket és a gigacégeket, illetve sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket. Legutóbb a dél-balatoni vasút átépítésére kapott 72,3 milliárd forintot az a konzorcium, amelyben ott van a felcsúti polgármester egyik cége.
A Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti, 52 kilométeres szakasz felújítására először 53 milliárd forintot szánt az állam, majd egy nemrég megjelent kormányhatározat 19 milliárddal megemelte a költségeket – szúrta ki a Népszabadság. Azt pedig a magyarna­rancs.hu-n mi írtuk meg, hogy az Orbán Viktor jó barátjához köthető Fejér B.Á.L. Zrt. – a West Bau Hungária Kft.-vel közösen – bruttó 3,7 milliárd forintért tervezhet és építhet Dunakeszin egy iskolát és egy sportcsarnokot. A Fejér B.Á.L.-t tavaly júniusban alapította a felcsúti polgármester, azóta minden olyan közbeszerzést megnyert a cég, amelyen egyedül vagy konzorciumban elindult; eddig bruttó 8,1 milliárd forintos állami megrendelést kapott – döntő többségében a West Hungária Bauval együtt – Mészáros Lőrinc második számú építőipari vállalkozása. (Mészáros kedvenc partnere, a West Hungária Bau Kft. egyik tulajdonosa a leggazdagabb magyarok közé tartozó Paár Attila, aki egy másik cégén keresztül tavaly megvette a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonrészét az Elios Innovatív Zrt.-ben.)

A cégvásárlások közül Mészárosék idei legnagyobb dobása a herceghalmi Talentis
Group Zrt. és az ahhoz köthető vállalkozások megszerzése volt. Az 1,8 milliárd forintos saját tőkéjű zrt. megvétele is jó üzletnek tűnik, de kezdetben az ahhoz tartozó Agrosystem Mezőgazdasági Zrt. jelentheti a legnagyobb bizniszt a tulajdonos felcsúti polgármester és felesége számára. A 2014-ben közel nettó 1,2 milliárd forint árbevételt termelő mezőgazdasági vállalkozás a 2001-ben privatizált Herceghalmi Kísérleti Gazdaság utódaként működik, és egészen 2051. augusztus végéig 3960 hektár földet bérelhet az államtól. A cég­információs adatok szerint az Agrosystem vezérigazgatója február kilencedikétől az a Poprády Géza lett, aki 2014-ig a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként dolgozott.

A Talentis korábban Herceghalom környékén hatalmas beruházásokat tervezett (ezekről lásd: A Talentis-program I–II., Magyar Narancs, 2008. március 6. és 20.), ezek jelentős része még nem valósult meg, de a birtokunkba került fejlesztési koncepció és egy korábbi etyeki településrendezési terv szerint még van lehetőség jó néhány projektelem kialakítására. Ha szeretnék, Herceghalom vagy Etyek területén Mészárosék építhetnek több lakóparkot is vagy egy olyan sportközpontot, ahol uszoda és fitneszközpont is található, netán egy golfpályát, amely környezetében villákat, apartmanokat és családi házakat is felhúzhatnak. Etyekre elsősorban egy tudomány- és egy szabadidőparkot terveztetett a korábbi tulajdonos. Még nem tudni, hogy ebből mit valósítanak meg Mészáros Lőrincék, de minden bizonnyal lemondanak a korábban az elképzelések között szereplő űrtechnológiai központ kivitelezéséről.

Mészáros Lőrinc idén nemcsak vásárolt, hanem alapított is cégeket: az egyszemélyes Vért Vadászati Kft. tulajdonosa a Mészáros és Mészáros Kft., ügyvezetője az üzletember kisebbik lánya. A vállalkozás főtevékenysége a „vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás”, és az új kft. bejegyzése minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a helyiek között terjedő pletyka szerint Mészáros Lőrinc az Etyek és Alcsútdoboz közötti erdők egy részére is szeretné majd bérlőként rátenni a kezét. Ha nem jön be a vadászati irány, Mészárosnak akkor sem kell csüggednie, hiszen koncentrálhat a március végén regisztrált Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-jére, amelynek ő az egyedüli ügyvezetője. A cég székhelye és telephelye ugyanaz, amely a Mészáros Autó Javító Kft.-nek, és személyautók bérbe­adásával, illetve árusításával is foglalkozhat, valamint 3,5 tonna feletti gépjárművek kölcsönzésével is bizniszelhet.

 

Tarolás a földárveréseken

Mészáros Lőrincék és a miniszterelnök másik családi jó barátja, Flier János és köre is feltűnően jól szerepelt az állami földek első, december 31-ig tartó árverésein. Az erről szóló összegzést nemrég Ángyán József, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára mutatta be Bicskén; a nyugalmazott egyetemi tanár számokkal és összefüggésekkel bizonyította, hogy a Fidesz-kormány hazudik, amikor folyamatosan azt szajkózza, hogy az állami birtokok eladásával a helyben élő családi gazdálkodók járnak jól.

Az Ángyán-féle összesítés szerint egész Fejér megyében a felcsúti lakhellyel rendelkezők vásárolták a legtöbb földet, az árverezésre ajánlott állami birtokok közel 10 százalékát vitték el Orbán falujának lakosai, pontosabban Mészáros Lőrinc és Flier János, illetve kettejük családtagjai. A felcsúti polgármesterék (Mészáros testvére, a felesége, két lánya és a fia) a Fejér megyében kihirdetett állami földek 8,3 százalékát kaparintották meg, így övék a legnagyobb szelet, összesen 1425 hektár, amelyért 1,9 milliárd forintot kell fizetniük.

Az Orbánékhoz szintén közel álló Flier Jánosék – Flier felesége fideszes önkormányzati képviselő, korábbi felcsúti polgármesterjelölt, állítólag ők kezelik Lévai Anikó környékbeli földjeit – Alcsútdobozon, Felcsúton, Óbarokon és Száron jutottak földhöz, összesen 201 hektárhoz 299 millió forintért. Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak a családja Mányon 299 hektár állami földért 332 millió forintot fizetett ki. Persze – ahogy ezt már jeleztük – ezek csak a tavaly év végéig tető alá hozott ügyletek, azóta Mészárosék vásároltak újabb földrészleteket, Tiborczék szintén.

Becslések szerint a Mészáros család saját tulajdonában lévő, és a cégeik (Agrosystem, Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft.) által bérelt és megvásárolt földek összterülete már meghaladhatja a hatezer hektárt.

Neked ajánljuk