A neve máris megtévesztő, ugyanis a devecseri piac nem Devecserben van. A Veszprém megyei várost előbb el kell hagyni a sümegi úton, majd pár kilométer után, az út jobb oldalán találjuk a lomis piacot – a Dunántúl használtcikk-vadászainak Mekkáját.
| ||
A devecseri lomizás a rendszerváltás utáni években indult be. Mi tíz évvel ezelőtt viziteltünk ott, akkor írtuk ezt: A kilencvenes évek elejére már afféle üzlethálózat-rendszer alakult ki a városban, megjelentek az első közvetítők, akik ismerték a címeket, és mivel egyre kevesebb munka akadt, újabb és újabb családok kapcsolódtak be a sajátos szemétturizmusba. „A lomizás miatt Devecseren nincs megélhetési bűnözés és munkanélküliség, ami számos feszültségtől, konfliktustól óvja meg az itt élőket, vagyis a cigány és nem cigány lakosság között nincsenek olyan komoly ellentétek, mint másutt – mondja Holczinger László polgármester. – A tevékenység környezetkárosító hatása azonban óriási gondot okoz a városnak, évente több ezer tonna szemetet kell elszállíttatnunk, arról nem is beszélve, hogy egyes portákon elképesztő állapotok uralkodnak. Bizonyos házak szinte vonzzák a patkányokat, ami járványveszélyt is jelent. És persze az sem lényegtelen, hogy azok az ingatlanok, amelyek valamelyik elhanyagolt lomizóporta szomszédságában állnak, elértéktelenednek. Természetesen az is problémát okoz, hogy alig akad törvényesen működő, árusítási engedéllyel rendelkező közöttük, így aztán iparűzési adót és egyéb járulékot sem fizetnek. A vám- és pénzügyőrséget, a rendőrséget, az ÁNTSZ-t és a fogyasztóvédelmet már többször felkértük, hogy közösen ellenőrizzék őket. Ez néhány esetben megtörtént, de az intézkedésnek nem volt foganatja.”
De vissza a jelenbe: a piac életében fordulópont volt a 2010. októberi vörösiszap-katasztrófa, amely ezt a területet elkerülte, Devecsernek pont az ellenkező végét tarolta le. Sok család, amely lomizásból él, épp azon a részen lakott – nekik mindenük odalett. A katasztrófa után a vevők elmaradtak, jó egy évig alig valakinek jutott eszébe Devecseren vásárolgatni.
| ||
A devecseri lomis életnek csak rövid ideig tartó mélyrepülést okozott a vörösiszap. Ahogy az utakat helyreállították, folytatódott az üzletelés, a vevők is visszatértek. Sőt, a négy évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa után ma „régi fényében tündököl a piac”, és minden szombat-vasárnap délelőtt virágzik a kereskedelem. Egy idősebb asszony, aki fiával rendezgeti áruját, azt a tippet adja, hogy máskor szombat reggel érkezzünk, mert onnantól számítva 10 óra környékéig van csúcson a piac.
A teljes kínálatot valószínűleg lehetetlen átnézni a devecseri piacon, többórás ráfordítással a nagyjára azért van esélyünk: ruhák 300-ért, könyvek 50 forintért, egy jófajta bicikli 25-30 ezer – olyan típusok, amit máshol 60-80 ezer alatt nem kapnánk meg. Ez csak néhány példa, igazából minden van. Konyhai kisgép, vasaló, hűtőszekrény, mosógép, autógumi, fűnyíró, kerti slag, edények, ablak, babaház, de még láncfűrész is. A devecseri piac elosztóközpont is: az osztrák határtól még távolabb élő használtcikkesek nagy tételben viszik tovább innen az árut.
| ||
A piacon egyébként sokan visszasírják a 2009 előtti időket, amikor még udvarról ment az árusítás. Öt évvel ezelőttig ugyanis a házak udvarán értékesítette az összeszedett holmikat a több száz lomis. Az önkormányzati tiltás után létesítették a városon kívüli piacot. Az üzemeltetésére előbb a pápai Aranyfregatt Kft. kapott szerződést, majd az önkormányzat a Herend Önkéntes Tűzoltó, Polgárvédelmi és Speciális Mentő Egyesületnek adta át az üzemeltetés jogát. Egy férfi ennek kapcsán megjegyzi: akkor nem is kellett bérleti díjat fizetni, és akkor voltak „nyitva”, amikor akartak. „Egyszerűbb volt” – összegzi nekünk, és ebben a megállapításban benne van az is, amit nem mond ki: ti. hogy anno a kutya nem ellenőrizte őket. Most azonban a piacon mindenki legálisan, engedéllyel árusít, és mindenről el kell számolni. Vagy legalábbis el kellene.
A beszerzési forrás – ahogy korábban is – főleg Ausztria, de járnak ki Németországba is a devecseri lomisok. Ausztriában évente 100 ezer tonna lom keletkezik, ennek nagy része Magyarországon köt ki. A Boku (Universität für Bodenkultur) tanulmánya szerint annak, ami az osztrákoknak már nem kell, a 70 százaléka hazánkba kerül újrafelhasználásra és értékesítésre – annak ellenére, hogy a „szemétexport”, pontosabban az utcai begyűjtés illegális arrafelé. (Az egyetemi tanulmánynak egyébként az volt a célja, hogy megoldási lehetőségeket találjanak a részben illegális nemzetközi ügyletek legalizálására, illetve a szemét újrahasznosítására.) Az említett tanulmány szerint kidobott holmik mintegy 45 százaléka olyan, továbbra is használható cuccokból áll, mint a bútorok, sportszerek vagy ruházat, 22 százalék a fém, és 16 százalék az elektromos készülékek aránya.
| ||
Eközben a németek a kommunikációval keményítettek be a kelet-európai (a magyarokon kívül szlovákok és lengyelek járnak ki) lomisokkal szemben: a korábbi gyakorlattal ellentétben a lomtalanítások helyszínét és időpontját tavaly év eleje óta már nem teszik közzé az interneten – csak a helyi lapokban, hogy kevesebb „kincsvadászt” vonzzanak. Gyakori panasz volt ugyanis, hogy miután a lomisok furgonjai elhagyták a terepet, rendetlenség, szétdobált szemét maradt utánuk. Ugyanakkor Németországban továbbra sem tilos elvinni a kitett holmikat.
De van itt még más is: az utóbbi tíz évben elszabadult benzinárak se könnyítik meg a lomisok életét. Többnapos beszerző körutakra járnak Nyugatra, csak az útiköltség százezer forint. Alvás persze a kocsiban. Egy asszony, aki a lányával és a vejével lomizik, elmondja: Nyugaton (mármint Ausztriában és Németországban) ő kopogtatós módszerrel gyűjt. Becsöngetnek a házakba, bekiabálnak az udvarra, van-e valami, amit kidobnának. Főleg falun vannak olyan családok, amelyek már várják őket, és félreteszik a fölöslegessé vált holmikat. Máshol nem látják őket szívesen. Tavaly tele volt az osztrák sajtó a Magyarországról és Romániából átjáró tolvajbandákkal, amelyek családi házakat, gazdaságokat fosztogattak. Egyik módszerük az volt, hogy lomok és színesfém iránt érdeklődtek a gazdáknál, ami nem okozott feltűnést, csakhogy a terep felmérésére használták a látogatást. Aztán pedig...
| ||
Egy középkorú férfi elmondja: minden héten fordul legalább egyet. Járja az osztrák bolhapiacokat is, ahol fillérekért (vagyis pár euróért) szerez be használt cikkeket, sőt, néha egyszerűen ingyen megkapja, ami ott nem kel el. Egyedül dolgozik, és épp munkatársat keres, olyan embert, aki jól beszél németül. Néhány éve házhoz is megy: hagyatékért, de leginkább bármiért.
Jellemzően egyébként azok árulnak, akik beszerzik a holmikat, vagy a közvetlen családtagjaik. A piac parkolójában furgonok sorakoznak, az áruk egy részét ezekből pakolják a placcra, illetve vannak zárható raktárépületek, amelyet bérelhetnek. A vevőket ezekbe is beengedik piacnapokon: „Milyen lámpa kéne? Menjen csak, ott hátul is vannak!” Az épületben egymás hegyén-hátán több háztartásra való bútor áll. Ottjártunkkor úgy láttuk, a nagy bőségben sokszor maguk az árusok sem tudják, mi van épp készleten.
A vevők köre igen változatos. Mellettünk egy házaspár női kerékpárt akar venni, arrébb két fiatal lány mindenkinél a ruhákat és kiegészítőket böngészi végig, egy család kisbútorokat gyűjt, mivel nemrég költöztek Tapolcára. Rajtuk kívül találkozunk Balatonra tartó pesti párossal is, akik csak úgy útközben néztek be, hátha akad valami olcsón. Végül egy kisgyerekeknek való, műanyag biciklivel távoznak.
| ||
A lomis piac infrastruktúrája amúgy rendben van: vécé (igaz, egy hölgy nehezményezi, hogy vasárnap már 13 órakor bezár), mosdó, ivóvíz és több büfé is üzemel, utóbbiban meleg étel is kapható. Arra a kérdésre azonban, hogy ma Magyarországon hányan élnek a lomizásból, nehéz válaszolni, mert csak becsült adatok léteznek. Ezek alapján tízezren is lehetnek.
